16/08/2026
Ahogy ígértük, ma folytathatjátok a betekintést Maverick és Hope napjaiba és átélhetitek velünk a változások miatti örömünket. Íme a következő naplóbejegyzés.
BEMER-Napló különkiadás: A legutóbbi jelentés óta eltelt három hónap mérlege a Boxutcából – Ahol a papírforma szerinti elméletek elvéreznek, a két megállíthatatlan nehézsúlyú veterán pedig gyógyszermentes csúcsformában robog tovább (Avagy a 16. naplóbejegyzés – 2. rész)
Aki azt hiszi, hogy a Boxutcában a kármentés annyiból állt, hogy naponta kétszer bedugtuk a matracot a konnektorba, én meg a mindennapi megélhetési meló mellett feltett lábbal kávéztam a kanapén, az nagyobbat téved, mint aki a sivatagi porrá aszályosodott Duna-mederben vízi vidámparkot tervez a rejtélyes hidrodinamikai kísérletek eredményeire alapozva. A BEMER nálunk a gerincét alkotta egy olyan komplex, egyedi és bevallom, enyhén elmebeteg fizioterápiás hadjáratnak, amit az elmúlt hónapokban napi szinten vezényeltem le. Bár a vizslameghajtás és a labrador-gőz elvileg kétéltű üzemmódot jelent, a légi bevetésekről szóló ugrálást orvosi előírás szerint bevontam, méghozzá úgy, hogy mindenféle légtér-hasznosítási engedélyt jéghidegen megvétóztam, mégha a veteránok már lelkesen ugrálnának is. Az összes korábbi mozgásformát pedig adaptáltam a jelenlegi állapotukhoz. Félőrült, de a felelősségteljes rehabilitációt véresen komolyan vevő gazdiként a tréningek előtt komoly szakirodalmat rágtam át, és az anatómiai ismereteimet is csúcsra járattam.
A mindennapokban gyakorlatilag mindent bevetettem, íme egy felsorolás a teljesség igénye nélkül: volt itt időközönként tapelés, kalibráltunk mélyizmokat jógalabda tereléssel, fociztunk különböző méretű labdákkal, ezenközben elfogyasztottunk egy egész regimentnyi felfújható strandlabdát és jógalabdát is, melyek anyagszerkezete láthatóan képtelen volt felvenni a versenyt a veterán fegyverek elszántságával. Futott a szimat- és keresőmunka, és apportírozás mindenféle formában. Ennek a kíméletlen szárazföldi aktivitásnak, a robbanékony elrugaszkodásoknak, valamint a fék nélküli Forma–1-es ideális íveken való irányváltásoknak a közvetlen és kíméletlen fizikai eredményeként a kerti fű helyén ma már egy teljesen kiszáradt, kopár szavanna tátong. A renitens elkövetői kör olyan szinten darálta le a pázsitot a futóművekkel, mintha egy komplett crossmotoros mezőny edzett volna a terepen. Sebaj, a dolognak megvan a maga tiszta polgári haszna: legalább egyetlen másodpercet sem kell fűnyírással vagy locsolással vesztegetnem, így a célszemélyek komoly és hasznos időt spóroltak meg nekem. Nem mellesleg, a hivatalos aszályhelyzetre való tekintettel, ahol a hatóságok kíméletlenül megkérték a lakosságot a vízzel való spórolásra, mi ezzel a totális sivatagi kopársággal gyakorlatilag példamutató, fegyelmezett és jogkövető állampolgári magatartást tanúsítunk.
A szárazföldi hadműveletek után a vízben aztán teljesen elszabadult a fantáziám: hajókáztunk az úszómatraccal, sőt, ma már úri módon, hanyatt fekve is teljes nyugalommal napoznak rajta, lebegtek úszógumin, húztam őket a vízen a mellső lábuknál fogva, lazítottunk hanyattfektetéssel a vizen, és még kacsaimitátor apportmunkát is rendeztünk. A zsivány brigád lelkesen vetette bele magát az összes játékos feladatba, akárcsak a medencébe.
Félreértés ne essék, mielőtt a tisztelt olvasóközönség kollektíven a szívéhez kapna, és a fogyasztóvédelem keresztet vetne ránk, hogy a BEMER-matrac mellé alanyi jogon jár egy nonstop kutyás kiképzőtábori tagság is: szó sincs erről. Ez a fenti arzenál kizárólag az én egyéni, kutyás mániám, diagnosztikai elvetemültségem és fanatikus maximalizmusom magánszáma. A valóságban a Boxutca nem egy büntetőtábor, hanem egy ötcsillagos, korlátlan All Inclusive luxus-wellness. A zsivány brigádnak az összes feladat vegytiszta, farokcsóválós bulit jelentett, amit ipari mennyiségű szeretgetéssel, masszírozással, sétákkal, valamint olyan VIP-programokkal fejeltünk meg, mint a közös kerti grillpartik és a pofaderekig lédús dinnyézések.
A haditerv és a technológia közösen tökéletesen bevált: az atomreaktorszerűen felgyülemlett belső energiákat sikerült teljesen levezetnünk, és olyan tiszta izomtömeg-növelést értünk el, ami ma bombabiztosan tartja össze a két veterán elöregedett vázát. A BEMER-technológia az én elvetemült haditervem mellett ráadásul ezen a ponton elvégzett egy igen komoly háttérmunkát is: a kőkemény és változatos terhelések ellenére a kutyáknál másnap nyoma sem volt izomláznak, vagy a túlterhelésből fakadó tipikus, darabos, beszűkült mozgásnak. A regeneráció olyan szinten pörög fel a mikrokeringés által, hogy minden áldott reggel friss futóművekkel állhattunk vissza a boxutcai rajtvonalra.
Neurológiai fáziskésés, Egyéni specialitások és a Vacsora-vétó
Hogy teljesen őszinték legyünk, mert a marketingszagú ömlengéstől a Boxutcában mindenkinek feláll a szőr a hátán, a neurológiai elváltozások nem gyógyulnak meg egy csapásra, a biológia kíméletlen törvényei nem siettethetők, és az idő kerekei sem visszafordíthatóak. A háttérben finom neurológiai szinten a fáziskésés továbbra is ott figyel mindkét veteránomnál, de a zsenialitás pont az, hogy a kemény munkával felépített kompenzációs izomzat és a matrac által csúcsra járatott mikrokeringés miatt a mindennapi üzemi tempóban ebből a külvilág az égvilágon semmit nem lát és észlel.
A medenceszezon kezdetén Mavericknek még a külső, kisebb távolságú lépcsőfokok is komoly statikai problémát okoztak, és külső segítség nélkül esélye sem volt feljutni rajtuk. A szezon közepére viszont eljutottunk oda, hogy a belső, jóval nagyobb lépcsőtávolságnál sem igényli a támogatást, magától, robbanékony svunggal ugrik be a lépcsőről a vízbe, és egyetlen mozdulattal löki fel magát a csúcsra. A vízben ráadásul mindketten elképesztő vidra-tempót produkálnak az apportért, bár a stílusuk eltérő. A Szöszit a túlpörgött amygdala és a nonstop impulzusok hajtják bele a habokba. Amikor visszaér az apporttárggyal, a vízben olyan páros lábas, klasszikus Maci Laci-féle satuféket mutat be a futóművekkel, ami felér egy kősziklaszilárd, gyári kalibrálású ABS-fékezéssel. A váz fékútja az ő csúcsra járatott technikájával még ebben a folyékony közegben is a legminimálisabbra csökken.
Maverick specialitása ezzel szemben egy teljesen más hidrodinamikai dimenzió. Ő már ősidőkkel ezelőtt rájött a fegyelmezett légzésvisszatartásos technika titkára, mert az úszómellény komoly felhajtóereje ellenére is képes célirányos búvárkodást végrehajtani a felszín alatt. Miközben a korábbi abszolút csúcsformájában még komolyabb mélységekbe is gond nélkül navigált le a zsákmányért, és éveken keresztül a legtöbbször csak a potrohát és a csóváló farkát láthattam a vízfelszín fölött, vagy ahogy Hope-pal együtt szurikátaként két lábon állva, mellső lábbal hajtva hozták felszínre az apportot a szabadprogramos pihenők alatt, ma már az időskori amortizáció miatt mélységkorlátozással dolgozik a rendszer. A technika azonban ma is óramű pontossággal ül, hiszen amikor a motivációs eszköz alásüllyed, a veterán váz kiemelkedik a vízből, majd az üzemi határokon belül olyan kíméletlen lendülettel csap le a felszín alá, mint a halra vadászó sas. Az úszásnál meg hozza a rutinos, megfontolt és energiatakarékos élsportolói karakterét, így tűpontos pályán navigál, mintha csak egy dörzsölt nyugalmazott Forma–1-es pilóta spórolna a gumikkal a célegyenesben.
A rivalizálást elkerülendő szintet léptünk: a veteránok az elmúlt hónapokban a legnagyobb békében, egymás mellett dekkolva BEMER-eznek. A napi rituálé olyannyira beégett a belső szoftverükbe, hogy a bioórájuk működését svájci óragyárakban is tanítani kellene. Reggel, amint lecsorog az első életmentő kávém, már kapom is a felvezetést, este pedig a vacsora előtt automatikusan beparkolnak a töltőállomásra. Nemrég egy sűrűbb nap végén konkrétan kiment a fejemből az esti szeánsz, és egyből letettem eléjük a vacsorát. Maverick ránézett a táljára, majd rám villantotta azt a klasszikus „Gazdám, te elolvastad a kollektív szerződést? Szerinted a kaja kiváltja az élettani bónuszt?” nézését, majd sarkon fordult, bevonult a szobába, és demonstratíve ráhasalt a gépezetre. Ezt látva rögvest a homlokomhoz csaptam: „Ah, bocs, fiam, tényleg, a szoftverfrissítés és a tuning még nem volt meg!”
Etológiai lábjegyzet: A kutyák viselkedése mögött soha nincs emberi értelemben vett „színjáték” vagy dac. Ők a belső fiziológiai állapotuk közvetlen, őszinte leképeződései. Az, hogy a vizsla-agy prioritási listáján a mikrokeringés-javító inger pillanatnyi komfortérzete és a megszokott rituálé konkrétan felülírta a primer, ösztönös éhséget, a létező legmagasabb szintű élettani visszacsatolás. A kutyák tűpontosan érzik, hogy mi tesz jót a szervezetüknek, és ha a hardverük azt mondja, hogy a vacsora előtt áramlás-helyreállításra van szükség a csigolyák környékén, akkor jéghidegen megvétózzák a gazdi által diktált menetrendet.
Mivel nálunk a száraz duma helyett mindig a vizuális tények uralkodnak a flaszteren, rövidesen képernyőre is dobjuk a bizonyítékot, ahol a maga nyers valójában mutatjuk meg ezt a feszültségmentes, gyógyszermentes csúcsformát.
A korábbi naplóbejegyzéseket a hozzászólásoknál találjátok.
"© BEMER-napló – Minden jog fenntartva. A szöveges és vizuális tartalom a szerző kizárólagos szellemi tulajdona. Utánközlése, másolása vagy részleteinek saját néven történő felhasználása jogi eljárást von maga után.”
