15/09/2026
Kedves Menopauza!🙂
Először is: BRAVÓ! 🥂
Nem gondoltam volna, hogy ennyi kreativitás szorult beléd.
Már azt hittem, a pubertás kor után a testem kifogyott a meglepetésekből, erre tessék: itt vagy, mint egy második kamaszkor, csak pattanások helyett ráncokkal, hormonális káosszal és olyan derékbőséggel, amit konkrétan a levegőből építek.
Lenyűgöző, ahogy egyik napról a másikra átrajzoltad a testemet. Olyan helyeken jelentek meg párnácskák, amikről anatómiaórán sem hallottam.
Régen, ha híztam, legalább logikus helyekre ment. Most a testem random generátorral dolgozik.
😱👀
A bőröm is külön csoda.
Egyik nap száraz, mint a sivatag, másnap úgy csillog, mintha beolajoztak volna egy grillparti előtt.
A hajam hol hullik, hol göndörödik, hol úgy áll, mint akit megrázott az élet – ami tulajdonképpen igaz is.
👆😎🤣
És akkor ott a memóriám. 🧠
Ez külön mestermű. Régen azt hittem, a feledékenység azt jelenti, hogy néha elhagyom a kulcsomat. 🗝️
Milyen kis naiv voltam.
Ma már képes vagyok bemenni a konyhába, megállni középen, és mély filozófiai merengésbe zuhanni azon, vajon mi volt az életcélom, és egyáltalán ki vagyok. 🤔
Aztán visszamegyek a nappaliba, és persze rögtön eszembe jut. Mire újra bemegyek a konyhába, megint elfelejtem.
A telefonomat naponta legalább háromszor keresem úgy, hogy közben a kezemben tartom. Tegnap pedig azért hívtam fel a fiamat, hogy megkérdezzem, felhívtam-e már.
Aztán ott vannak a hőhullámok.
Imádom, hogy teljesen kiszámíthatatlanok.
Ülök nyugodtan, beszélgetek valakivel, és egyszer csak belülről lángra kapok, mint egy spontán emberi kazán. Kívül mosolygok, belül meg már a saját hamvaimat söpröm össze.
Az alvás… hát, az egy régi ismerős. Néha eszembe jut, milyen jókat beszélgettünk. Most inkább csak meglátogat futólag, mint egy elfoglalt rokon, aki beugrik öt percre, aztán eltűnik. Már ha eszembe jut, hogy egyáltalán aludni akartam.
És az emberek. Ó, igen‼️
Köszönöm, hogy végre lehullt a lepel, és tisztán látom, mennyi idegesítő ember vesz körül.
Régen udvariasan mosolyogtam, ha valaki hülyeséget beszélt. Ma már azon gondolkodom, vajon mennyire lenne feltűnő, ha finoman fejbe kólintanám .
Elképesztő, milyen hangos lett mindenki. Az emberek rágása például külön akusztikai merénylet. 🤣
És miért kérdeznek ennyit?
„Mi baj van?”
Semmi, csak próbálom feldolgozni, hogy a testem vulkánként működik, az agyam aranyhalként üzemel, és közben te már negyedszer meséled el ugyanazt a sztorit. Bár lehet, hogy most hallom először. Már én sem tudom. 🤷
Viszont be kell vallanom:
van benned valami felszabadító.
Ahogy csökkent az ösztönös megfelelési kényszerem, úgy nőtt a békém.
Már nem akarok mindenkinek tetszeni. Aki szeret, marad.
Aki idegesít, az remélhetőleg messzire költözik.
Szóval..Kedves Menopauza, elismerem: kemény vagy.
Néha izzadva, kialvatlanul, puffadtan és gyilkos gondolatokkal nézek a tükörbe… aztán elfelejtem, miért is néztem oda.
De még mindig ott vagyok. 😁🌻
Kicsit gyűröttebben, sokkal őszintébben, és nullatoleranciával a hülyeségre.
Tulajdonképpen ez nem hanyatlás.
Már ha jól emlékszem. 🤣
Forrás: ismeretlen
Kép: Pinterest
