VGYKE Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete h) a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi L # # .

Az Egyesület feladatai és főbb tevékenységi körei

Az Egyesület elsősorban a működési területén élő vak, aliglátó vagy gyengénlátó személyek érdekeinek védelmét és képviseletét, életviteli nehézségeikkel és problémáikkal kapcsolatos ügyek intézését vállalja fel, nevesítve:
a) képviseli és védelmezi a Látássérültek érdekeit más szervek előtt, szükség esetén
segítséget nyújt a jogsérelmek orvo

slásához, életviteli nehézségek leküzdéséhez;
b) információs és tanácsadó szolgálatot működtet annak érdekében, hogy a felmerülő igényeket az Egyesület koordinálni tudja;
c) kapcsolatot tart és együttműködik a Látássérültek érdekében eljáró hazai és
nemzetközi szervezetekkel és szakemberekkel;
d) kapcsolatot tart és együttműködik a hasonló célkitűzéseket megvalósító
intézményekkel, szervezetekkel;
e) felvilágosító tevékenységet folytat , rendszeres tájékoztatást végez mind a tagok,
mind a közvélemény felé;
f) elősegíti a működési területén élő Látássérültek re/habilitációját, oktatását,
művelődését és társadalmi integrációját;
g) figyelemmel kíséri és elősegíti a működési területén élő felnőtt korban megvakult személyek elemi rehabilitációját, társadalmi integrációját. Törvény rendelkezéseinek megfelelően önkéntes tevékenységet szervez.”

Az Egyesület céljai megvalósítása végett a működési területén élő Látássérültek érdekében a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. § c) pontja 1., 2., 4., 5., 11., 17. és 18. alpontjaiban meghatározott alábbi tevékenységet végzi:
a) egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység;
b) szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása;
c) nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés;
d) kulturális tevékenység;
e) hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése;
f) rehabilitációs foglalkoztatás;
g) munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése ideértve a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsolódó szolgáltatásokat. Az egyesület kiemelten közhasznú céljainak megvalósítása érdekében az alábbi közfeladatokat láthatja el:
a) meghívás vagy pályázat, illetve saját kezdeményezése alapján részt vesz új ellátási
formák modellkísérleteiben;
b) segédeszközöket adományoz, egyéb természetbeni támogatást nyújt a működési
területén élő tagok számára, a látássérültek társadalmi integrációjának elősegítése
érdekében;
c) esetenként pénzbeli vagy természetbeni adományban részesíti a szociálisan erre
rászoruló tagokat;
d) speciális támogatást nyújtó szolgálatot hoz létre a látássérült tagjai önálló életvitelének elősegítése érdekében.

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Népjóléti és Kulturális Bizottsága a sajátos nevelési igényű gyermekek támoga...
18/06/2026

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Népjóléti és Kulturális Bizottsága a sajátos nevelési igényű gyermekek támogatására pályázatot ír ki.
Azon sajátos nevelési igényű, 3-23 éves gyermekek és fiatalok támogatása, akik különleges gondozást (nevelés-oktatást, fejlesztést) igényelnek.
A teljes pályázati kiírás itt olvasható:

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Népjóléti és Kulturális Bizottsága a 219/2026. (V.26.) számú határozata alapján a sajátos nevelési igényű gyermekek támogatására pályázatot ír ki. 1. Pályázat céljaAzon sajátos nevelési igényű, 3-23 éves gyermekek és fiatal...

Felhívjuk tagjaink figyelmét gyógy-, frissítő-, nyirok- és talpmasszázs szolgáltatásunkra, és kedvezményes árainkra!Szer...
17/06/2026

Felhívjuk tagjaink figyelmét gyógy-, frissítő-, nyirok- és talpmasszázs szolgáltatásunkra, és kedvezményes árainkra!
Szeretettel várunk titeket!
Árainkat VGYKE tagoknak itt találjátok:

Gyógy-, frissítő-, talpmasszázs: 30 perc / 3.000 Ft 60 perc / 5.800 Ft Bérlet: 16.500 Ft (6 alkalom) Nyirokmasszázs: 60 perc / 6.000 Ft Bérlet: 28.000 Ft (5 alkalom)  

⚠️Június 15-től befizethető a 2027-es tagdíj (14 év alatti gyermekeknek 2.500 Ft, 14 év feletti gyermekeknek és felnőtte...
16/06/2026

⚠️Június 15-től befizethető a 2027-es tagdíj (14 év alatti gyermekeknek 2.500 Ft, 14 év feletti gyermekeknek és felnőtteknek 6.000 Ft.)
Fizetni több módon lehetséges:
🟦Személyesen Központi Ügyfélszolgálatunkon, valamint kistérségi irodáinkban, félfogadási időben.
🟦Banki átutalással, számlaszám: 10409015-90147559
Közleménybe kérjük feltüntetni a tag nevét és VGYKE sorszámát!
🟦Online bankkártyás fizetés, e-mail cím és MVGYOSZ sorszám megadásával, itt lehetséges:
https://vgyke.com/tagdij-befizetes/
🟦Postai úton, csekk kérhető az alábbi telefonszámokon:
📞+36/1 384-5541 (1-es menüpont)
📱+36/70 387-5267
A bélyeget postai úton juttatjuk el tagunk levelezési címére.
Köszönjük a hozzájárulást Egyesületünk érdekvédelmi munkájához! 😊

Három egyszerű lépésben befizetheti esedékes Egyesületi tadíját: 1. Adja meg az alábbi cellákban a törzsszámát (ez minden esetben “-15” -re végződő szám) és a tagnyílvántartásban szereplő e-mail címét, majd kattintson…

A VGYKE "Gyógyító kezek" című sorozatának 2. részében a Vakok Iskolájába látogatunk. Fogadjátok szeretettel! 😄
15/06/2026

A VGYKE "Gyógyító kezek" című sorozatának 2. részében a Vakok Iskolájába látogatunk. Fogadjátok szeretettel! 😄

A VGYKE Gyógyító kezek című sorozata az egyesület Gyógy- és nyirokm...

Meghívás az „Útjelző” – Látássérült Embereket Segítő Szervezetek Országos Hálózatához való csatlakozásraAz „Útjelző” – L...
11/06/2026

Meghívás az „Útjelző” – Látássérült Embereket Segítő Szervezetek Országos Hálózatához való csatlakozásra
Az „Útjelző” – Látássérült Embereket Segítő Szervezetek Országos Hálózata azért jön létre, hogy a látássérült embereket támogató, ma sokszor szigetszerűen működő szervezetek tudását és erejét egy átlátható, közös platformban kapcsolja össze. Célunk, hogy ne egymás helyett, hanem egymással együttműködve, közösen kialakított szakmai elvek és minimumok mentén képviseljük a látássérült emberek érdekeit a döntéshozók, jogalkotók és közszolgáltatók felé.
Az „Útjelző” Hálózat informális, önkéntes alapon működő szakmai együttműködési platform, amelynek kereteit és informatikai hátterét a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) biztosítja. A hálózatnak nincs hierarchikus vezetése, a csatlakozó szervezetek egyenrangú partnerként dolgoznak együtt. A Hálózat elsődleges célja, hogy a látássérült embereket érintő főbb területeken (oktatás, foglalkoztatás, digitális és fizikai akadálymentesítés, közszolgáltatások, kultúra, jogalkotás, szemléletformálás) közös szakmai minimumokat, irányelveket és állásfoglalásokat dolgozzon ki, amelyek iránytűként szolgálnak a jogalkotás és a szakpolitikai döntéshozatal számára.
A Hálózathoz olyan szervezetek (alapítványok, egyesületek, szövetségek, iskolák, cégek, intézmények) csatlakozását várjuk, amelyek tevékenységük során kiemelten foglalkoznak a látássérült személyek támogatásával, szolgáltatások nyújtásával vagy fejlesztésekben való részvétellel, és fontosnak tartják, hogy saját, magas színvonalú szakmai munkájukat más szervezetekével összehangolva, közös elvek mentén képviseljék. A csatlakozás egy szándéknyilatkozat aláírásával történik, a közös munka elsődlegesen egy erre a célra kialakított online felületen zajlik.
Meghívás az első ülésre
Az első személyes egyeztetésen
– kimondjuk a Hálózat megalakulását
– áttekintjük és megerősítjük a Hálózat céljait és szakmai irányait
– kijelöljük a közös munka konkrét formáit és működési kereteit
Időpont: 2026. június 16., kedd, 10.00
Helyszín: VGYKE iroda, 1141 Budapest, Szugló utca 81.
Részvételi szándékukat kérjük, 2026. június 15-ig jelezzék a következő e-mail-címen:
[email protected]
Meggyőződésünk, hogy a látássérült embereket támogató szervezetek sokszínű, magas színvonalú szakmai munkája, egy közös országos hálózatban összehangolva, képes valódi, mérhető és tartós változásokat elérni. Bízunk benne, hogy az Önök szervezete is csatlakozik az „Útjelző” Hálózathoz.
Tisztelettel:
Fodor Ágnes
elnök
Berke Mónika
hálózatkoordinátor

Egyesületünk felkérést kapott Zugló Önkormányzatától a Helyi Esélyegyenlőségi Programhoz tartozó Intézkedési Terv 2026. ...
10/06/2026

Egyesületünk felkérést kapott Zugló Önkormányzatától a Helyi Esélyegyenlőségi Programhoz tartozó Intézkedési Terv 2026. évi felülvizsgálatában való részvételre. Javaslatainkat, valamint a VGYKE 2025. évi tevékenységéről zuglói fókusszal készült rövid beszámolót határidőben megküldtük a Humánszolgáltatási Főosztály részére.
A fogyatékossággal élők esélyegyenlőségével kapcsolatban felhívtuk a figyelmet a komplex akadálymentesítés szükségességére.
Felajánlottuk további együttműködésünket az intézkedési tervben már szereplő témákban, mint az önkormányzati programokon való részvétel, a szemléletformáló programok megtartása, az egészségügyi szűrőprogramok népszerűsítése, a fogyatékossággal élő emberek szűrőprogramokon való részvételének segítése, az infokommunikációs ismeretek átadása, a fizikai és infokommunikációs akadályok elhárításával kapcsolatos tanácsadás.
Új együttműködési lehetőségként ajánlottuk fel a munkaerőpiaci szolgáltatásunkat, valamint egy, a látássérülés mellett más fogyatékossággal élő fiatalok részére létrehozandó nappali foglalkoztató ügyét.
Az intézkedési terv véglegesítésére 2026 májusában, a Helyi Esélyegyenlőségi Fórumon került sor, melyen Kinisch Andrea alpolgármester, Tóth Attila, a Szociális Bizottság elnöke mellett a témában érintett zuglói intézmények vezetői, munkatársai vettek részt. Egyesületünket Fodor Ágnes elnökasszony képviselte egy munkatársa kíséretében.
A Helyi Esélyegyenlőségi Program 2027-évben teljes átdolgozásra kerül, amely munkában való részvételre szintén felkérést kaptunk.

Semmit rólunk nélkülünk! - idén is folytatódik a BKK Mobilitási Témacsoportjának üléssorozata, melynek során a főváros t...
09/06/2026

Semmit rólunk nélkülünk! - idén is folytatódik a BKK Mobilitási Témacsoportjának üléssorozata, melynek során a főváros tömegközlekedésének korszerűsítéséről egyeztetnek civil szervezetekkel, köztük fogyatékossággal élő emberek érdekképviseleti szervezeteivel. Június 3-án a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete képviseletében Ruzsa Viktor is jelen volt azon a szakmai egyeztetésen, melynek során a Budapesti Közlekedési Központ az Újpestet Dél-Budával összekötő, közismert nevén pesti fonódó villamos-hálózat terveiről egyeztetett civilekkel. Az egyeztetés során részletesen ismertették a tervezett villamosvonal irányát, a vonalhoz kapcsolódó beruházásokat, például új P+R parkolók létrehozását, valamint akadálymentesített csomópontok, átszállási kapcsolatok kialakításának terveit. Az akadálymentesített csomópontok a tervek szerint gyors és biztonságos átszállási lehetőséget tesznek majd lehetővé a főváros valamennyi metróvonalára. A BKK Mobilitási Témacsoportja a VGYKE tagjainak javaslatait is várja. Tagjaink az [email protected] email-címre küldhetik el javaslataikat, melyeket Ruzsa Viktor közösségi civilszervező továbbít az illetékesek felé. Kövessétek figyelemmel heti hírlevelünket és Facebook-oldalunkat, hogy napra kész információkat kapjatok a projekt fejleményeiről!

A VGYKE együttműködési megállapodást kötött a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, mely több területet is érint. A me...
08/06/2026

A VGYKE együttműködési megállapodást kötött a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, mely több területet is érint.
A megállapodás értelmében a helyi rendőrkapitányságok, rendőrőrsök kiemelt figyelmet fordítanak a helyben lakó - különösen az idős, egyedül élő - látássérült emberek helyzetére, indokolt esetben jelzéssel élnek a VGYKE felé. Rendszeresen fognak balesetmegelőzési, bűnmegelőzési témákban előadásokat tartani.
A VGYKE pedig a központ és a kistérségek munkatársainek együttműködésével szemléletformáló programokat, előadásokat tartanak a látássérült személyek speciális élethelyzetéről, a használható segédeszközökről és a felmerült nehézségek gyakorlati megoldásairól az aktuális Pest vármegyei rendőrkapitányságok munkatársai részére.

05/06/2026

Sok hasznos információt megtudhattok a klubon! Gyertek! 😊

Cím

Szugló Utca 81
Budapest
1141

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 18:00
Kedd 08:00 - 18:00
Szerda 08:00 - 18:00
Csütörtök 08:00 - 18:00
Péntek 08:00 - 16:00

Telefonszám

+3613845541

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni VGYKE új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése VGYKE számára:

Megosztás