https://www.facebook.com/1278826892253508/

Belső tükrök - a lélek, a test és a tudat útján

Kezdolap
Magyarország
Budapest III. kerület
Belső tükrök - a lélek, a test és a tudat útján

…én nem vagyok más, mint az út, amit éppen járok…

Tevékenységi körök a "névjegy/adatok" alatt.

Aura- és csakra tisztítás, harmonizálás, prána gyógyászati kezelések. Tudatalatti traumák, blokkok, elakadások kezelése, oldása, személyiségfejlesztés. Masszázs (prána-, feszültség oldó (nyújtó) egyéni kezelések, személyre szabva). Széles körű (élet-területekre bontott) asztrológiai elemzések a hatékonyabb önfejlesztés érdekében.

27/05/2026

A táma árnyalása:
AZ ÖNSZABOTÁZS - mint tanult énvédő mechanizmus.

Sokszor hajlamosak vagyunk azt gondolni magunkról, egymásról, hogy lusták vagyunk.
Hogy nincs elég akarat. Hogy nem látható igazi szándék.

Pedig az önszabotázs mögött néha valami egészen más áll, mint egy tanult védekezési minta.
Egy működés, amit valamikor megtanultunk azért, hogy megvédjük magunkat az újabb csalódástól, fájdalomtól vagy kudarctól.

Mert mi történik akkor, ha újra és újra azt tapasztaljuk meg, hogy hiába próbálkozunk?
Hogyha:
- hiába teszünk erőfeszítést,
- hiába akarunk jobban teljesíteni,
- hiába akarunk szeretetet, elismerést vagy sikert,
falakba ütközünk?

* Nem sikerül.
* Nem jön össze.
* Nem kapunk visszajelzést.
* Nem azt kapjuk, amire szükségünk lenne.

És ez nem egyszer történik, hanem sokszor, sok helyzetben, sok életkorban, sok kapcsolódásban.

Egy idő után az idegrendszer megtanul valamit:
„Ne próbálkozz túlságosan,”
„Ne remélj túl sokat,”
„Ne akarj túl nagyot,”
mert úgyis fájni fog.”
És innen az önszabotázs már nem önbüntetés, hanem védekezés. És nem értjük, hiszen tudat alatt fut, sokszor még dühöt is érzünk magunk, vagy más iránt ezért.

Nem indulunk el.
Nem lépünk bele.
Halogatunk.
Feladjuk túl korán.
Kifogásokat gyártunk.
Nem mutatjuk meg, mire lennénk képesek.

Nem azért, mert gyengék vagyunk, hanem azért, mert a személyiségünk egy része már megtanulta:
A kudarc fáj. És ha nem próbálkozom igazán… akkor talán kevésbé fog fájni.

Az önszabotázs sokszor nem a siker hiánya, hanem egy túlélési stratégia, amely megpróbál megvédeni minket attól a fájdalomtól, amit egyszer (vagy inkább sokszor) már átéltünk.

Csakhogy ami régen védelem volt, mindaz ma már könnyen börtönné válhat...

26/05/2026

A feltételezés és a projekció
Életünket sokszor nem is a valóság nehezíti meg igazán, hanem az, amit a valóságról gondolunk.
Újra és újra megpróbáljuk kitalálni, mi jár a másik fejében. Feltételezzük, hogy mit gondolhat, mit érezhet, miért így vagy úgy viselkedik. Történeteket gyártunk arról, hogy „biztos ezért...”, „nyilván azért...”, „biztos ezt gondolja...”.
Ahelyett, hogy megkérdeznénk:
Mi van benned?
Mit érzel?
Mit gondolsz?
Mi történik veled?
Ahelyett, hogy megbizonyosodnánk arról, valóban jól értettük-e a helyzetet, gyakran kész tényként kezeljük a saját értelmezésünket. És nem a másik valóságára reagálunk, hanem arra, amit mi gondolunk róla.
Persze ennek alap tétele lenne, hogy magunkhoz és egymáshoz is teljesen őszinték tudunk-e lenni.
Innen indul a projekció.
Nemcsak egy gondolatot vetítünk ki a másikra, hanem sokszor a saját érzéseinket, félelmeinket, bizonytalanságainkat vagy belső történeteinket is.
És ennek következményei vannak.
Bekapcsolnak a sémáink, a megszokott túlélő működéseink. Megbántódunk, megsértődünk, félreértünk, bezárulunk. Néha annyira aktiválódik bennünk valami régi, hogy szinte visszacsúszunk egy korábbi, akár gyermekkori én-állapotba:
ugyanaz a fájdalom, ugyanaz a félelem, ugyanaz a kiszolgáltatottság jelenik meg.
Máskor nem visszahúzódunk, hanem támadunk. Kontrollálni próbáljuk a másikat, számon kérjük, „falnak szorítjuk”, bizonygatást várunk, igazolást követelünk, vagy tudattalanul olyan helyzetet teremtünk, amelyben a másik végül elkezd úgy működni, ahogyan mi eleve feltételeztük róla.
Pedig a láncolat legtöbbször ugyanonnan indul:
egy feltételezésből.
Talán a megoldás egyik része a tisztább kommunikációban van.
De ehhez érdemes feltenni néhány nehéz kérdést magunknak:
Mi mennyire tudunk tisztán kommunikálni?
Mi mennyire tudjuk tisztán fogadni, amikor valaki őszintén kommunikál velünk?
És mennyire fogadjuk el validnak azt, amit a másik mond — vagy inkább felülírjuk a saját történetünkkel?
A másik része pedig az önismeret.
Az, hogy felismerjük: mi zajlik bennünk a mélyben. Mi mozdult meg bennünk valójában. Mi a saját félelmünk, sebünk, múltunk, sémánk — és mi az, ami valóban a másikról szól.
Mert lehet, hogy nem a másikat kell megfejteni, hanem először saját magunkat?

14/05/2026

ÖNSZABOTÁZS
2. RÉSZ — Félünk attól, akik lehetünk

Az önszabotázs mögött nem mindig az áll, hogy keveseknek érezzük magunkat.
Néha épp az ellenkezője.

Mélységében félünk attól, hogy mi történne, ha valóban beleállnánk a saját erőnkbe.
Mert akkor már nem lehetne tovább azt mondani, hogy:
- „Nem volt rá lehetőségem.”
- „Nem volt jó idő.”
- „Majd egyszer.”
- „Képes lennék rá… csak…”
- „Azért nem, mert..."

Mert mi van akkor, ha tényleg képes lennél rá?
Mi van akkor, ha valóban több van benned, mint amit eddig megmutattál magadból?

Ez a felismerés nemcsak izgalmas, hanem ijesztő is.
Mert a növekedés, felelősséget is hoz.

Ha egyszer megmutatod az erődet,
onnantól lehet, hogy elvárják tőled.
Ha egyszer sikerül,
akkor többé nem bújhatsz a saját kifogásaid mögé.

És sok ember nem a kudarctól fél igazán, hanem attól, hogy siker esetén meg kell változnia az identitásának...?!

Mert akkor már nem maradhat ugyanaz az ember, aki eddig volt.
Az önszabotázs ezért sokszor egy védekezés az ismeretlen énünk ellen is.
Az ellen az ember ellen, akivé válhatnánk.

Miközben tudatosan vágyunk a fejlődésre, egy mélyebb részünk retteghet attól, hogy mekkora erő, felelősség és változás járna vele.

És ezért inkább visszalépünk.

Nem azért, mert gyengék vagyunk.
Hanem mert a személyiségünk egy része még biztonságosabbnak érzi a korlátokat, mint a saját potenciálját.

Az egyik legnagyobb belső fordulópont az, amikor már nemcsak a fájdalmunkat tanuljuk meg elviselni… hanem a saját erőnket is.

13/05/2026

ÖNSZABOTÁZS
1. RÉSZ — Az önszabotázs mint ismerős érzelmi állapothoz való visszatérés

Az önszabotázs sokszor nem lustaság.
Nem gyengeség.
És nem is az, hogy „nem akarjuk eléggé”.

Hanem egy ismerős belső állapothoz való visszatérés.

Az emberi idegrendszer nem mindig a boldogságot keresi.
Sokszor inkább azt, ami ismerős, még akkor is, ha az fájdalmas.

Ezért történik meg újra és újra, hogy amikor valami végre jól alakulna — egy kapcsolat, egy lehetőség, egy új élethelyzet —, hirtelen elkezdjük szabotálni, saját magunkat is.

Halogatunk.
Eltoljuk magunktól a másikat.
Konfliktust generálunk.
Visszalépünk.
"Elrontjuk".

Nem azért, mert tudatosan szenvedni akarunk, hanem mert a testünk, az idegrendszerünk, a kémiai koktéljaink (szorongás, frusztráció )és a hitrendszerünk sokszor a régi mintákhoz van hozzászokva.

Az ismerős csalódáshoz.
Az ismerős hiányhoz.
Az ismerős bizonytalansághoz.

Gyerekkorban gyakran megtanuljuk, milyen „normálisnak” érezni magunkat, és felnőttként sokszor öntudatlanul újrateremtjük ezeket az érzelmi környezeteket.

Mert ahhoz van megoldókulcsunk.
Azt tudjuk kezelni.
Abban tudunk működni...

Az ismeretlen? Félelmetes...

A nyugalom lehet szokatlan.
A szeretet lehet gyanús.
A siker lehet idegen.

És ilyenkor az én védőmechanizmusai gyakran nem előre visznek minket — hanem vissza abba az érzelmi állapotba, amit már ismerünk.

Még akkor is, ha az romboló.

Az önszabotázs sokszor nem önutálat, hanem egy túlélési mechanizmus, ami régen talán megvédett minket — csak ma már akadályoz. (maladaptív séma)

A gyógyulás egyik legnehezebb része pedig az, amikor meg kell tanulnunk biztonságban lenni olyan helyzetekben is…. amelyek még ismeretlenek számunkra.

12/05/2026

Önzés – amit nem látunk (4. rész)
Amikor kifogásként használjuk az „önzetlenséget”, hogy elkerüljük a számunkra kellemetlen helyzeteket
Van egy kevésbé látható működés, "az önzés elkerülésének" egy rejtett felhasználása.
Amikor nem vállaljuk fel a saját félelmünket egy döntéssel kapcsolatban, hanem elrejtjük.
Nem, nem magunk mögé, hanem a másik mögé, és kifogásként arra hivatkozunk, hogy:
• „Nem akarok önző lenni.”
• „Ez neki nagyon rossz lenne.”
• „Ezt ő nem tudná feldolgozni.”
• „Ez nagyon megterhelné az ő lelkét, életét.”
És ez elsőre akár empatikusnak is tűnhet, ám néha nem az, hanem egy kifogáskeresés.
Mert közben nem „a másikat védjük”, hanem saját magunkat.
• a döntés súlyától
• a konfrontációtól
• a változástól
• vagy simán csak attól, hogy ne kelljen beleállnom egy nagyobb kihívásba?
Ezek az „azért nem, mert…” mondatok, az ego alapvető önvédői mondatai.
• „Azért nem mondom el, mert ő nem bírná.”
• „Azért nem lépek, mert neki ez túl sok lenne.”
• „Azért nem változtatok, mert ő összetörne.”
De a valódi kérdés:
• tényleg a másikról szól ez?
• vagy arról, hogy én keresek kifogásokat valami ellen, ami számomra nehéz lenne?
Mert amikor túlhangsúlyozzuk, hogy a másik mennyire „nem bírná”, akkor gyakran:
• alábecsüljük őt
• és közben felmentjük magunkat
És ezzel történik valami nagyon fontos:
• áttoljuk a saját döntésünk felelősségét a másikra
Ha pedig a másik is hasonlóan működik, akkor kialakul egy furcsa helyzet, hogy mindenki a másikra hivatkozva nem lép, és közben semmi nem változik.
Pedig nem a másik az akadály, hanem az, hogy:
• nehéz lenne
• kényelmetlen lenne
• kockázatos lenne
És ezt nem könnyű kimondani, sokkal egyszerűbb azt, hogy „azért nem, mert ő…”
De az őszinteség ott kezdődik, amikor ezt átírjuk: „azért nem, mert én nem vállalom”
________________________________________
Te találkoztál már magadnál ilyen „azért nem, mert…” mondatokkal?

11/05/2026

Önzés – amit nem látunk
(3. rész) Amikor megmagyarázzuk magunknak
Az önzés egyik legnehezebben felismerhető formája az, amikor igazoljuk magunknak.
Nagyon szépen, nagyon logikusan, és nagyon meggyőzően.
„Most magamat kell előtérbe helyeznem.”
„Önszeretetet gyakorlok.”
„Ez most rólam szól.”
Ezek önmagukban fontos dolgok.
De van, amikor ezek csak kifogások.
Mert közben valójában:
• nem adunk
• nem figyelünk
• csak elveszünk
És közben jól érezzük magunkat a magyarázatainkban.
Mert belül teljesen igaznak tűnik (a saját nézőpontunk mindig logikus!!!)
De van egy egyszerű kérdés:
• amit csinálok, az csak nekem jó?
• vagy a másiknak is belefér?
Ha a másik:
• folyamatosan alkalmazkodik
• feszül
• veszít
• vagy csendben viseli
…akkor lehet, hogy nem önszeretetről van szó, hanem önzésről.
És ezt a legnehezebb észrevenni.
Mert ilyenkor nem másokat,
hanem saját magunkat tévesztjük meg.
________________________________________
Vajon fel tudjuk ismerni, hogy meddig önszeretet és mikor válunk önzővé?

03/05/2026

Önzés – amit nem látunk
(2. rész) Amikor az „szeretet” mögé bújik
Van az önzésnek egy nehezebben felismerhető formája, amikor látszólag szeretetet kommunikálunk kifelé, de csak a saját érdekeimet nézem. („Azért fontos, hogy.... De tényleg neki fontos...?”)
Kifelé:
• figyelem
• törődés
• „önzetlenség”
De közben valójában:
• nincs valódi figyelem (empátia) a másikra
• nincs valódi érdeklődés az iránt, hogy neki mi jó, mi tenné boldogabbá.
Hanem csak az történik, hogy:
• a saját működésünket visszük rá a másikra
És közben azt mondjuk: „szeretem”.
Az igazi kérdés nem az, hogy mit adok, hanem az, hogy: az a másiknak valóban jó? Tényleg nézem őt? Tényleg figyelek rá, hogy mire lenne szüksége?
Lehet úgy adni, hogy közben nem látjuk a másikat?
Lehet úgy „szeretni”, hogy közben nem tesszük szebbé az életét.
Miközben önzetlenséget színlelek, megpróbálom a számomra kielégítőt a másikra húzni…
És ez nem egyensúly.
Ez nem szeretet.
Ez kontroll, amit „önzetlenül”, „szeretetből” adunk..
Ez pedig - hosszú távon - mindig terhel.

A szeretet nem arról szólna, hogy akkor is, ha nem úgy viselkedsz, ahogy én elvárom? Mert különben csak szépen csomagolt önzés? (a saját kiprojektált félelmein miatti kontroll?)

01/05/2026

Önzés – amit nem látunk

Elöljáróban: ez egy nagyon sok nézőpontból vizsgálható összetett téma, ami rengeteg énvédő mechanizmust indíthat el bennünk, így kérek minden kedves olvasót, próbálja a zsigeri működés helyett a felnőtt énjét elő venni és azzal olvasni! Köszönöm!

(1. rész) Amíg nem kerül a másiknak semmibe
Az önzésről sokszor úgy gondolkodunk, mintha önmagában rossz lenne (elítéljük, megvetjük, elutasítjuk), holott - ehhez képest - nagyon összetett téma.
Pedig nem minden önzés probléma.
Van egy nagyon egyszerű határ: addig rendben van, amíg a másiknak nem kerül semmibe, vagy akár még jó is neki…
Amíg:
• nem okozol neki hátrányt
• nem terheled meg
• nem veszel el tőle olyat, ami neki fontos, sőt lehet neki is jó
…addig az, hogy a saját szükségleteidet nézed, teljesen természetes.
Az önmagaddal való törődés nem önzés.
A probléma ott kezdődik, amikor a másik már fizet érte.
Sokszor észre sem vesszük ezt a pontot.
Mert ami nekünk „semmiség”, az a másiknak lehet fontos.
Ami nekünk „nem számít”, az a másiknak lehet veszteség.
És itt jön az igazi kérdés:
• tényleg nem kerül semmibe a másiknak…
• vagy csak nem akarjuk látni, hogy miattunk mennyit tesz...?

Hol van ez a határ?

28/04/2026

Az őszinteség, amit félreértünk...

Az őszinteség ma egyfajta erkölcsi ideállá vált. Sokan úgy gondolják, hogy az őszinteség azt jelenti: mindent kimondani. Mindig. Mindenkinek. Szűrés nélkül.

„Én csak őszinte vagyok” – hangoztatjuk. És sokszor ez a mondat valójában nem őszinteséget, hanem nyersséget, néha kontroll nélküli bántást, sőt rejtett agressziót takar.

Pedig az őszinteség nem ezt jelenti.
Az őszinteség nem azt jelenti, hogy minden belső tartalmamat megosztom.
Az őszinteség azt jelenti, hogy amit megosztok, azt tisztán teszem.
Nincs benne manipuláció. Nincs benne rejtett szándék. Nincs benne játszma. Az őszinteség minősége nem a mennyiségben van, hanem a tisztaságban.

Sokan összekeverik az őszinteséget az impulzív "kimondással". Azzal, hogy ami bennük van, azt azonnal ki kell mondani. Mintha a belső tartalom önmagában igazolná a megosztást.
De nem minden - ami bennünk van - tartozik a másikra.
És nem minden - ami igaz - hasznos.
És az "őszinteség" nem mentesít a felelősség alól.

Ha valóban fontos számomra a másik, akkor nemcsak azt nézem, hogy én mit érzek vagy gondolok, hanem azt is, hogy amit mondani készülök, az mit fog okozni benne.
Tud-e vele bármit kezdeni?
Segíti őt?
Vagy csak terhet rak rá?

Vannak mondatok, amelyek igazak, mégis feleslegesek.
Vannak gondolatok, amelyek valósak, mégis rombolóak.
Vannak érzések, amelyek hitelesek, mégsem kell őket kimondani.

Nem azért, mert el kell őket nyomni, hanem azért, mert nem minden tartozik a másikra!

Az őszinteség és a szeretet nem választható szét.

Az őszinteség szeretet nélkül könnyen válik kritikává, bántássá, fölényességgé. A szeretet őszinteség nélkül pedig hamissá, felszínessé és elkerüléssé.

Az érett működés a kettő együtt.
Azt jelenti: amit mondok, az igaz.
De csak azt mondom, aminek helye van.

Ez nem elhallgatás.
Ez nem hazugság.
Ez választás.
Az a képesség, hogy különbséget tudok tenni aközött, ami bennem történik, és aközött, amit ezzel a másikra teszek.

Mert a kapcsolat nem attól mély, hogy mindent kimondunk, hanem attól, hogy amit kimondunk, az valódi, és felelősséggel kimondott.

Talán az őszinteség legnehezebb része nem az, hogy megszólalunk, hanem az, hogy tudjuk, mikor nem kell, és hogy ezt empátiával tesszük.
Szeretetből.

26/04/2026

A szeretet, amiről beszélünk – és amit nem élünk

A szeretet ma divatos szó lett. Mindenhol jelen van: könyvekben, workshopokon, önismereti csoportokban, közösségi médiában. Beszélünk róla, tanítjuk, keressük, hirdetjük. Mintha mindenki tudná, mi az. Mintha mindenki értené.

És mégis, a hétköznapi tapasztalat egészen mást mutat.

A legtöbb kapcsolatban, amit látok, a „szeretet” valójában nem több, mint finoman csomagolt szükséglet. Vágy arra, hogy figyelmet kapjunk, hogy biztonságban legyünk, hogy ne legyünk egyedül, hogy valaki betöltse azt, ami bennünk hiányzik. Szeretünk – de közben várunk. Visszaigazolást, törődést, lojalitást, viszonzást.

Ez nem feltétlen rossz. Emberi. De nem az, amit igazán szeretetnek neveznénk.

Amit szeretetnek hívunk, az sokszor inkább egy elképzelés. Egy vágykép arról, hogyan kellene működnie a kapcsolatoknak. Egy romantikus, vagy épp spirituális történet, amiben jól hangzó szavak vannak – de kevés valódi cselekvés.

Az igazi szeretet sokkal egyszerűbb. És sokkal nehezebb.

Nem látványos. Nem hangos. Nem filozófiai.

Az igazi szeretet csendes döntés.

Azt jelenti, hogy teszek a másikért. Nem azért, mert „megéri”, nem azért, mert visszakapom, és nem is azért, mert elvárják tőlem. Hanem azért, mert fontos nekem, hogy a másik élete jobb legyen.

Egy kicsit könnyebb. Egy kicsit nyugodtabb. Egy kicsit boldogabb.

A szeretet nem arról szól, hogy mit kapok. Hanem arról, hogy mit adok – következmények nélkül.

Ez az a pont, ahol a legtöbben megállnak.

Mert itt már nincs garancia. Nincs biztosíték. Nincs kontroll. Ha valóban szeretek, akkor vállalom annak a kockázatát, hogy nem kapok vissza semmit. Hogy a másik nem úgy reagál, nem úgy viszonoz, vagy egyáltalán nem viszonoz.

És mégis adok.

Nem azért, mert „kell”. Nem azért, mert „jó ember akarok lenni”. Hanem mert a szeretet maga ez a működés.

Talán ezért olyan ritka.

Mert nem lehet megtanulni egy hétvégi workshopon. Nem lehet elolvasni egy könyvben. Nem lehet elmagyarázni egy előadásban.

Csak élni lehet.

Apró döntésekben. Mindennapi helyzetekben. Abban, ahogyan beszélünk, figyelünk, jelen vagyunk. Abban, hogy mikor választjuk a megértést a reakció helyett, az adást az elvárás helyett.

A szeretet nem egy érzés, ami néha megjelenik.

Hanem egy módja annak, ahogyan élünk.

És talán az első lépés nem az, hogy jobban beszélünk róla.

Hanem az, hogy őszintén ránézünk: amikor azt mondjuk, hogy szeretünk valakit – valóban a másikért tesszük, amit teszünk?

Vagy még mindig magunkért?

Cím

Budapest Iii. Kerület

Weboldal

facebook.com

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Belső tükrök - a lélek, a test és a tudat útján új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Belső tükrök - a lélek, a test és a tudat útján számára:

Parancsikonok

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Egészség és Szépség üzlet tematikájú vállalkozások között Budapest III. kerület városában?

Megosztás

Kategória

Gyógyítás és egészség