17/08/2026
A reggeli (még) hűvös időben szeretek a kerti növényeimmel foglalkozni. Nincsen sok, de mindegyiket szeretem, ápolgatom.Van köztük fűszernövény, gyógynövény, egynyári- és évelő virág, pálma. A legtöbbet vagy magról neveljük (pálmafa), vagy mi gyökereztettük ajándékba kapott hajtásokról (leander, rozmaring). A szobanövényeink is nagy becsben vannak, velük is sokat törődünk.
Ma az jutott eszembe, hogy ahogy a növényeinket gondozzuk, ugyanúgy kellene bánnunk saját magunkkal is.
Kezdve attól, hogy ahogy betesszük a magot csíráztatni, vagy a hajtást a vízbe gyökereztetni, folyamatosan támogatjuk, szeretettel és izgatottan figyeljük, nézegetjük. Eszünkbe sem jut hibáztatni, vagy mérgesnek lenni, ha valamelyiknek nem sikerül. Ám amikor megjelenik a csíra, vagy a gyökér-kezdemény, nagyon örülünk, és elismerjük (megdicsérjük), hogy az első lépéseket sikeresen megtette. (Tényleg beszélünk hozzájuk szeretettel:-))
Aztán amikor a hajtásokat elültetjük, nagyon vigyázunk a gyökerekre, hogy belekapaszkodhassanak a földbe, és stabilak lehessenek. A minden irányba növekedésükhöz megfelelő körülményeket biztosítunk nekik: az igényük szerinti talajt, elegendő teret, egészséges táplálást és folyadék-utánpótlást.
Majd ahogy növekednek, bizony lesznek olyan hajtásaik, ágaik, amelyeket szükséges lemetszegetni ahhoz, hogy jobb életet tudjanak élni, szabadon növekedni, mert a helyükbe új, friss hajtások jönnek. Ha a növény egészét már nem szolgálókat nem távolítanánk el, akkor sokkal hamarabb elöregednének, viszont azt sem árt tudni, hogy eddig szükség volt rájuk, mert a kezdeti túlélést biztosították.
Gondoskodjunk szeretettel a növényeinkről, és ugyanúgy önmagunkról is!
♥️Szeretettel,
Kriszta
