21/09/2025
A lelkek végtelen tengerén.
Képzeld el, magad egy csónak fedélzeten és teljesen egyedül vagy. Körülötted határtalan víztükör.
Mit látsz? Mit érzel?
Ha megengeditek, szívesen mesélek róla.
Olyan vizekre eveztem, ahol a véres evezőmet szorítva a hatalmas hullámok között elértem azt a pontot, ahonnan már nem tudok tovább menni. Kétségbeesetten szemlélem a környezetemet, próbálva megtalálni a valósnak hitt dolgokat. Nézek a távolba, várom, hogy valami vagy valaki új irányokat mutasson, hogy a már elfáradt kezem ne álljon meg, hanem folytathassa az utat egy újabb megálló felé. Elvonja a figyelmem arról, hogy mennyire elhagyatottnak érezheti magát az ember, ha a semmi közepén egyedül van. Bárcsak lenne egy madár, amely megjelenik, vagy egy fény, egy távoli jelzőfény, ami megmutatja, merre haladjak.
De az egyetlen dolog, amit észlelek, az a mélységétől feketének tűnő végtelen. Ordít az arcomba, miközben mozdulatlan csónakomban a lapátot fogva, most először engedem meg magamnak az érzést, hogy félek. Szorít belül a tehetetlenség és visszagondolok azon szakaszára az utamnak, ahol emberek, lehetőségek olyan közel kerültek a csónakomhoz, hogy szinte már úgy éreztem, egy hajóban eveztünk. Hirtelen olyan könnyű volt haladni. Mintha még az óceán is kisimult volna és a szél is a barátommá vált egy pillanatra. Aztán jött, hogy minden besötétedett. Vártam a nappalokat, hogy újabb csónakokat keressek, amik segítenek utat mutatni, elvonni a figyelmet magamról, az érzéseimről. De igazán időt hagyni arra, mikor egyedül a sötétben, olykor viharban, sokszor a legnagyobb hullámokkal harcolva sem sikerült igazán magamra. Volt, hogy kapálózva, akartam mások után menni. Volt, hogy szerelmek és szerelmeknek vélt kapcsolódások után eveztem, akik egykor, ha hosszabb, rövidebb időre is, de mellettem haladtak. Vajon mi hozott el eddig? Volt, hogy a remegő, kimerült kezeim, volt, hogy az elképzelt, aztán az illúziók és volt, hogy a kitartásom, a hitem, a szívem. De nem megy tovább! Így nem. Meg kell látnom, mi van a csónakomban, ami visszatart. Eljött az ideje, hogy szembenézzek a valósággal. Ezen a pontján, itt és most le kell tennem azt, ami nem engedi, hogy végre elengedjem az evezőt és a teljes hitem vigye tovább az utam, bármennyire is akarom irányítani a vizet, az irányt és sokszor mások evezőjét is. Nem megy.
Most először igazán engedem meg magamnak, hogy meglássam, ez nem csak egy csónak. Hanem az életem. Az egyetlen ember, aki itt tart, elképzelt és valósnak hitt világokat az én vagyok. Mert eddig az is egy fokkal jobb volt, mint az igazság. Plátói szerelmek. A majdnem szerelmek. Ki tudja, még hátha történik csoda, és az álomképek valósággá válnak. Elképzelt helyszínek, lehetőségek, emberek arcai néznek rám a csónak másik feléből, akik egykor boldogságot hoztak. Mind itt ülnek, és farkasszemet nézünk. Borzalmasan fáj, de mind tudjuk, mi következik. Rá kell ébredjek, most már úgy igazán, hogy ezek a lehetőségek, régen elúsztak. Saját döntésükből, az univerzum csodás közreműködésével, bárhogyan is történt, de véget értek. El kell fogadni, hogy mindenki az élet vizén halad, saját akarattal, döntéssel. Nem tarthatok itt senkit és semmit. Még akkor sem, ha ez az egyik legnagyobb félelmemet hozza el, a valóságot. Ami, éppen most történik a jelenben.
Az, hogy ezzel szembe sikerült nézni, látom igazán milyen értékes is az amiben ülök. Ha azt látják az emberek kívülről, hogy nem tökéletes az is rendben van. Amilyen belül olyan kívül is. Kopott? Igen. Fáradt? Nagyon. Van, hogy inkább lélekvesztőnek tűnik? Abszolút. 😊
Mindeközben azt is észreveszem, hogy meg sem álltam, haladtam eddig is tovább. De ki evez? Az evezőket leengedtem, mert az akarással eddig semmire nem jutottam. Mégis szépen haladok. Ami még furcsább, hogy az eddig üresnek vélt végtelenen új útvonalak látszanak felragyogni. Rengeteg van belőlük. Sokan még használjátok az evezőt, de vannak, akik már leengedték. Miért? Mert ez a szabadság. Ez az igazi SZABADSÁG! Semmi és senki nem fog minket elkerülni, ha akarjuk, ha nem és senki és semmi nem lesz az életünk része, ha lejárt az időnk.
És ha még nem jöttél volna rá, ki vagy mi vezet minket, akkor javaslom, nézz szét abban az egyedi, csodás kis „csónakodban” és ott mindenre választ találsz. ♥
Ez a szeptemberi újhold egy fordulópont lehet sokunk életében. Engedd hát, ami nem szolgál, és hagyd, hogy az élet új vizekre tereljen 😊
Szerető ölelés
Erika
