Apotéka Gyógynövénybolt

Apotéka Gyógynövénybolt Kattintson az egészségre! http://www.aherb.hu Tudta, hogy…? Európában a XIX. A híres görög és római orvosok (Hippokratész, Galenus, stb.)

század közepéig a hagyományos orvoslás fő eszköze a fitoterápia volt, vagyis a gyógynövényeken alapuló készítmények használata. Már a történelem előtti időkben maradtak bizonyítékok arról, hogy növényeket használtak a betegségek gyógyítására. A gyógynövények felhasználásáról az egyik legrégebbi írásos emlék az egyiptomi Ebers-féle papirusztekercs, amely Kr.e. 1534-ben készült, és egy múmia lába kö

zött találták (Az eredeti példányt az érdeklődők a lipcsei egyetem könyvtárában tekinthetik meg). A papiruszon 877 leírás található betegségekről és tünetekről, továbbá több száz gyógynövényt és a természetben fellelhető anyagot említ.) műveikben a gyógynövények felhasználásáról szóló ismereteiket közölték. A rómaiak gyógyhatású szerei túlnyomórészt növényi eredetűek voltak. A kenőcsöket és gyógyszereket főleg fokhagymából, rozmaringból, édesköményből és más gyógynövényekből állították elő. Idősebb Plinius, római természettudós igen komoly műve a 37 kötetes Naturalis historia (A természet históriája). E páratlan enciklopédia több száz gyógynövényt ír le, és emellett betekintést kaphatunk az ókori görögök és a római hétköznapok életébe és táplálkozási szokásaiba. A későbbi időkből ránkmaradt "füveskönyvek" is mind azt bizonyítják, hogy az orvoslás fő eszközét a gyógynövények képezték. Nagyanyáink még jól tudták, hogy megfázásra, fejfájásra, lázra, köhögésre, sérülésekre milyen természetadta gyógyírhez nyúljanak a bajok enyhítésére. Nekik még megvoltak a jól bevált házi-receptjeik (példáula a kamilla, a borsmenta vagy a hársfa virágzata mind a mai napig elismert háziszerek), amelyek valósággal féltve őrzött kincsek voltak. Alkalmazásuk, ismeretük apáról fiúra szállt. A természetes anyagokkal történő gyógyítást, kezelést ezt követően felváltották és kiszorították a törzskönyvezett, szintetikus úton előállított kémiai vegyületek, a gyógyszerek. Az utóbbi időben azonban ismét visszanyeri létjogosultságát a tudományos alapokra helyezett fitoterápia (gyógynövénygyógyászat), és egyre többen fordulnak a természet kincsei felé.

Ma (2026.06.22–én) egy fiatal hölgy, aki nálunk egyébként Batz papucsot próbált, elhagyta a napszemüvegét, ami aztán a m...
22/06/2026

Ma (2026.06.22–én) egy fiatal hölgy, aki nálunk egyébként Batz papucsot próbált, elhagyta a napszemüvegét, ami aztán a megtaláló a DM megállítótáblájára helyezett. Megelőzvén, hogy lába keljen, behoztunk a boltunkba, tehát itt várja a gazdáját. (APOTÉKA Gyógynövénybolt, Lőrinc Center)
Bízunk abban, hogy az infó eljut a hölgyhöz.

⚖️ Fogyókúrázol, de állandóan éhesnek érzed magad?Lehet, hogy nem kevesebb ételre, hanem több ROSTra van szükséged!A Nat...
18/06/2026

⚖️ Fogyókúrázol, de állandóan éhesnek érzed magad?
Lehet, hogy nem kevesebb ételre, hanem több ROSTra van szükséged!

A Natur Tanya ÚTIFŰ MAGHÉJ kiváló természetes rostforrás, amely folyadékkal fogyasztva megduzzad, így hozzájárulhat a teltségérzet kialakulásához. Ez segíthet abban, hogy könnyebben ellenállj a felesleges nassolásnak és jobban kézben tartsd a napi kalóriabeviteledet.

De nem csak a fogyókúra során lehet hasznos! Az útifű maghéj támogatja az egészséges emésztést, hozzájárul a rendszeres bélműködéshez, és segíthet a megfelelő rostbevitel biztosításában is.
🌿 Természetes rostforrás
🌿 Hosszan tartó teltségérzet
🌿 Emésztés támogatása
🌿 Tudatos életmód és testsúlykontroll kiegészítője

Fogyasztása egyszerű: keverj el 1-2 teáskanál útifű maghéjat egy nagy pohár vízben, gyümölcslében vagy akár turmixban, majd fogyaszd el, és utána igyál még elegendő folyadékot. Keverheted palacsintába, süteménybe, de még fasírthoz is.
Ha szeretnéd, hogy a diétád ne a folyamatos éhségérzetről szóljon, érdemes megismerkedned az útifű maghéjjal!

🛒 Itt találod:
https://www.aherb.hu/utifu-maghej-300g-natur-tanya

🌞 Még nem kezdted el? Akkor most már tényleg itt az ideje! ☀️🌞🏖 Ha eddig halogattad, most már ne várj tovább! A napsütés...
17/06/2026

🌞 Még nem kezdted el? Akkor most már tényleg itt az ideje! ☀️

🌞🏖 Ha eddig halogattad, most már ne várj tovább! A napsütés, a strandolás és a nyaralás idején bőrünk fokozott támogatást igényel. A Natur Tanya® SOLAR Vitamin gondosan összeállított összetevői hozzájárulnak a bőr egészségének megőrzéséhez, miközben támogatják a normál pigmentációt és segítenek a nyári időszak fokozott igénybevételével szemben.✅
Ha nem akarod rákvörösen kezdeni a nyarat, akkor ne feledd: Natur Tanya® SOLAR Vitamin!

Most 15% kedvezménnyel!
👉 https://www.aherb.hu/natur-tanyasolar-vitamin-30-db

Emésztésed OFF?🤔👉Vegán BÉLRADÍR plusz ON! ✅Az emésztésed nem mindig együttműködő? Bizony, a bélrendszered is él át nehez...
12/06/2026

Emésztésed OFF?🤔
👉Vegán BÉLRADÍR plusz ON! ✅

Az emésztésed nem mindig együttműködő? Bizony, a bélrendszered is él át nehezebb napokat. 😢

Adj támogatást emésztésednek egy modern, folyékony rostkomplexszel, amely 3-féle vízoldékony rostot és orvosi citromfű kivonatot kombinál az emésztés támogatására. Kezdd a reggelt vegán bélradírral, amely támogatja az emésztésed napi rutinját, és nem utolsósorban nagyon finom. 😋

Tudj meg róla többet: 👉👉👉 https://www.aherb.hu/vegan-belradir-plusz-folyekony-prebiotikus-rostok480-ml-natur-tanya

📣📣📣 Bemutatjuk a júniusi 5 kedvenc Natur Tanya terméket, melyeket egész hónapban szuper áron szerezhettek be!☺️Gyertek s...
03/06/2026

📣📣📣 Bemutatjuk a júniusi 5 kedvenc Natur Tanya terméket, melyeket egész hónapban szuper áron szerezhettek be!☺️

Gyertek személyesen az APOTÉKA Gyógynövényboltba, de természetesen online is megvehetitek webáruházunkban, az aherb.hu-n! Várunk szeretettel!😍

📣📣📣 Ne feledjétek, hogy már csak a héten tudjátok szuper jó áron megvásárolni a “Havi 5 kedvenc” Natur Tanya terméket!
28/05/2026

📣📣📣 Ne feledjétek, hogy már csak a héten tudjátok szuper jó áron megvásárolni a “Havi 5 kedvenc” Natur Tanya terméket!

🍹🍹🏖️🌞 Alakformáló koktél a nyári formához!🏖️🌞🍹🍹A LIPO+ koncentrátumból készült mocktail nem klasszikus koktél🍹, bár anna...
20/05/2026

🍹🍹🏖️🌞 Alakformáló koktél a nyári formához!🏖️🌞🍹🍹

A LIPO+ koncentrátumból készült mocktail nem klasszikus koktél🍹, bár annak néz ki. Egy tudatos, alkoholmentes nyári italélmény, amelyet jéggel, citrusokkal, uborkával, mentával és citromfűvel készíthetsz el.

Ha idén nyáron nemcsak hűsítő frissítőre, hanem egy tudatosabb, alakformáló rutinra is vágysz, keverd ki a saját LIPO+ mocktailodat.🍹

13 féle növényi összetevő, mait csak vízzel kell hígítani, lehet citrom, lime és narancskarikákkal, uborkával, mentával és citromfű levéllel ízesítni. Egy nyári frissítő, egy tudatos mocktail rutin, amely támogatja az életmódváltást és a nyári formába lendülést.

Te próbáltad már?👉 👉 https://www.aherb.hu/lipo-koncentratum-500ml-natur-tanya

📣📣 Ebben a hónapban is 5 szuper Natur Tanya termék lehet a tiétek 15% kedvezménnyel! 🎉Ne szalasszátok el a remek alkalma...
05/05/2026

📣📣 Ebben a hónapban is 5 szuper Natur Tanya termék lehet a tiétek 15% kedvezménnyel! 🎉Ne szalasszátok el a remek alkalmat!🛍️🛒

Rostbeviteled még sosem volt ilyen egyszerű!😊 🥄a napi adag = 7500 mg vízoldékony rostot tartalmaz, amivel könnyedén köze...
30/04/2026

Rostbeviteled még sosem volt ilyen egyszerű!😊
🥄a napi adag = 7500 mg vízoldékony rostot tartalmaz, amivel könnyedén közelebb kerülhetsz az ajánlott mennyiség beviteléhez - nem kívánt extra kalóriák nélkül!

Egy adag Vegán Bélradír Plusz megfelel:

🥗 5 tányér főzeléknek
🍎 4 db nagy almának (héjjal együtt)
🌾 100–120 g zabpehelynek (nem szétfőzve)
🥦 1 teljes tál (300 g) párolt brokkolinak
🥖6 szelet teljes kiőrlésű kenyérnek

Tisztában vagy azzal, hogy kevés rostot fogyasztasz, de nem tudsz változtatni az étkezési szokásaidon? A bélflórád kezd kikészülni a sok finomított élelmiszertől? Állandóan puffadsz? Pótold a rostot tudatosan!

Egyszerű, kíméletes és nem hízlal: ez a Natur Tanya® VEGÁN BÉLRADÍR PLUSZ! 👉https://www.aherb.hu/vegan-belradir-plusz-folyekony-prebiotikus-rostok480-ml-natur-tanya

Szomor mézek feltöltve! Kóstoltátok már Szomor Balázs díjnyertes őstermelő különleges mézeit? Finomabbnál finomabbak, és...
25/04/2026

Szomor mézek feltöltve! Kóstoltátok már Szomor Balázs díjnyertes őstermelő különleges mézeit? Finomabbnál finomabbak, és szívvel-lélekkel készültek!🥰 A galagonyamézük pedig igazi kuriózum😊

Cím

Üllői út 661
Budapest
1182

Nyitvatartási idő

Hétfő 10:00 - 18:00
Kedd 10:00 - 18:00
Szerda 10:00 - 18:00
Csütörtök 10:00 - 18:00
Péntek 10:00 - 18:00
Szombat 09:00 - 13:00

Telefonszám

+36702689055

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Apotéka Gyógynövénybolt új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Apotéka Gyógynövénybolt számára:

Megosztás