05/04/2026
“Miközben esszük a húsvéti sonkát, és lélekben posztoljuk a fényesre festett tojásokat, a legmélyebb részünkben mindannyian tudjuk: ma a lehetetlent ünnepeljük.
Azt a pillanatot, amikor a sötétség visszahúzódik, és az Élet visszaköveteli a jussát.
És ha valamit megtanított Jézus ezzel – legyen hívő vagy tagadó az ember –, az nem más, mint a bizonyosság: képesek vagyunk rá.
A megannyi sérelem, a húsba vágó tüskék és a fájdalom, amibe néha úgy érezzük, belehalunk; a zsákutcák, amikbe olykor mosolyogva, máskor vakon futunk bele; a pofonok, amiket emelt fővel vagy megtörten állunk – ezek mind lehetőségek. Lehetőségek arra, hogy ne csak túléljünk, hanem újjászülessünk.
Mert a feltámadás nem egy egyszeri, távoli csoda. Ott van minden reggelben, amikor a romjaidból újraépíted magad. Ott van minden „mégis”-ben, amit a sors arcába vágsz.
A kereszt súlya, a meg nem értettség csendje mind-mind csak az előkészület volt.
De ahhoz, hogy valami feltámadhasson, valaminek meg kell halnia: a félelemnek, a régi sérelmeknek, a korlátainknak.
És lehet, hogy ma még érzed a hegeket. Lehet, hogy a lépteid még nehezek a kereszt emlékétől.
De nézz a tükörbe: ott van benned az az erő, ami ellen nem hat a kő és nem fog a sötétség.
Ma ne csak a hagyományokat ünnepeld. Ünnepeld saját magad is – azt az embert, aki minden zuhanás után képes volt újra a fény felé fordulni. Aki képes volt a „belehalok” állapotából a „vagyok” állapotába lépni.
Mert a feltámadás nem a fájdalom hiánya, hanem a fájdalom felett aratott győzelem. Épp ezért járj emelt fővel, mert a Te történetedben is ott a lehetőség a csodára.
Ott van benned minden pillanatban, amikor megérted, hogy egyetlen életben elbukni és belehalni számtalanszor lehet, de felállni és benne feltámadni, remélni, hinni, szeretni és élni a létezés helyett nem csak lehetőség, hanem esély.
Az egyetlen esély. Mindannyiunknak.”
(Todorovits Rea)
