https://www.facebook.com/1063257976873301/

SSH - Sounds & Silence with Heni, Budapest (2026)

12/06/2026

💥 KIÉGÉS/BURN OUT

Táncoltam már a szélén, igen. Úgy éreztem, ha akkor nem állok meg, akkor majd fognak, és megállítanak (az Univerzum, a Sors, a Felsőbbrendű - hívd, aminek akarod).

Állandóan fáradt voltam. És mégsem tudtam nemet mondani az új feladatokra; a régiekre meg egyszerűen nem lehetett.

Hittem én.

De be kellett látnom, hogy muszáj volt.

Rá kellett lépnem a fékre, különben kétszázzal rohantam volna a falnak.

Elvonultam.
Lelassultam.
Lecsendesedtem.

És egy nagyon durva tisztuláson mentem át. Fejgörcs, hányás - nem kímélt a kakaó, pedig nem ez volt az első ceremóniám.

Le kellett feküdnöm.
Sötét kellett, hogy legyen.
Összeomlottam.
Nem látványosan, nem drámával, nem könnyekkel.

Belül.
Magamnak.

Aztán...

Megszólalt egy tál.
Megérkezett egy mély hang, ami nem hogy lejjebb nyomott, hanem - mint egy felém dobott mentőöv - megtartott, amíg a bardóban lebegtem.

Gyökércsakra.
Otthon vagyok.
Közösségben.
Biztonságban.

Ahogy a hangfürdő hangjai lassan bekúszva összekapaszkodtak, úgy lettem én is egyre stabilabb.

Elmúlt a fejfájás. Megszűnt a hányinger. Ott volt a fény az alagút végén. Egy világos felismerés: újjá születtem.

Luca Radosnai, még egyszer hálásan köszönöm az élményt! Lányok, nők, akik ott voltatok, nektek pedig a megtartást, megértést, és hogy végigkísértetek ezen a folyamaton. Hálás vagyok Nektek!

♡ Nägyölelés ♡

-------------------------------‐---

BURN OUT

I've danced on the edge before. I felt that if I didn't stop then, something else would stop me - the Universe, Fate, a Higher Power... call it whatever you like.

I was constantly exhausted. Yet I still couldn't say no to new tasks. And for the old ones? I thought there was simply no way out of them.

At least, that's what I believed.

But eventually, I had to admit that something had to change. I had to hit the brakes, otherwise I would have crashed into a wall at 200 km/h.

So I retreated.
I slowed down.
I became quiet.

And I went through an incredibly intense cleansing process.

Migrane, vomiting — the cacao didn't go easy on me, even though this wasn't my first ceremony.

I had to lie down.
I needed darkness.
I collapsed.
Not dramatically. Not with tears. Not as a spectacle.

Inside.
Just for myself.

Then...

A bowl began to sing.
A deep sound arrived - and instead of pushing me further down, it held me, like a lifeline thrown my way while I floated in the void.

Root chakra.
I am home.
I belong.
I am safe.

As the sounds of the sound bath slowly wove themselves together, I, too, became steadier.

The headache faded.
The nausea disappeared.
There was light at the end of the tunnel.

A clear realization:
I had been reborn.

Luca, once again, thank you from the bottom of my heart for this experience! And to all the women who were there - thank you for your support, your understanding, and for accompanying me through this process. I am deeply grateful to you all.

♡ BigHug4U ♡

02/06/2026

♟️ SAKK/CHESS

Folyton a következő lépésen jár az agyunk. Hogy ha ez lesz, akkor én majd így, és utána, ha az a lépés megvan, akkor majd ezt, aztán meg azt.

És ettől valahogy biztonságban érezzük magunkat.

Úgy gondoljuk, hogy minden eshetőségre felkészültünk. Hogy mindenhonnan bevédtük magunkat. Hogy kézben tartunk mindent; hogy nálunk a kontroll - nálunk a gyeplő.

És amikor fejben már végigjátszottunk ikszazennediken játszmát, akkor jön a Sors...
.. és ránk borítja a táblát.
Persze, ha ezzel is számoltál, akkor indulhat a mea culpa, hogy bevonzottad a negatív gondolatokat.

Mi lenne, ha egyszer nem agyalnál? Ha csak arra a lépésre koncentrálnál, amit éppen meglépni készülsz?

De tovább megyek...
..ha azt élveznéd, hogy egyáltalán játszol.

♡ Någyölelés ♡

-------------------------------------

CHESS

We are constantly fixated on the next move.

If this happens, then I'll do that. And after that move is made, I'll do this, then that, and then something else.

And somehow, that makes us feel safe.

We think we've prepared for every possibility. That all of our angles are covered. That we have everything under control; that we're holding the reins.

And when we went through all the scenarios, Fate arrives...
..and flips the board over.

Were you prepared for this? If so, then you can start your "mea culpa"s for triggering bad luck with negative thoughts.

What if, - just for once - you stopped overthinking?

What if you focused only on the move you're about to make?

Or better yet...
..what if you simply enjoyed the fact that you're playing the game at all?

♡ BigHug4U ♡

26/05/2026

🫂 EGYSÉG/UNITY

Ez a szó érkezett meg egy pünkösd hétfői szertartás végére.

Mondhatom, hogy szertartás, holott nem történt semmi, csak együtt voltunk.
Mi, nők.
Éppen heten...

Éppen annál az asztalnál.

Éppen azok, akiknek a története egybe vág.

Pedig nem voltunk egyformák - de még mennyire, hogy nem! Sokukkal most találkoztam (ebben az életemben) először. Mégsem voltunk ismeretlenek a másiknak.

Valami összefűzött minket. Egy közös titok. Egy közös tudás, közös bizonyosság: hogy ez a világ több, mint ami az érzékszervekkel megtapasztalható.

És a szégyenérzet... Hogy mindezekről még ma is csak félve, egymás között beszélünk. Én legalábbis mindenképp.

De a tegnapi alkalom könnyebbséget hozott.
Nyugalmat.

És az Univerzum kártyáját - ami újabb bizonyosság, újabb megerősítés számomra.

És jött még valami: a düh. A századokon át elfojtott szavak; a kényszerű némaság, elnyomás, a 》HALLHATATLANSÁG《

De most itt az idő.
Hogy felvállaljuk.
Hogy kimondjuk.

Erre hívlak: hogy hallasd a hangod.

♡Någyölelés♡

--------------------------------------------

UNITY

This is the word that arrived at the end of a Whit Monday ceremony.

It wansn't even a "proper" one (nothing happened, really), we were simply together.

Us, women.
Seven of us, to be exact...
At exactly that table.
Exactly those whose stories align.

And yet we were not alike — not at all. Many of them I was meeting for the very first time (in this lifetime, at least). Still, we were not strangers to one another.

Something bound us together. A secret. A knowledge, a certainty: that this world is more than what can be perceived through the senses.

And the shame…
That even today we speak of these things with caution, only among ourselves. At least I certainly do.

But yesterday brought a sense of lightness.
Peace.

And the Universe card: another certainty for me. Another confirmation.

And something else came along too: anger.
Words suppressed for centuries; forced silence, oppression, the 》INAUDIBILITY《.

But now the time has come.
To own it.
To speak it aloud.

This is my invitation to you: let your voice be heard.

♡ BigHug4U ♡

15/05/2026

🌬 VÁLTOZÁS/CHANGE

Az a tapasztalásom, hogy a körülöttem lévők értetlenül állnak az elmúlt napok előtt.

Nem értik, csak érzik, hogy valahogy valami más lett. Hogy valahogy sűrűbb lett az élet - nem is a tempóját tekintve, hanem inkább... sok minden történt egyszerre. Hogy ami átfújt a napokon, az a változásnak az a bizonyos szele.

Ez a "nemtommivan" egyesekben izgatottságot, másokban kétsegbeesést szül.

Én magam annyira kíváncsi lettem, hogy kártyát is vetettem rá: mi van most a TÉRben?

Kardok kettes.
Botok Apródja.
Botok Királynője.

Hajnalodik. Valami tagadhatatlanul új, eddig ismeretlen jön.
Ez vibrál a levegőben.
Ez feszíti a kollektívet.
Ezért nem alszom éjszaka...

Az a megérzésem, hogy ez az új valami jó lesz. Kérdés persze, hogy ami nekem jó, az jó e másnak is? Vagy az egyik java csak a másik kárára születhet meg? Lehet olyan, hogy mindenkinek jó?

ॐ मणि पद्मे हूँ

Ilyen kérdések merülnek most fel a beszélgetéseimben.

Hogy úgy érezzük: az ezek után (mi után is?) következő megfoghatatlan valami pozitív előjelű, legalábbis kisugárzása és - bocsánat a szóért, de - fénye van.

Mégsem merünk beleereszkedni.
Mégis szorongunk a bekövetkeztének gondolatától.
Mintha nem mernénk neki örülni.
Mintha nem mernénk megélni.
Mintha már belélegeztük volna, de félünk, a kilégzéssel el is illan; ezért inkább bent tartjuk a levegőt.
Mintha attól tartanánk, hogy eljött a fausti pillanat.

Mintha valahol, félúton a tüdő és az orrlukak között, az arcüregben megakadna egy mély, felszabadult sóhaj.

♡ Någyölelés ♡

-------------------------------------------

CHANGE

People around me stand bewildered before these past few days.

They don’t understand it. They just feel that somehow, something has changed. That life itself has somehow grown denser — not in terms of pace, exactly, but rather… so many things have happened all at once. That the phenomena what swept through these last days is the unmistakable wind of change.

This “I-don’t-even-know-what-it-is” stirs excitement in some people, despair in others.

I became so curious that I even asked the cards: what is happening in the COLLECTIVE right now?

Two of Swords.
Page of Wands.
Queen of Wands.

Dawn is breaking. Something is coming: something undeniably new. Something previously unknown.
It vibrates in the air.
It stretches the collective taut.
That’s why I can’t sleep at night…

I have a feeling that this new thing will be good. The question, of course, is whether what is good for me is also good for others. Or can one person’s gain only come at another’s expense? Is the "greatest good" even possible?

ॐ मणि पद्मे हूँ

These are the kinds of questions surfacing in my conversations now.

That we can feel this intangible something that comes after all this (after what, exactly?) carries a positive charge — at least it has a kind of radiance to it, and — forgive the word — somekind of a light.

And yet we do not dare surrender to it.
We feel anxious at the thought of its arrival.
As if we do not dare rejoice in it.
As if we do not dare truly live it.
As if we had already breathed it in, but feared it would vanish again with the exhale; and so instead we hold the air inside.

As if we feared that the Faustian moment had arrived.

As if somewhere halfway between the lungs and the nostrils, deep in the sinuses, a profound, liberated sigh were getting stuck.

♡ BigHug4U ♡

09/05/2026

🪨 TEHER/WEIGHT

Nehezen szólaltak meg tegnap az éneklő tálak (én jobb szeretem ezt a megnevezést a hangtálakra).

Küzdelmes volt dörzsöléssel is felhúzni őket.

És - mit tagadjam - a második lépésemmel felrúgtam a föld koshi csengőt.

Itt eldőlt (szó szerint), hogy ez a hangfürdő teljesen más lesz, mint az eddigiek.

Mert terhelt a tér.

Én magam annyi feszültséggel vagyok tele, hogy megráz a kilincs, a kulcscsomó, sőt - egyes emberek is.

A tegnapi alkalomról érkező visszajelzések mind egyöntetűek voltak: "Nem tudtam ellazulni. Nem tudtam kiszállni a fejemből. Annyi mindenen agyaltam."

És ez rendben van.

Mert nem mindig kapjuk azt, amire számítunk.

Én magam is úgy éreztem, hogy nem tudok beleereszkedni a lassulásba. Szinte kapkodtam - a máskor éles intuícióm most megállíthatatlan információcunamiként árasztotta el az agyam.

Mindannyian fejben voltunk...
..amíg...
..meg nem érkezett a tingsha, és össze nem hangolta az agyféltekéinket.

Sokkal többször csengettem össze, mint szoktam. A vendégeim felett is, és bele a térbe is, hogy rendeződjön picit a kollektív.
Gyors koccantások(k) egymás után. Rövid lecsengés. Gyorsan, gyorsan, gyorsan! Haladjunk kérem, nincs itt semmi látnivaló!

Aztán egy, nagyon hosszú zönge.

Hogy megnyugodjunk.

Majd vissza a pimasz kis bajkeverőhöz, a koshihoz. Rajta volt a sor, hogy szépítsen.

És megtette.

Lehozott. Lenyugtatott. Leföldelt.

És én csak sóhajtottam, sóhajtottam; az orromon befelé vettem a levegőt, és a számon fújtam ki. HAAAAAH...

Hogy könnyüljünk kicsit.

Mert észre sem vesszük, mennyi apró kavicsot cipelünk a zsebeinkben.

Csak amikor már mázsás a súlyuk.

♡ Någyölelés ♡

---------------------------------------
Weight

It was notneasy to make my bowls sing yesteday.

Even getting them to resonate by rubbing them was a struggle.

And — I won’t deny it — with my second step, I knocked over the earth koshi chime.

At that moment, I stumbled upon the realization (quite literally) that this sound bath would be completely different from the ones before.

Because the space itself felt burdened.

I was a factor, too. I am carrying so much tension nowdays that door handles, my keys, and even certain people shock me.

The feedback arriving from yesterday’s session was unanimous: “I couldn’t relax. I couldn’t get out of my head. I kept overthinking everything.”

And that’s okay.

Because we don’t always get what we expect.

Neither I was able to sink and slow down. I was almost rushing — my usually sharp intuition now flooded my mind like an unstoppable tsunami of information.

We were all stuck in our heads…

…until…

…the tingsha arrived and synchronized our hemispheres.

I rang them together far more often than usual. Above my guests, and into the space itself, just to bring a little order to the collective. Quick clashes one after another. Short resonance. Go, go, go! Let’s keep on moving please, nothing to see here!

And then, one very long tone.

So we could calm down.

Then back to the cheeky little troublemaker, the koshi. It was its turn to make amends.

And it did.

It brought us down. Calmed us. Grounded us.
And I just kept sighing, breathing in through my nose and exhaling a long HAAAAAH through my mouth.

So we could easen up a little.

Because we don’t even notice how many tiny pebbles we carry in our pockets.

Only once their weight becomes unbearable.

♡ BigHug4U ♡

03/05/2026

🕳 BÁTORSÁG/COURAGE

Mióta az eszemet tudom, közösségben énekeltem. Először kórusban, aztán jöttek a zenekarok.

És igen, kaptam szólókat; de azért az mégsem ugyanaz, mint amikor az ember egyedül, egy szál magában, minden kíséret nélkül, a capella énekel.

A másik hangja mögé el lehet bújni. A hangszerek között el lehet vegyülni.

Egészen más minőség.

A végén már annyira asszimilálódsz, hogy nem is találod a saját hangod...

Velem legalábbis ez történt.

Mindig meg akartam felelni a hangommal az aktuális elvárásoknak - legyen tisztább, erősebb, hangosabb, karcosabb; de legfőképp: engedjem bele magam. Éljem, érezzem át.

Na ez az, amire sokáig képtelen voltam.

Az élet úgy alakult, hogy a zenekarozásnak egyszer csak vége lett. És én ott álltam riadtan, egy szál magamban. Kétségbe voltam esve: most mi lesz velem?

Tudtam, hogy nem akarom abbahagyni az éneklést.

De nem tudtam, hogy merre induljak.

Bolyongásaim során aztán rátaláltam egy tanítóra, aki segített átmenni velem ezen a folyamaton, elkísért a mélységekbe és feltárta előttem a magasság lehetőségét is.

Miután eleget sajnáltam magam az "elveszített múlt és elvesztegetett idő" miatt, egyszer csak rádöbbentem, hogy szabad vagyok.

Hogy már csak magamnak kell megfelelnem. Azt is csak akkor, amikor akarok.
Hogy úgy használom a hangom, ahogy akarom.
Hogy azt énekelek, amit akarok.
Ahogyan akarom.

Bátorság pedig ahhoz kell, hogy éljek a lehetőségeimmel.

Ezt látjátok most.

Az első tétován határozott lépéseket.

♡Någyölelés♡

-----------------------------------------,
Courage

Ever since I can remember, I’ve been singing in communities. First in choirs, then came the bands.

And yes, I got solos; but still: it’s not the same as when you stand alone, completely on your own, singing a ca****la, without any accompaniment.

You can hide behind someone else’s voice.
You can blend in among the instruments.

It’s a completely different quality.

By the end, you assimilate so much that you can’t even find your own voice anymore…

At least, that’s what happened to me.

I always wanted my voice to meet the expectations of others: to be cleaner, stronger, louder, rougher; but above all - to let myself go in it. To live it, to truly feel it.

And that was something I couldn’t do for a long time.

Life turned out in a way that, suddenly, being in bands came to an end. And there I was, standing alone, startled. I was desperate: what will happen to me now?

I knew I didn’t want to stop singing.

But I didn’t know which direction to take.

During my wandering, I found a master who guided me through this process, who accompanied me into the depths and also revealed the possibility of heights.

After I had pitied myself enough over the “lost past and wasted time,” I suddenly realized: I am free.

That I only have to meet my own expectations now. And even that: only when I choose to.
That I can use my voice however I want.
I can sing whatever I want.
However I want.

What I need is courage to actually accept these possibilities.

This is what you’re seeing now.

The first hesitant, yet determined steps.

♡BigHug4U♡

26/04/2026

🪽 ELBOCSÁTÓ SZÉP ÜZENET/FAREWELL

Elúszott a mai. Időben mindenképp.

De minden úgy van jól, ahogyan van.

Bevallom, a mai hangfürdőmre nem készültem olyan alaposan, mint ahogyan szoktam. De mit finomkodjak - egyáltalán nem készültem. Vagyis inkább úgy voltam vele, hogy "végül is nem ez lesz az első ebben a témában...". Megúszásra játszottam.

Aztán megúszott velünk az idő - s végül úgy esett, hogy megálltunk egy körben, váll vállat ért, kéz kezet fogott - nők tartottak nőket. Így adtuk át magunkat az érzésnek: hogy együtt vagyunk.

Közösségben vagyunk.

Nem vagyunk egyedül.
♡Någyölelés♡

‐-----------------------------------

Time was especially fluid today... It ran like a stream.

But everything is as it should be.

I’ll admit, I didn’t prepare for today’s sound bath as thoroughly as I usually do. Actually, to be honest - I didn’t prepare at all. I guess I was thinking, “Well, it’s not my first time with this topic anyway…” I was planning to go with the flow.

And then time slipped away with us. At the end, we found ourselves standing in a circle, shoulder to shoulder, hand in hand: women holding women. That’s how we surrendered to the feeling: that we are together.

We are in community.

We are not alone.

♡BigHug4U♡

25/04/2026

⚡️ARROGANCIA/ARROGANCY

Mi is ez? Felsőbbrendűségi érzés. Az a határozott elképzelés, hogy jobb, több, különb vagy a többieknél.

Én különösen arrogáns embernek tartom magam.

Valahogy mindig úgy éreztem, más vagyok. Azt hiszem, ebben az életben nem ugrom meg, hogy túllépjek azon a dogmámon, hogy nem mindannyian létezünk ugyanabban a minőségben (de talán most nem is ez a cél...)

"Talán túl elhamarkodottan mondok véleményt." - Sarah is ezt állítja magáról, a Fantasztikus Labirintus c. filmben.

Akárhogy is, az arrogancia központi témám. Merthogy komoly hajtóerő, és nagyon sokszor ez visz előre, mert ez a jellemvonás támogatja az amúgy alacsony önbizalmam. Enélkül biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna például fiúkkal egy zenekarban zenélni, vagy nem érnék el dolgokat a "napi ügyvitelben".

Vicces, mi? A képességeimben bízom - magamban meg nem...

Szerdán házhoz mentem a pofonért. Modellként vettem részt egy arcolvasó gyakorlaton - ahová amúgy az arroganciám vezetett. Úgy voltam vele, hogy az én arcom aztán nem szokott csak úgy szembe jönni bárki fején az utcán - hát elemezgessék csak, tanuljanak belőle! Aztán két és fél órán át kaptam az ívet 😅

(Nagyon tanulságos volt egyébként, kommentbe berakom a linket, ha téged is vonz, és szereted az ilyen "extrém sportokat")

Mert aki arrogáns, az álomvilágban él. Az mondjuk első ránézésre nyilvánvaló, hogy erős hajlamom van az ábrándozásra - sőt, "Fantáziaország" a valóságom kiterjesztése, az összes szereplőjével (tündérek, manók, boszorkányok, varázslók) együtt.

De mindig szem előtt kell tartanom, hogy:
"Szerényebben. Sokkal szerényebben."

Éppen így mantrázgattam magamban, és őszintén szólva eléggé össze voltam zavarodva, amiért - hogy stílszerűen fogalmazzak - letörték a bika szarvát (Bika Nappal a 8. házban). Hogy most akkor mi van? Most akkor mégsem én vagyok a kiválasztott? Akkor mégsem kellene nekem emberek bátorságával, önértékelésevel foglalkoznom? Hát még nekem is van egy halom elvégzendő önismereti-, árnyék-, meg mindenféle munkám, meg feloldozatlan anya-, apa-, meg nővérsebem (hogy csak egy párat mondjak 🙈). Hogy jövök én ahhoz, hogy csak úgy kijelentsek dolgokat?

Aztán kihúztam a lenti kártyát...

Nincs nálam a bölcsek köve. Ez tiszta sor. De egyvalamit megígérhetek: elítélni biztosan nem foglak. És igen, a módszereim sajátosak, a nyelvem pedig éles egyes füleknek - de a szándékom tiszta.

Segíteni jöttem.

-----------------‐-----------------------

What is it, really?
A sense of superiority. The firm belief that you are better, more, somehow upgraded than others.

I consider myself a particularly arrogant person.

Somehow, I’ve always felt different. In this lifetime I don’t think I’ll manage to move beyond the dogma that we don’t all exist in the same quality (though maybe that’s not even the point right now…).

“Maybe I'm just taking it for granted that it does.” — Sarah says this about herself in the film Labyrinth.

Either way, arrogance is a central theme for me. Because it’s a powerful driving force, and very often it’s what pushes me forward - since this trait compensates for my otherwise low self-confidence. Without it, I’m sure I wouldn’t have been able to, for example, play music in a band with guys, or achieve things in everyday life.

Funny, right? I trust my abilities -but not myself…

On Wednesday, I basically walked straight into a slap. I took part as a model in a face-reading exercise - which, by the way, my arrogance led me to. I thought: “My face isn’t exactly something you see on just anyone walking down the street; so go ahead, analyze it, learn from it!”

Well… for two and a half hours, I got thoroughly picked apart 😅

(It was actually very insightful - I’ll drop the link in the comments if you’re into this kind of “extreme sport.”)

Because an arrogant person lives in a dream world. At first glance, it’s obvious that I have a strong tendency to daydream; in fact, “Fantasyland” is an extension of my reality, complete with all its characters (fairies, elves, witches, wizards).

But I always have to remind myself:
“Be more humble. Much more humble.”

That’s exactly what I kept repeating to myself, and honestly, I was quite confused when - putting it poetically - the bull’s horns were broken (Ta**us Sun in the 8th house).

So what now? Am I not the chosen one after all? Should I not be dealing with people’s courage and self-worth? I mean, I still have a whole lot of inner work to do: self-awareness, shadow work, unresolved wounds (just to name a few 🙈). Who am I to make declarations like that?

And then I drew the card below…

I don’t possess the philosopher’s stone. That’s clear. But one thing I can promise: I will not judge you. And yes, my methods are unconventional, and my language may sound sharp to some ears - but my intention is pure.

I'm here to help.

22/04/2026

👣 MEZÍTLÁB/BAREFOOT

Tegyél meg nekem egy szivességet!

Keress egy kertet, egy parkot, egy talpalatnyi zöldet.
Bújj ki a cipődből.
Vedd le a zoknidat is.
Állj mezítláb a fűben, és húnyd be a szemed.

Figyeld meg, hogy milyen érzés, hogy a fű a talpadhoz ér.

Figyeld meg, hogy milyen érzés, hogy ez a bolygó tart téged.

Hogy mindannyiunkat tart. És eltart.

Csak gondolj bele ebbe egy picit.

Aztán felőlem rohanhatsz tovább... ha akarsz.
De álldogálhatsz is még itt egy kicsit 😉😊

♡Någyölelés♡

Art by: Natasha Mott

🌱🌱🌱🌱🌱🌱🌱🌍🌱🌱🌱🌱🌱🌱🌱

Would you mind doing me a favor?

Find a garden, a park, a patch of green.
Slip out of your shoes.
Take off your socks too.
Stand barefoot in the grass, and close your eyes.

How does it feel that the grass touches the soles of your feet?

How does it feel that this planet is holding you?

Holding all of us. Sustaining us.

Just sit with that thought for a moment.

Then you can rush on… if you want. But you can also stay here a little longer. I don't mind ;) 😊

♡BigHug4U♡

Art by: Natasha Mott

SSH - Sounds & Silence with Heni

12/06/2026

02/06/2026

26/05/2026

15/05/2026

09/05/2026

03/05/2026

26/04/2026

25/04/2026

22/04/2026

Cím

Weboldal

Értesítések

Parancsikonok

Megosztás

Kategória