16/09/2025
Ez egy nagyon egyszerű poszt. Meg nagyon hosszú is. Tényleg. Láttál már ilyet. Meglátod, kattintasz a Továbbiak-ra és csak annyit mondasz - ne már... és már görgetsz is. Én is így vagyok sokszor, szóval tök oké. Legközelebb találkozunk!
Szóval ja, nagyon egyszerű.
Egyszerű, hiszen csak szavak, hosszú mondatok, nem tökéletesen tagolt szöveg, egy egyszerű kép, mindenféle videós effekt és AI nélkül. A képen sem én vagyok, pedig azt legalább felkapná az algoritmus a kattintásokon keresztül. Szívesebben látjuk az ismerősünket a képen. Szeretünk belenagyítani a képekbe és a kép valóságába. Megismerni, felismerni, érezni, kapcsolódni.
Ezért is voltak az elmúlt években írási hullámaim. Volt időm, volt eltökéltségem, volt tervem, de legfőképpen volt egy vágyam. Kapcsolódni. Kapcsolódni a szavakon keresztül, találkozni egymás gondolatiban, ahogy én írom, s te olvasod, ahogy bennem visszahat, ahogy benned megtükröződik.
Plain and simple - mondja a művelt francia.
Legtöbbször pedig ilyen ez a vágy. Egyszerűen csak azt akarod érezni, látni, tudni, tapasztalni, hogy látva vagy. Látod, hogy átforgattam hirtelen rád? Ebben jó vagyok. Szóval… Egyszerűen csak azt akartam érezni, hogy látva vagyok…
S tudod, nekem erről szól a hivatás is, amit választottam.
Nem vagyok végtelenül képzett, s nem ismerek millió technikát. Nem ígérek megváltást, s még véletlenül sem tudom az egy igazságot. Határozottan tudom, hogy fogalmam sincs, hogy mi a tökéletes válasz az életed kérdéseire, viszont abban is maradéktalanul hiszek, hogy valahol mélyen valójában te mindig is tudod. Nincs bennem irány és nem akarlak sehova sem elvinni, irányítani, vezetni vagy épp tökéletes megoldást adni.
Egyetlen dolgot szeretnék adni, s csak bízom benne, hogy ez megtörténhet. Az igazi és őszinte kapcsolódás mélységét, erejét, megtartását, s olykor könnyfakasztó vagy épp torokszorító igazságát. Amikor mindketten tudjuk és érezzük, hogy egy olyan ponton találkozunk, ami már nem a szavakról, a történetekről, a múltról vagy épp a jövőről, mintsem a nyers jelen pillanat megéléséről szól. Amikor egyszerűen csak egymásra nézünk és végre találkozunk.
Akkor mi is vagyok pontosan, mit csinálok, hogy csinálom? Ezt nem tudom, de azt igen, hogy…
…önző vagyok.
Önző vagyok, mert mélyen csak ezeket a pillanatokat vágyom; ahol elmosódik a határ a segítő, a kísérő, a terap, a mentor és a kísért között. (Válaszd azt a cimkét, ami nem akaszt ki, vagy válaszd ami kiakaszt, ha arra van szükséged, úgyis k…va hosszú ez a poszt már így is, valamire muszáj dühösnek lenned…)
Ahol elmosódik a határ köztem és közted, s ahol egyszerűen csak találkozunk. Egyszerre adom magam és te egyszerre adod magad. Egyszerre látlak téged, s te egyszerre látsz engem. Egyszerre látod magad előtt az életed valóságát és én egyszerre látom ebben megtükröződni a saját életem valóságát.
S amikor engedem, hogy hasson rám a találkozás, akkor én is megmutatkozom. Megmutatom a nehezem, a könnyem, a megérintődésem, az együttérzésem. Ekkor nincs kérdés, nincs út, nincs cél, pusztán ott ülök veled és figyelem az érzések és érzelmek hullámzó hatását a testemen, a lelkemen, a megéléseimen át.
Ebből a belső megélésből pedig néha ilyen posztok születnek.
Nem szépek, nem könnyűek, hosszúak, ömlengősek, émelyítőek. Olyanok, amikre ma nincs idő, nincs tér, nem Facebookra, Instára vagy TikTokra valók. Nem adnak gyors kielégülést, s akár nem is kielégítőek. Kellemetlen, nehézkes, hosszú, türelmet, időt, megállást kívánó szavak tengere, hosszú mondatok összessége, olvasást nehezítő szakaszok ömlesztett egysége. (Pedig néha igyekszem…)
Tudod milyen ez a poszt? Néha mint maga a kapcsolódás, a megmutatkozás, a láthatóvá válás. Én tudom milyen, hiszen pontosan tudom milyen nem engedni, nem tenni, elbújni a karakterem mögé. (Pedig néha tényleg igyekszem…)
Még mindig itt vagy? Érted már, miről szól ez a poszt? Ja, én sem tudom pontosan.
Talán arról, hogy régen írtam már és jó újra itt. Szeretek írni. Szeretek ezen keresztül kapcsolódni. Szeretem, hogy tudom, hogy valahol ez is csak egy karakter és nem az a valódi, igazi, nyers kapcsolódás. Szeretem, hogy legalább így találkozunk most veled.
Tudod miről szól még? Vállalom, hogy nehéz a kapcsolódás és vállalom, hogy tennem kell érte, hogy változzon bennem. Ja és vállalom, hogy a hivatásom, a segítői minőségem egyszerre ad és egyszerre kap a találkozások során. Vállalom, hogy ezeken keresztül talán mégis egy kicsit kapcsolódóm - magammal is.
Ez jó. Ez őszinte. Ennyi néha elég.
Ja és ez egy marketing poszt is. Tök szívesen találkoznék veled is ezen az úton, a te utadon. Vagy akár valakivel, akit ismersz és fontos lenne számára a találkozás - önmagával. A felismerés, a tapasztalás, az önismeret, a kérdések, a válaszok, a kapcsolódás, a tükör, a belenézés, a kitekintés, a hátrébb lépés, a megérkezés - önmagához. Önmagadhoz. Önmagamhoz.
Sokatokkal közös már az önismereti utunk, de most ezen van a fókuszom, így téged is várlak. Meg magamat is. Együtt viszont könnyebb.
Uff.
