09/06/2026
Az oktatási rendszer reformálását célzó székesfehérvári tüntetés margójára:
Az elmúlt napokban sok szó esett a problémás, agresszív vagy viselkedészavaros gyerekekről.
Hozzám a legtöbbször nem azok a gyerekek érkeznek, akiktől az osztály fél.
Sokkal gyakrabban ül velem szemben a szorongó, bántalmazott, kiközösített gyermek. Az, aki nem tud aludni. Aki reggel gyomorgörccsel indul iskolába. Aki sírva meséli, mi történik vele nap mint nap. Az, aki csendben viseli a terheket és akinek a tünetei gyakran csak annyiban látszanak, hogy visszahúzódóvá, bizonytalanná vagy szorongóvá válik.
Természetesen előfordult már, hogy diagnózissal rendelkező, komoly nehézségekkel küzdő gyermek is érkezett hozzám. (Kiegészíteném, hogy nekik elsősorban gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus mellett a helyük, a kineziológia azonban nagyon erős mankó lehet, amire később is lehet támaszkodni.) De nem egyszer azt tapasztaltam, hogy a szülők nem akarnak szembenézni a probléma valódi súlyával. Ahelyett, hogy segítséget kérnének és együttműködnének a szakemberekkel, inkább tagadják vagy bagatellizálják a helyzetet.
Közben pedig a környezet, a pedagógusok és a többi gyermek viseli ennek következményeit.
Azt is látom, hogy a témában egyre erősebbek az indulatok. Mindkét oldalon. Gyakran elhangzik indokként a szakemberhiány, a szülők túlterheltsége, a munkaidő vagy az anyagi nehézségek. És valóban, ezek létező problémák, amelyek sok család életét megnehezítik.
De miközben ezeket az okokat soroljuk, érdemes arra is gondolni, hogy a másik oldalon lévő családoknak ugyanúgy helyt kell állniuk. Nekik is dolgozniuk kell, nekik is vannak anyagi nehézségeik, nekik is időt és energiát kell áldozniuk arra, hogy segítséget nyújtsanak annak a gyermeknek, aki elszenvedi a helyzet következményeit.
Sokszor az a benyomásom, hogy nem feltétlenül azok a gyerekek jutnak el szakemberhez, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Gyakran a sérültek, a szorongók, az áldozatok kapnak segítséget, miközben azok, akik a problémákat okozzák, nem vagy csak későn kerülnek megfelelő támogatásba.
Pedig minden gyermek megérdemli a segítséget. Az is, aki szenved. És az is, aki miatt mások szenvednek.
A különbség csak az, hogy az utóbbi esetben a felnőtteknek fel kell ismerniük és fel kell vállalniuk, hogy valódi segítségre van szükség. Mert a probléma figyelmen kívül hagyása nem megoldás – annak árát végül mindig gyerekek fizetik meg.
Kasza Nikolett
kineziológus, családállító, Bach-terapeuta