22/06/2026
Mikor érezheted magad rosszul? Trauma-e a trauma, ha van, akinek nagyobb traumája van, mint neked?
Röviden: Bármikor, bármiért érezheted magad rosszul. És igen, akkor is trauma a trauma, ha másé nagyobb…
(Nagyon nehezen írom meg azt a posztot, mert igazából nagyon sok csúnya szót szeretnék használni… Igen, “dúla létemre”… 😏 Merthogy “dúla létemre” is tudok morcos, naaaagyon morcos lenni. És bizony ez az egyik olyan téma, amitől csúnyán felmegy bennem a pumpa. 🫣)
A hozzám forduló anyukák többsége szabadkozik a problémáik miatt… “ah tudom, másnak sokkal nehezebb…”, “igen, nekem csak egy gyerekem van, másnak meg három”, “tudom, tudom, ez legyen a legnagyobb problémám…”.
De HAHÓ!!! A TE életedben EZ igenis probléma! Nem lesz attól kisebb, vagy kevésbé fontos, hogy másnak rosszabb! Nem másnak az életében probléma a problémád, hanem a TIÉDBEN!
És teljesen mindegy, hogy egy tüske ment az ujjadba (másnak bezzeg keze sincs…); feltörte a 100ezer eurós cipő a lábadat (másnak bezzeg cipőre se telik…); a férjed “csak” a mosást veszi át, de nem mosogat (más meg özvegy…); esik az eső az egész évben várt nyaraláson (más bezzeg nyaralni se jut el); vagy nem úgy alakult a szülésed, ahogy elképzelted (más meg teherbe se tud esni, vagy éppen elveszítette a kisbabáját)…
Az egyik leg(cenzúra)bb dolognak tartom, amikor valaki elmondja a problémáját, és nekiesnek, hogy EZ nem is probléma! Másnak SOKKAL rosszabb! Igazán “cuki”, amikor azt mondják, hogy “irigylem a gondjaidat”… Oh! Vagy azt, hogy a gondod a TE hibád…
Tegnap egy nagy női csoportba egy hölgy leírta, hogy nagyon nehezen dolgozza fel, hogy természetes, háborítatlan szülésre készült, és sürgősségi császár lett belőle. Segítséget kért, hogy hogyan dolgozza mindezt fel. Annyira gonosz kommenteket kapott, hogy szerintem az olvasása közben zokogott… Én valószínű ezt tettem volna a helyében… 😢
-örüljön, hogy élnek
-örüljön, hogy nem lett halmozottan sérült a babája
-örüljön, mert mindent megtettek értük
-örüljön, mert egészségesek
-az ő hibája, mert túlmisztifikálta a szülést
-az ő hibája, mert túlreagálja
-a média hibája, mert túlmisztifikálja a szülést
-a szülést csak túl kell élni, mit kell ezen rinyálni
-a “szülésélmény” a legkárosabb szó a világon.
-a szülés nem wellness, mit várt
-ez nem is probléma, hisz nem halt meg senki
-az ő traumája bakfitty ahhoz képest, amit egy másik kommentelő átélt
Ezekkel a kommentekkel egyre közelebb lehet rúgni valakit, aki a szakadék szélén egyensúlyozik. (Nem is “lehet”. Konkrétan közelebb rúgják) És ha belezuhan a szakadékba, melyik kommentelő fogja vállalni a felelősséget???? Vagy akkor is jön majd a gázlángolás? “Ah milyen kis érzékeny volt… A gyereke miatt túl kellett volna lépnie ezeken. Hogy tehet ilyet egy ANYA?”
Egy nő, egy anya segítséget kér a traumája feldolgozásához, amihez amúgy rettentően nagy erő és bátorság kell. ❤️
És akkor jönnek a “névtelen399”-ek, és rugdalják? Hát mit várnak? Hogy majd azt mondja, “ja, igazatok van, máris jobban vagyok!”-és ENNYI?
Ez nem így működik.
Nem lesz senki megélése kevesebb, kisebb, semmisebb attól, hogy máshogy éli meg, mint “névtelen399”.
Az egészség testi és LELKI. Nem elég túlélni a szülést. Nem csak annyi számít, hogy senki nem vérzett el, és nem lett oxigénhiányos, vagy nem halt meg.
Okozhat traumát az információhiány, ha az anya nem tudja, hogy mi történik vele. Nagyon ijesztő, ha senki nem mond semmit, csak megtörténnek a dolgok. Főleg, ha az anya megélése szerint minden szuperül haladt, majd egyszercsak rohannak a műtőbe. Igen, tudom, rohanás közben minden nagyon fontos. De azt a mondatot kimondani, hogy “romlik a baba szívhangja, azonnal császármetszésre van szükség” pontosan 4 MÁSODPERC. Lemértem. Utána bemenni az anyához, és elmesélni neki, hogy mi is történt, egy kicsit hosszabb, de életreszóló hatása lehet, ha megérti, hogy mi miért történt. Talán nem fog éveken át zokogni a babája születésnapján, egyedül a takaró alatt… Merthogy a szülinap nem mindenkinek móka és kacagás. Bizony vannak anyák, akik ilyenkor újraélik a szülést, és tombolnak bennünk a kettős érzelmek. Egyrészt az öröm, hisz a kicsinek szülinapja van, másrészt az újratraumatizáció hatásai, ahogy eszébe jut Annak A Napnak minden pillanata.
Hogyan lehet feldolgozni egy ilyet? Ha foglalkozol vele. Pl. Kiírod. Írsz egy levelet az csapatnak, akik ott voltak. Nem kell elküldeni. Vagy csak magadnak leírod.
De tapasztalataim szerint sokkal gyógyítóbb, ha elmeséled valakinek, aki értő figyelemmel fordul feléd. Teljesen más fejben ezerszer végiggondolni valamit, mint kimondani. Olyannak, aki nem licitál rá a gondodra. Aki nem mondja, hogy erről te tehetsz. Aki nem mondja, hogy mit kellett volna máshogy tenned. Olyannak, aki képes melléd lépni, megtartani, csendben figyelni. Aki képes 10x, 100x is meghallgatni ugyanazt a történetet. (Ami amúgy valószínűleg nem lesz ugyanaz, értő figyelem mellett egyre mélyebbre tudsz menni, újabb és újabb gondolatok, emlékek jöhetnek fel.) Olyannak meséld el, aki mellett lehetsz önmagad, lehetsz dühös, sírhatsz, káromkodhatsz, nem kell megjátszanod magad.
Ha kell egy ilyen valaki, keress bátran. 30 percre a tiéd vagyok, kötöttségektől, kötelezettségektől mentesen, ingyenesen.
Nem vagyok terapeuta, sem klinikai szakpszichológus, ismerem a határaimat. Ha úgy érzem, hogy a gondod túlmutat azon, amiben segíthetek, szólni fogok. 🫶🏻
Kísérlek és nem vezetlek ❤️
