Kineziológia Lolával

Kineziológia Lolával Helyszín:
Pesten: IX. kerület, Páva u. 6. Budán: XII. kerület, Greguss u. 8.

Segítek általános iskolás gyerekeknek az érzelemszabályozásban, koncentráció fejlesztésben és növelni önbizalmukat – a szülőknek pedig mentor vagyok a mindennapokhoz.

A belső motiváció belülről fakad. Ez az, ami cselekvésre ösztönöz, és ami a tanulásban is visz előre. De mi van akkor, h...
29/05/2026

A belső motiváció belülről fakad. Ez az, ami cselekvésre ösztönöz, és ami a tanulásban is visz előre. De mi van akkor, ha pont a belső párbeszédünkkel veszítjük el ezt az értékes motivációt, mert leértékeljük magunkat?

„Ez túl nehéz.”
„Béna vagyok ehhez.”
„Sosem fogom tudni megcsinálni.”

Ilyenkor lehet, hogy túl nagy feladattal állunk szemben, vagy még nem az életkorunknak megfelelő kihívást kapunk. Az is lehet, hogy egyszerűen félünk megtenni az első lépést.

A mai világban a kudarcnak gyakran van egy nagyon negatív csengése. Pedig az élethez, a tanuláshoz és a megtapasztaláshoz szükségünk van rá. A hibákból tanulunk, és ezt a gyerekeknek is meg kell mutatnunk, hogy hibázni ér, a hiba lehet hasznos, sőt tanító erejű is.

Ha ezt megtanulják, nő a belső motivációjuk, bátrabbá válnak, és nem félnek annyira a próbálkozástól.

Ne felejtsük, a tanulás öröm is.

A koncentráció és az önbizalom gyakran kéz a kézben járnak.Ha egy gyerek nehezen figyel, könnyen megélhet kudarcélményt,...
28/05/2026

A koncentráció és az önbizalom gyakran kéz a kézben járnak.

Ha egy gyerek nehezen figyel, könnyen megélhet kudarcélményt, és ez tovább gyengítheti a magabiztosságát.
„Nem sikerül.”
„Megint elrontottam.”

Ezek a mondatok idővel az önmagáról alkotott képét formálják. Pedig a koncentráció javításához sokszor gyakorlás mellett van belső biztonságra is szükség van.

Az önbizalomnak több formája van:
- alapvető bizalom: jól érzem magam a testemben, biztonságban vagyok
- önbizalom: merek kapcsolódni az érzéseimhez, lehet saját véleményem
- kapcsolati bizalom: tudok-e megnyílni mások felé
- képességeimbe vetett bizalom: elhiszem-e, hogy képes vagyok megoldani dolgokat

A felnőttek szerepe ilyenkor az, hogy megadják a szükséges erőforrásokat, azaz biztonságot, elfogadást, türelmet és kapaszkodókat. Ezekből épül fel az a belső erő, ami később a figyelmet is támogatja. 🌱

Hasonló témákról a zárt csoportban bővebben is írok. Csatlakozni a kommenteknél található linken tudsz.

A gyászt sokan csak a halálhoz kapcsolják, pedig valójában minden veszteség kiválthatja. Egy barátság vége, a szülők vál...
26/05/2026

A gyászt sokan csak a halálhoz kapcsolják, pedig valójában minden veszteség kiválthatja. Egy barátság vége, a szülők válása vagy akár egy iskolaváltás is lehet olyan élmény, amit egy gyerek gyászként él meg.

Az élet során mindannyian átélünk kisebb-nagyobb veszteségeket, és a gyász ezekre adott természetes reakció. Gyerekeknél ez sokszor nem mindig egyértelmű, mert másképp fejezik ki az érzéseiket.

Fontos, hogy szülőként felismerjük ezt, és teret adjunk a gyereknek az érzései megélésére. A szomorúság elfogadása, a közös beszélgetések, valamint a szép emlékek felidézése mind segíthetnek a feldolgozásban.

A legfontosabb, hogy a gyermek érezze, nincs egyedül az érzéseivel, és idővel könnyebb lesz.

Zaklatásnak (bullyingnak) nevezzük, amikor valakit szándékosan és ismételten bántanak, szóban, tettekkel vagy akár kiköz...
25/05/2026

Zaklatásnak (bullyingnak) nevezzük, amikor valakit szándékosan és ismételten bántanak, szóban, tettekkel vagy akár kiközösítéssel. Ez egy olyan jelenség, amit nagyon fontos időben felismerni és megállítani.

Az a gyermek, akit zaklatnak, gyakran szorongóvá, szomorúvá válik, kerüli az iskolát, vagy testi tüneteket is produkálhat, például fej- vagy hasfájást. Súlyosabb esetben az önértékelése is sérülhet.

Ezért kiemelten fontos, hogy a gyerekek megértsék, mi számít zaklatásnak, és tudják, hogy nincsenek egyedül ezzel. Azt is meg kell tanulniuk, hogy merjenek segítséget kérni, és hogy nem az ő hibájuk, ha bántják őket.

Szülőként az egyik legnagyobb segítség, amit adhatunk, az a nyitott, biztonságos kommunikáció. Ha a gyermek érzi, hogy bármikor elmondhatja, mi történik vele, sokkal nagyobb eséllyel kér segítséget időben.

Érdemes rendszeresen beszélgetni velük erről a témáról is, nem csak akkor, amikor már baj van.

A szomorúság az élet természetes része gyerekeknél is. Megjelenhet nagyobb változások idején, például költözéskor, válás...
24/05/2026

A szomorúság az élet természetes része gyerekeknél is. Megjelenhet nagyobb változások idején, például költözéskor, váláskor, vagy amikor valami fontos dolog elveszik az életükből.

Fontos, hogy a gyerekek megtapasztalják, hogy szabad szomorúnak lenni, és sírni is rendben van. Ezek az érzések nem „rosszak”, hanem segítenek feldolgozni azt, ami bennük zajlik.

Sokszor szeretnénk gyorsan megvigasztalni őket, vagy elterelni a figyelmüket, pedig a legnagyobb segítség az, ha megengedjük nekik, hogy megéljék ezt az érzést, és közben biztonságot nyújtunk.

A szomorúság legtöbbször idővel enyhül, de vannak helyzetek, amikor hosszabb ideig tart. Ilyenkor különösen fontos, hogy a gyerekek eszközöket kapjanak az érzéseik megértéséhez és feldolgozásához.

Az én óráimon ebben is támogatást kapnak, hiszen megtanulják felismerni, megfogalmazni és elfogadni a bennük zajló érzéseket.

Ha úgy érzed, a gyermekednek ebben segítségre lenne szüksége, keress bizalommal.

Az életben néha történnek ijesztő, megrázó események, például egy baleset vagy egy szeretett személy elvesztése. Ilyenko...
19/05/2026

Az életben néha történnek ijesztő, megrázó események, például egy baleset vagy egy szeretett személy elvesztése. Ilyenkor teljesen természetes, ha a gyerek fél, bizonytalannak érzi magát, vagy újra és újra eszébe jut az élmény.

Előfordulhat, hogy a történtek után a teste még sokáig nem tud megnyugodni, és nehéz visszatalálni a biztonság érzéséhez. Ez a trauma hatása, ami támogatás nélkül nehezen oldódik fel.

Ilyen helyzetben különösen fontos, hogy a szülő szakemberhez forduljon. Egy megfelelő segítő biztonságos teret adhat a gyermeknek ahhoz, hogy feldolgozza a történteket.

Az is nagyon lényeges, hogy a gyerek olyan szakemberrel tudjon kapcsolódni, aki számára szimpatikus, akiben megbízik, és akinek szívesen megnyílik.

A segítségkérés nem gyengeség, hanem az egyik legfontosabb lépés a gyógyulás felé.

A szorongást sokszor rossz dolognak tartjuk, pedig valójában a testünk egyik természetes „védelmi rendszere”. A célja az...
18/05/2026

A szorongást sokszor rossz dolognak tartjuk, pedig valójában a testünk egyik természetes „védelmi rendszere”. A célja az, hogy biztonságban tartson minket.

Néha viszont ez a rendszer kicsit túlműködik, és akkor is bekapcsol, amikor valójában nincs veszély. Ilyenkor a gyerekek aggódhatnak, félhetnek, vagy nehezen nyugszanak meg.

Gyakran mondjuk ilyenkor: „ne aggódj” vagy „nem nagy dolog”, de a szorongás nem így működik. Nem lehet egyszerűen kikapcsolni.

Ami viszont segít, ha megtanítjuk a gyerekeknek felismerni és megnevezni az érzéseiket, „visszabeszélni” a félelmetes gondolatoknak, és megnyugtatni a testüket is.

Az én óráimon pontosan ezekkel dolgozunk, hogy a gyerekek megtapasztalják: a szorongás kezelhető, és nincsenek egyedül vele.

Ha úgy érzed, a gyermekednek ebben támogatásra lenne szüksége, itt vagyok, és szívesen segítek.

(És igen… néha egy ölelés is többet ér, mint ezer „ne aggódj” 😉)

A stresszt nem tudjuk teljesen kizárni az életünkből és ez a gyerekekre is igaz. 👉 Jöhet az iskolai elvárásokból, egy do...
12/05/2026

A stresszt nem tudjuk teljesen kizárni az életünkből és ez a gyerekekre is igaz.
👉 Jöhet az iskolai elvárásokból, egy dolgozat miatti izgulásból, vagy akár nagyobb változásokból, mint egy új testvér érkezése vagy a szülők válása.

Egy kis stressz még segíthet is fókuszálni, de ha túl sok lesz, a gyerekek könnyen fáradttá, szorongóvá válhatnak, sőt akár testi tünetek is megjelenhetnek. 🤧

Ezért fontos, hogy már gyerekkorban megtanulják, hogyan kezeljék ezeket a helyzeteket, azaz mikor tartsanak egy kis szünetet, hogyan kérjenek segítséget, vagy hogyan oldjanak meg egy problémát lépésről lépésre.

Ha fiatalon elsajátítják, hogyan kezeljék stresszüket, egy olyan eszközt kapnak a kezükbe, amit egész életük során használni tudnak.

És néha már az is sokat segít, ha megállunk egy pillanatra, és veszünk egy nagy levegőt… (igen, nekünk, szülőknek is 😉)

Te milyen stresszkezelő technikát tanítasz a gyermekednek?

A düh teljesen természetes érzés a gyerekeknél is. Akkor jelenik meg, amikor valami nem úgy alakul, ahogy szeretnék, vag...
11/05/2026

A düh teljesen természetes érzés a gyerekeknél is. Akkor jelenik meg, amikor valami nem úgy alakul, ahogy szeretnék, vagy amikor megbántva érzik magukat.

Ilyenkor könnyen elszabadulhatnak az indulatok és jöhet a kiabálás, az ajtócsapkodás vagy a „most inkább nem beszélek senkivel” üzemmód. (Ismerős? 🙂)

A gond csak az, hogy ettől a helyzet még nem oldódik meg.

A jó hír viszont az, hogy a düh kezelése tanulható. A gyerekeknek szükségük van segítségre abban, hogy felismerjék, mi zajlik bennük, meg tudják fogalmazni az érzéseiket, és megtanuljanak megnyugodni.

Az én óráimon is ezt gyakoroljuk, hogy hogyan álljanak meg egy pillanatra, hogyan fejezzék ki a dühüket bántás nélkül, és hogyan hozzanak jobb döntéseket ezekben a helyzetekben.

Mert valljuk be, néha még nekünk, felnőtteknek is jól jönne egy kis „dühkezelő emlékeztető” 😉

A kommunikáció az egyik legfontosabb eszközünk a kapcsolódásra és nem csak a szavak számítanak 🙂Egy arckifejezés, egy te...
10/05/2026

A kommunikáció az egyik legfontosabb eszközünk a kapcsolódásra és nem csak a szavak számítanak 🙂
Egy arckifejezés, egy testtartás vagy akár egy sóhaj is rengeteget elárul arról, mi zajlik bennünk.

Gyerekként azonban nem mindig könnyű megfogalmazni a gondolatokat és érzéseket. (Sőt, néha még felnőttként sem az…)

A jó hír, hogy az önkifejezés tanulható. Az óráimon a gyerekek biztonságos közegben gyakorolhatják, hogyan mondják el, mi van bennük, hogyan figyeljenek egymásra, és hogyan kérjenek segítséget, ha szükségük van rá.

☝️ Mivel a gyerekek nagyrészt a környezetükből tanulják a kommunikációs mintákat, különösen fontos, hogy mi, felnőttek is tudatosan mutassunk példát nekik.

(Igen, még akkor is, amikor épp harmadszor kérjük meg őket ugyanarra 😉)

Cím

Budapest
Budapest
1026

Telefonszám

+36705254847

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kineziológia Lolával új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Kineziológia Lolával számára:

Megosztás