15/10/2026
Érdemes végig olvasni. 🙂
Martin Jan Stránsky agykutató szerint, a mesterséges intelligencia végső soron az emberiség pusztulásához fog vezetni. A modern technológia annyire változtatja meg az agyunkat és viselkedésünket, hogy a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Így a digitális eszközeink elhozzák az emberi faj evolúciójának a végét.
Először a 80 – as évek végén, talán 1986 - ban kezdtem tai chit oktatni. Érdekes volt megfigyelni az eltelt évek, évtizedek alatt, mennyit változott a testhasználatunk, testtudatosságunk, testünkhöz való viszonyunk.
Az utóbbi időben talán a legszembetűnőibb az volt, hogy egyes mozgássorokat mennyivel lassabban sajátítanak ma el, mint évtizedekkel korábban. Míg egy adott mozgássor, mondjuk 100 egymást követő elemének elsajátítása korábban egy év volt, ma egy közel azonos, de azért rövidebb mozgássor egy részének elsajátítása is 3 – 4 év, esetenként még több.
Kezdetben le kellett győznöm a tanítás során tapasztalt türelmetlenségemet és az értetlenségemből fakadó frusztrációt. Át kellett alakítani a tanítási módszereket, struktúrákat, nagyobb türelemmel, megértéssel és empátiával kellett belátnom azt, hogy fokozatosan ugyan, de hogyan veszítjük el a kapcsolatunkat a testünkkel, és hogy milyen nehéz ezt a kapcsolatot újraépíteni. Öröm ebben a folyamatban viszont az, amikor megtapasztaljuk közösen, hogy milyen újra élni a testünkbe, kiterjeszteni kicsit a fizikai határainkat, koordinációnkat és magvalósításunkat. Kicsit ficánkolni benne. Szóval milyen is az élet a testünkkel. Test nélkül ugyanis nehéz.
A másik egyértelmű jele a változásnak a figyelem gyengülése, elerőtlenedése, szétesése. A figyelemé, amely egyes megközelítések szerint, így a taoistában is, központi szerepet játszik az életünkben. Egy formagyakorlat, mondjuk 88 mozdulat folyamatos végzése – „mozogj megszakítás nélkül” ahogy a tai chi klasszikusok fogalmaznak - általában 30 perc. Az edzések során van, amikor ezt megismételjük, vagy háromszor is végrehajtjuk. Ez egy másfélórás terhelés, főleg a testnek, gondolnánk. Viszonylag mélyen állunk, folyamatos súlypontáthelyezések, a karok megállás nélkül mozognak a test előtt, rúgások, mélyre menetelek. De nem a test fárad el. A szétesés már az első sorozat végén tapasztalható, a második szinte alig áll össze, a harmadik valami gépies ismétléssé válik. Amikor rákérdezek, kiderül a folyamatos jelenlét, a figyelem folyamatos használata az ebből fakadó fáradtság a széthullás oka.
„Lin – csi kolostorába egy nap látogató érkezett. A falubeli legény kis emelőszerkezetet hozott magával, mely Huang tanácsos úr találmánya volt. A tanácsos úr az üzente, gyártsanak a szerzetesek belőle, amennyit csak tudnak, jól megfizeti. Majd eladja őket a városba, ahol kedvelik az efféléket.
- Nem gyártunk! – vágta rá az ajánlatra Lin – csi apát, még mielőtt a legény előadta volna a mondókáját.
- Miért nem? - kérdezte meghökkenve, majd elejtette a szerkezetet.
- Mire való ez a hülyeség? – bámulta undorral a szerkentyűt az apát, akiről a legényt kivéve mindenki tudta, utálja az efféle szerkezeteket.
- Kiönti a teafőzőből a teát. Nagyon praktikus – állította róla az ifjú.
- Miért? Van, aki nem tudja maga kiönteni?
- Nem, olyan nincs.
- Akkor ez mire való?
- Kiönti a csésze teát – próbálkozott ismét a küldönc. - Megemeli a teafőzőt, majd ez a kis rudacska itt megbillenti, és a tea kifolyik belőle. Nagyon praktikus – ismételte.
- Nem értem! – meresztgette a szemét továbbra is Lin – csi, s valóban nem értette mi szükség van rá.
- Azt üzenem a tanácsos úrnak, hogy a szerzeteseim nem vállalnak teafőző - emelő gyártást. Életerősek, okosak, ügyesek és szorgalmasak, nem bízhatok rájuk együgyű, férfiatlan és értelmetlen munkát. Ezután is szívesen gyártunk mécsest, lampionokat, bambuszfáklyát és egyéb bambusztárgyakat, de teafőző – emelő gyártása mihozzánk méltatlan. Egyébiránt megvallom azt is, hogy mindenfajta gépezet létrehozását kétséges erőfeszítésnek tartom, ezért sem üdvözölhetem a tanácsos úr találmányát
- Miért!? – ámult most megint a legény.
- Nem gyártunk gépeket! A munkát nekünk kell elvégezni. A teát ki kell önteni, a földet meg kell forgatni, a magot el kell vetni, az árpát le kell vágni. Falat kell rakni és tetőt, köpenyt varrni és lábbelit, aztán hordani és koptatni. Ez az élet. Az életet pedig élni kell, és nem gépekkel helyettesíteni! – válaszolt a legénynek szárazon Lin – csi apát, és kipenderítette őt a tanácsos úr szerkentyűjével együtt.”
( Sári László: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában )
A test, valamit a test és az elme kapcsolata rendkívül fontos a taosita megközelítésben és gyakorlatokban, elég csak a tai chi vagy chi kung, nei kung alapjaira gondolni.
Emeljünk ki azonban egy fontos tényezőt a fizikai testünkkel kapcsolatban, amelynek jelentős és meghatározó szerepe van az életünk szempontjából, valamit, hogy hogyan éljük azt.
A szív és szívünk állapota, valamint az, hogy milyen kapcsolatban vagyunk a szívünkkel, meghatározó. Hogyan segítjük a szívünk működését a testünkben, milyen teret és feltételeket teremtünk ahhoz, hogy elvégezze a munkáját. Mennyire vagyunk nyitottak, lazák, nyugodtak, lesüllyesztettek. A szív, mint energetikai központ és az, hogy milyen minőségű energia, vagy rezgés van benne, mindent meghatároz. A szív a magasabb érzelmek és rezgések székhelye. A szeretet, az öröm, a hála táplálja, így működése szabályossá, ritmikussá válik. Jól érezzük magunkat a bőrünkben, jól érezzük magunkat a világban. Ez az állapot az egész test működésére és összhangjára kihat. Felébrednek teremtő és kreatív erőink. Ez a központunk kapcsol bennünket össze másokkal, és nem látható részeinkkel. Ez az az állapotunk, ahonnan érdemes döntéseket hozni.
Amikor fejből élünk, amikor csak az agyunkat terheljük, amikor testünk 8 – 10 órát tölt számítógép előtt, amikor másodpercenként változnak az információk a képernyőnkön, telefonunkon, egymást követik a képek, események, hírek, amikor beszippant bennünket, kémiájával függővé tesz ez a virtuális világ, egyre távolabb kerülünk az élettől, egyre távolabb kerülünk a fizikai testünktől, egyre jobban lemondunk a figyelmünk használatáról és tudatosságunkról, akkor emlékezzünk: az életet élni kell! Találjunk vissza a testünkhöz újra és újra, eddzük a figyelmünket és hamar rá fogunk csodálkozni, milyen módon alakul át, változik meg az életünk.
Ne felejtsük Lin – csi apát mondatát: A munkát nekünk kell elvégezni!
Vadas Mihály
