16/06/2026
Milyen egy nem beszélő gyermeket nevelni?
Az én autista kisfiam 5 éven át egyetlen szót sem szólt. Ez természetes olyan 2 éves korig minden anyukának, de 5 év már extra hosszú. Sokan el sem tudják képzelni, hogy a gyermekük nem mondja el, milyen napja volt az oviban, hogy nem kérdez, nem beszélget, nem osztja meg az örömeit, félelmeit, én pl még a mai napig sem tudom, hogy mi a kisfiam kedvenc színe biztosan (szerintem a kék egyébként), vagy hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz.
Ha a gyermeked nem beszél, az olyan, mintha hangosan, de magadban beszélnél folyamatosan. Mintha lenne ott valaki, de mégsem. Én mégis mindig beszéltem, folyton mindent elmondtam neki akkor is, amikor látszólag egy árva szót sem értett belőle. Kérdeztem milyen volt a napja az oviban, szereti e a kakaót, akar e menni a játszótérre, pedig tudtam, hogy nem kapok választ sem verbálisan, sem máshogy. Nagyon nehéz volt, főleg akkor, amikor fájt valamilye, vagy bántotta valami és nem tudta elmondani. Ez azért is veszélyes, mert a nem beszélő gyermek azt sem tudja elmondani, ha valaki bántalmazza őt pl az óvodában. Engem ez rémített meg a legjobban. Ilyenkor a szülők válnak a gyermek hangjává. Bárhova mentünk az emberek szóltak a gyerekhez, ő pedig nem válaszolt. Ilyenkor mindig magyarázkodnom kellett és kell még ma is néha, hogy nem beszél vagy nem tud még arra az adott kérdésre válaszolni. Én beszéltem helyette, én mondtam el mindenhol mi a neve, hány éves, mit szeret csinálni, mit nem szeret csinálni, ezért is mondom mindig viccesen, hogy valójában olyan mintha egyek lennénk csak két testben. Az a láthatatlan köldök zsinór itt van köztünk még mindig, nagyon szorosan.
Sok más módja van a kommunikációnak a beszéden kívül, de az én kisfiam egyiket sem szerette volna alkalmazni. Tanultak makaton jelnyelvet az oviban, jártunk beszédterapeutához, vettünk képes kommunkációs kártyákat, tabletet applikációval, de semmi nem érdekelte.
Aztán az 5 éves születésnapja előtt nemsokkal jött el a fordulópont. Egyedül volt bent a szobájában, én pedig hallottam, ahogy énekel. Kristálytisztán dalolta a Happy Birthday to you kezdetű dalt. Nem akartam hinni a fülemnek, hallgattam egy picit aztán beléptem a szobába, na egyből abba is hagyta. Hasonló esetekről számoltak be az óvodába, hogy amikor senki nem figyelt és egyedül játszott, elkezdett szavakat mondani, de amint valaki észlelte, abba is hagyta. Itt már tudtuk, hogy tud beszélni, csak nem akar.
A következő fázis az volt, hogy elkezdett utánozni minket, mint egy kis papagáj. Bizonyos szavakat ő is leutánzott, mint egy visszhang, aztán pedig már magától kezdett el szavakat használni, tárgyakat megnevezni. Nagyon sok munkánk van ebben is, nem érintettek számára elképzelhetetlen mennyiségű. Soha nem szabad feladni a fejlesztést, tanítást, akkor sem ha látszólag nincs eredménye a jelenben. Sokkal több ragad meg a kis fejükben, mint ami látszik.
Most majdnem 6 évesen ott tartunk, hogy már kb 200 szót tud, mondatokat ugyan még mindig nem tud alkotni, de a mindennapi életben megtud nevezni szinte minden tárgyat, állatot, színeket, az ABC-t, eltud számolni 20-ig, tudja közölni a testi szükségleteit, megtudja nevezni hova akar menni, mit szeretne csinálni. Ez több, mint amiről egykor valaha is álmodtam. És még hol van a vége! Soha nem szabad feladni a reményt, soha! Az én kisfiam már számtalanszor bebizonyította, hogy alábecsülöm- na nem őt, hanem a helyzetet. Ti ne tegyétek ugyanezt. Bízzatok a gyermeketekben, mert ő is bennetek bízik a legjobban!
