27/06/2026
Két nap
Hajnali három óra: Trieszt. A busz fél órát késett mert a helyes olasz határőr alapos ellenőrzést tartott.
A sofőr leszerelte a biciklijeinket, kivette a csomagjainkat és már mentek is tovább.
Áttoltuk a kerékpárokat a szomszédos parkba és kerestünk egy üres padot a hajléktalanok és fiatalok csoportjai között. Felszereltük a csomagokat, átöltöztünk, ettünk és már indultunk is.
Öt napot terveztünk. Öt nap végig a tengerparton, egy olyan úton és terepen, ahol nem sokan szoktak két keréken közlekedni. Nem tudtuk pontosan mikor és merre fogunk menni, de pont ez volt benne az izgalmas. Semmit nem foglaltunk vagy terveztünk meg előre.
A tengerparton kezdtünk, majd nekivágtunk a hegynek, hogy kijussunk a városból. Sötét volt, de megtaláltuk a sétányt, ami felvitt a hegytetőre.
Triesztből az első célunk Rijeka volt, keresztül a hegyeken, kikerülve az Isztriát.
Gyönyörű, de szinte lakatlan erdőkön mentünk keresztül, folyamatos emelkedőkkel, beosztva mindazt, ami nálunk volt víz és étel, miközben 38 fok meleg volt.
Miután leértünk a tengerpartra, azt gondoltuk, könnyebb dolgunk lesz. Ettünk volna egy levest, de sajnos ez a rész nagy csalódás volt számunkra. Nehezen jutottunk ki Rijekából, miközben kigondoltuk, hogy Bakar lesz a szállásunk aznapra. Ott már tudtunk enni, másnap reggelizni és újra nekivágni. Nagyon élveztük, vártuk, mit tartogat az aznap. Fura úgy létezni, hogy nem tudod, aznap merre jutsz, hol fogsz aludni. Fura, de olyan mint egy doppingszer. Hajt a kíváncsiság.
Könnyebb napot terveztünk, mert az előző éjjeli nem alvós buszozást valahol ki akartuk pihenni.
Hát, az sikerült. 😃 Ez a nap jóval könnyebb terep volt még a sokszor murvás utak ellenére is. A hőmérséklet csak emelkedett, de itt az út már időnként lejtett is. Fantasztikus volt az egész napunk. Senjben szálltunk meg.
Aztán jött az éjjel, ahol kiderült, hogy Zoli gyomorrontást kapott az estebédjétől. (Áldott vegánság. 🙏)
Úgyhogy fogságba estünk pont Rab szigettel szemben. 😀 Maradtunk erősödni, ami azt jelentette, hogy az időnkből kicsúszva már nem folytattuk a bringázást.
A bringázást, amit öt napra terveztünk. Kettő lett belőle. Két hosszú nap, ami végig a komfortzónánkon kívül zajlott. Két nap, ami feszegette az erőnk végső határát. Feszegette a türelmünk, az önfegyelmünk, a kapcsolatunk. De végigcsináltuk.
Csak sejtem, miért alakult úgy, hogy meg kellett állnunk hamarabb, de ez nyilván így van jól.
Azt, hogy újra kiléphettem a komfortzónámból, egyszerűen imádom. Imádom, mert olyan mint egy újraindítás gomb, töröl, feltölt, lehetőséget ad az önismeretre, a fejlődésre. Úgyhogy most figyelek, hogy meg tudjam fogalmazni, ez a két nap mit is adott hozzám.
Na, és vajon mi lesz a következő?
Szeretettel: Rita ☀️🏖️❤️
