27/06/2026
Régen nem írtam és kicsit megszeppenve ülök most itt talán. De valami olyan erősen erre késztetett, hogy nem tudtam ellenállni, illetve szeretném mindezt megosztani veled. Nem tudom előre a témám, vagy, hogy a leírt szavak honnan jönnek, ez egy olyan flow, amit megérteni nem lehet. Handpanre tudok a legmélyebbeket írni, Alex Dav sok írásomat végigkíséri, mint ahogyan most is. Ha szeretnél mélyebben olvasni, ajánlom hallgatni közben. :)
Mélyen dolgozik bennem valami már elég régóta, s tudni illik minden írásom egyfajta üzenet magamnak. Az, hogy megosztom, igazából betekintést ad abba, hogy min megyek keresztül, vagy épp mivel van dolgom. Most az érzéseim feltárásával szeretnék eltölteni egy kis időt a következő időszakban, viszont nem úgy, ahogy azt bárki gondolná.
Ilyenkor a lelkem egy olyan része szólal meg, ami a mindennapokban, a tapasztalás által fejtegeti az élet értelmét és létezésem lényegét. Ami csendben, szerényen figyel és alig várja, mi következik az életben, hogy még inkább megismerje magát és átadhassa magát a tapasztalásnak. Ami sokkal több, mint ez az élet, amit itt élünk. Ez az az esszencia, ami minden embernek egyéni és megismételhetetlen. Amiben rejlik minden titok, amit kint keresünk. Ha ráhangolódsz erre az esszenciára, akkor tisztán látsz. Nincs dráma, nincs más, nincs is külvilág. Csak ez a szavakkal körülírhatatlan semmiség van, amiben a mindenség rejtőzik. Ez pedig a kulcs ahhoz, hogy igazi önvalódra hangolódj.
Az az esszencia ott van a legnehezebb pillanatokban is. Amikor nem tudod, hogy mikor és hogyan lépj tovább, s miért tapasztalod azt, amit elengednél már. Ott van, amikor a kicsi én van főszerepben. Ott van, amikor nem érzed, hogy képes lennél bármire.
Tudod... Nincsenek mások.
Mindig is te voltál magaddal, s segítetted át magad mindenen.
Tudod... Nincs idő sem.
Mert igenis érezhető az ölelésed évek múlva magadon, aki akkor kért erőt tőled, amikor a legsötétebb időket élte.
Teljes félreértésben él valaki, ha azt gondolja, mások okoznak neki “rosszat”.
Gondolkodj ezen egy kicsit.
Mindenki tudja már, hogy teremtő, ugye?
A saját életed ki teremti? Ugye..
Nagyon nagy tudatosság kell ahhoz, hogy felelősséget vállalj azért, amit tapasztalsz. Mert TE teremtetted. A boldog pillanatokat, az örömöt és szintúgy például egy szakítást, válást, anyagi problémát s minden negatívnak megélt tapasztalást. A kérdés az, hogy elfogadod-e és felismered-e teremtésed. Felelősséget vállalsz-e önmagadért és a megélt tapasztalataidért?
Csakis elfogadással lehet ezt szemlélni. Ha egy kicsit is belemész, máris áldozati szerepbe helyezed magad vagy másokat. Fontos tisztázni, hogy aki áldozat, az elkövető is. Aki elkövető, az pedig egyben áldozat is. Így bántja az ember önmagát és vele együtt az egész világát. Ebben a szinte észrevehetetlen, körkörös áldozati és elkövetői szerepben dobáljuk egymásra a belső, feldolgozatlan traumánkat, érzéseinket, mintáinkat. Ezzel az a baj, hogy nem látunk rá. Hisz kihelyeztük a figyelmünk. S máris elveszett a lényeg.
Tükörbe nézni kell és fontos! Mindenki, akivel beszélsz, elmegy melletted az utcán, TE vagy. Mert amit felhoz benned, azzal DOLGOD VAN.
Bárcsak át tudnám ezt adni a világ összes emberének. A tudatosság nulladik szintje. Ez.
Felismered magadban azt, amit másban nem fogadsz el? Ami idegesít benne, ami kihoz a sodrodból? Rájössz, hogy mindaz TE vagy? Ő egy tükör csupán, amibe bele kell nézni, mert annyiszor jön szembe az a tükör újra és újra és újra, olyan intenzitással, hogy abba bele is lehet őrülni már. Szóval előzd meg ezt, és fedezd fel magad. Tükör mindig lesz, méghozzá egyre mélyebb.
És ezzel, ha nem foglalkozol, az élet nehéz lesz.
