Esszenciális Egészség

Kezdolap
Magyarország
Budapest
Esszenciális Egészség

Az Esszenciális Egészség oldal célja, hogy megbízható, hiteles forrásként támogasson mindenkit a testi-lelki egyensúly elérésében.

Szemléletünk holisztikus: a modern tudomány eredményeit és a természetes gyógymódokat ötvözve dolgozunk. Már évezredekkel ezelőtt használtak illóolajokat. Napjainkban az öngyógyítás, valamint az alternatív egészségügyi megoldások növekvő szerepe teszi az illóolajokat fontos tényezővé. Az illóolajok könnyedén átjutnak bőrön, áthatolnak sejthártyán és ott elvégzik jótékony feladatukat. A tiszta, t

erápiás minőségű esszenciális olajokat leggyakrabban alacsony hőmérsékletű vízgőz desztillációval vonják ki a növényből szigorúan meghatározott fizikai körülmények mellett.

11/09/2026

Annyira szeretem a biofeedbacket, mert végre egy olyan módszer, ahol nem csak beszélünk arról, hogy mi történik a szervezetben, hanem meg is tudjuk mérni. Nekem ez nagyon fontos!!!

Szeretem látni az adatokat. Szeretem látni, hogyan reagál valakinek a szervezete egy terhelésre, mi történik a légzésével, a pulzusával, a HRV-jével, az izomfeszülésével, a bőrhőmérsékletével. És még érdekesebb látni azt, hogy utána hogyan tud visszanyugodni.

Mert stressz mindenkit ér. Nem az a cél, hogy soha ne legyünk stresszesek. Inkább az, hogy a szervezetünk ne ragadjon benne folyamatosan ebben a készenléti állapotban.

És nekem talán ez a biofeedback legszebb része: amikor a kliens saját maga látja a monitoron, hogy képes változtatni.
Változtat a légzésén, és látja, mi történik. Ellazít egy izmot, és ott van előtte a görbén. Kipróbálunk valamit, és rögtön kiderül, hogy az ő szervezete hogyan reagál rá.

Nem azt mondom neki, hogy „nyugodj meg”, mert szerintem ennél kevés használhatatlanabb tanács létezik. 😄 😅🤣

Hanem együtt keressük meg, hogy nála mi segít abban, hogy ténylegesen lejjebb vegyen a szervezet.
Talán ezért lett ennyire a szívem csücske ez a terület. Benne van az egészségügyi szemlélet, amit mindig is szerettem, benne vannak az objektív mérések, de közben ott van az ember is a számok mögött.

És amikor egy idő után már nem nekem kell mondanom, hogy változott valami, hanem a kliens mondja, hogy „figyelj, ezt már otthon is érzem, és már tudom, mit kell csinálnom” na, nekem ezért éri meg csinálni.

08/09/2026

Szerintem Vol2

07/09/2026

A hétvégén ismét tanultam. 😊 Egy újabb neurofeedback módszertannal bővült az eszköztáram: az alfa–téta tréninggel.

Ez a neurofeedback egyik különleges formája, amelynek célja egy mélyen relaxált, befelé figyelő állapot támogatása. Ebben az állapotban csökkenhet a külső ingerek jelentősége, miközben a belső élmények, képek, érzések, emlékek hangsúlyosabbá válhatnak.

Az alfa–téta tréninget többek között relaxáció, önszabályozás, mentális regeneráció és csúcsteljesítmény támogatására alkalmazzák.

És van egy része, ami miatt különösen fontos számomra a szakmai felelősség.
Ebben a mély relaxációs állapotban olyan korábbi érzelmi tartalmak, emlékek vagy akár traumatikus élmények is megjelenhetnek, amelyekkel a kliensnek nehéz lehet találkoznia. Pont ezért tartom fontosnak, hogy egy ilyen módszert ne egyszerű „relaxációs technikaként” használjunk.

Számomra az alfa–téta tréning nem arról szól, hogy minél mélyebbre menjünk. Hanem arról, hogy az idegrendszerrel mindig annyit dolgozzunk, amennyit az adott ember aktuálisan biztonságosan elbír.

Újabb módszer. Újabb lehetőség. És még nagyobb szakmai felelősség. 🧠

06/09/2026

Elkezdődött az egyetem és ezzel együtt a bolyongàs az aluljárókban 🤣😬

04/09/2026

Büszke vagyok arra, hogy ismét a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Tudományos Kongresszusán adhatok elő.

Ezúttal a kismedencei biofeedback tréning alkalmazását mutatom be kismedencei dyssynergia esetén, méghozzá egy saját eset feldolgozásán keresztül.

Nekem mindig külön öröm, amikor nemcsak beszélhetünk egy módszerről, hanem a saját gyakorlatból, konkrét mérési eredményeken és a tréningfolyamaton keresztül tudom megmutatni, hogy mit csinálunk és milyen változásokat látunk.

A biofeedbackben pontosan ezt szeretem: mérünk, visszajelzünk, tréningezünk, majd újra mérünk. Nem találgatunk, hanem láthatóvá tesszük azt, ami egyébként „láthatatlan”.

És igen, büszke vagyok arra is, hogy diplomás ápolóként újra ott lehetek egy szakmai kongresszus előadói között. Számomra fontos, hogy az ápolói és szakdolgozói munka ne csak a mindennapi betegellátásban, hanem a tudományos és szakmai térben is látható legyen.

04/09/2026

Szerintem… ;)

03/09/2026

2005-ben írtam ezt. És most azért egy kicsit megálltam, amikor újra elolvastam. Harmadéves diplomás ápoló hallgató voltam, a szakdolgozatom címe pedig: Daganatos betegségek megelőzése.

Már akkor is nagyon érdekelt a prevenció. Az, hogy miért csak akkor kezdünk el igazán foglalkozni az egészségünkkel, amikor már baj van.

A szakdolgozatban arról írtam, hogy a daganatos betegségek kialakulása többtényezős. Ott van természetesen a genetikai háttér, amit nem tudunk megváltoztatni, de mellette ott vannak a környezeti hatások, az életmódunk, a táplálkozásunk, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a mozgás, különböző káros expozíciók és még rengeteg más tényező.

Vagyis nem tudunk mindent kivédeni. De ez nem jelenti azt, hogy semmit nem tudunk tenni. Sőt…….
És ahogy most lapozgattam a több mint 20 éves szakdolgozatomat, megtaláltam a „Javaslatok” fejezetet. Na, ezen azért elmosolyodtam. 😄

Azt írtam: „Legelső feladatunk az lenne, hogy a daganatos betegségek tüneteit, leginkább azt a hét figyelmeztető jelet minél szélesebb körben elterjesszük a lakosság körében. Fontos, hogy az egészség érték legyen az embereknek és tegyenek is egészségük érdekében.”
Majd azt javasoltam, hogy diplomás ápoló vezetésével tájékoztató előadásokat kellene szervezni, ahol elsősorban a megelőzésen lenne a hangsúly. És hogy ebbe onkológust, belgyógyászt, bőrgyógyászt, fogorvost, dietetikust és más szakembereket is be kellene vonni. 2005-ben. 😄

És tulajdonképpen most esett le igazán, hogy én több mint húsz éve ugyanazt csinálom, csak közben sokkal több tudás, tapasztalat és eszköz került mögé.

Akkor még csak azt éreztem, hogy nem elég betegségeket kezelni. Sokkal többet kellene beszélnünk arról is, hogyan előzhetjük meg őket, hogyan ismerhetjük fel időben a figyelmeztető jeleket, és hogyan lehet az embereket abban támogatni, hogy aktív részesei legyenek a saját egészségük megőrzésének.

Ma ugyanezt gondolom.

Persze ma már azt is sokkal árnyaltabban látom, hogy az egészséges életmód nem garancia arra, hogy valaki soha nem lesz daganatos beteg. Ilyet nem lehet és nem is szabad állítani. A daganatos betegségek kialakulása ennél jóval összetettebb.

De azt igenis ki lehet mondani, hogy számos kockázati tényező befolyásolható, a prevenciónak van jelentősége, a szűrővizsgálatoknak van jelentősége, és annak is van jelentősége, hogy mennyire vigyázunk magunkra a hétköznapokban.

És van egy mondat a dolgozatomban, amit 21 év után sem írnék át: „Fontos, hogy az egészség érték legyen az embereknek, és tegyenek is egészségük érdekében.”

2005-ben ezt gondoltam harmadéves diplomás ápoló hallgatóként.

2026-ban pedig azt hiszem, már nyugodtan mondhatom:
ebből lett az egész szakmai utam. ❤️

02/09/2026

Nem az a baj, ha kevesebb időt töltünk kórházban. Az a kérdés, mi vár ránk a kórház kapuján kívül.

Olvasom az egészségügy tervezett átalakításáról szóló híreket, és nagyon vegyes érzéseim vannak.

Svéd Tamás, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára arról beszélt, hogy az év végére elkészülő országos felmérés után jelentősen átalakulhat az ellátórendszer.

Az elképzelés szerint az alapellátás és a járóbeteg-ellátás erősödne, miközben a fekvőbeteg-ellátás centralizálódna. Ahol nincs megfelelő szakember, infrastruktúra vagy elegendő betegszám, ott akár osztályok, intézmények bezárása vagy funkcióváltása is szóba kerülhet.
Önmagában a centralizáció nem ördögtől való.

Én Finnországban dolgoztam ápolóként, és ott láttam egy olyan rendszert működni, ahol valóban nem tartották feleslegesen kórházban az embereket.

Csakhogy volt egy nagyon fontos különbség.

A kórházon kívül is volt egészségügy.

Emlékszem egy idős betegemre, aki csípőprotézis-műtéten esett át. Már a műtétet követő napon elkezdett vele dolgozni a gyógytornász team. Néhány nappal később hazamehetett.

De ezzel nem ért véget az ellátása.
Otthon rendszeresen látogatta gyógytornász. Diplomás ápoló ment hozzá, ellenőrizte az állapotát, kötést cserélt, szükség esetén varratot szedett, figyelte a sebgyógyulást és a rehabilitációt.

Ha probléma volt, volt mögötte egy működő rendszer. A betegnek nem kellett mindenért visszautaznia a kórházba.

Hazament gyógyulni, de az egészségügy vele ment haza.

Na, szerintem erről kellene beszélnünk akkor, amikor Magyarországon kórházi centralizációról és intézményi funkcióváltásokról beszélünk.

Mert egy kisebb vidéki kórházi osztály bezárása szakmailag akár indokolható is lehet, ha egy magasabb szintű centrumban biztonságosabb ellátás biztosítható.

De csak akkor, ha közben nem hagyjuk magára a beteget ott, ahol él.

Dolgoztam vidéki háziorvosi praxisban is.
Láttam idős embereket, akiknek már az is komoly szervezést jelentett, hogy eljussanak egy közeli rendelőbe. Akiknek nincs autójuk. Akik nem vezetnek. Akiknek a gyereke másik városban dolgozik. Akiknek egy 30–50 kilométerrel távolabbra helyezett szakellátás nem egy kis kényelmetlenséget jelent. Hanem néha szinte leküzdhetetlen akadályt.

Ezért különösen fontosnak tartom a mostani reform másik elemét: azt az ígéretet, hogy a háziorvosok és a mellettük dolgozó szakdolgozók több kompetenciát kapnak.

Ezt viszont valóban meg kell csinálni. Nem papíron. Hanem megfelelő létszámmal, finanszírozással, eszközökkel és valódi szakmai kompetenciákkal.

Meg kell erősíteni a háziorvosi praxisokat. Meg kell erősíteni az otthoni szakápolást.

Gyógytornászokat, szakápolókat és más szakembereket kell kivinni a betegekhez. Ki kell használni a magasan képzett szakdolgozók tudását és kompetenciáit.

Olyan rendszert kell építeni, ahol egy idős embernek nem kell egy vérvételért, kötéscseréért, állapotellenőrzésért vagy a rehabilitáció minden egyes lépéséért több tíz kilométert utaznia.

Lehet kevesebb kórházi ágy.
Lehet centralizáltabb magas szintű kórházi ellátás.
Lehet rövidebb kórházi tartózkodás.

De ehhez előbb vagy legalább ezzel párhuzamosan fel kell építeni azt, ami a kórházon kívül átveszi a beteg ellátását.

Finnországban számomra ez volt az egyik legnagyobb tanulság:l nem attól korszerű egy egészségügyi rendszer, hogy minél tovább bent tartja a beteget a kórházban.

Hanem attól, hogy amikor már nincs szüksége kórházi ágyra, biztonsággal haza tudja engedni, és közben nem engedi el a kezét.

Ha Magyarországon a centralizáció ezt jelentené, szakmailag lenne miről beszélnünk.
Ha viszont azt jelenti, hogy bezárunk vagy leépítünk helyi ellátásokat anélkül, hogy előtte valódi, elérhető és megfelelően finanszírozott alternatívát építenénk ki, akkor attól tartok, hogy ennek az árát megint azok fogják a leginkább megfizetni, akiknek eleve a legnehezebb hozzáférniük az egészségügyhöz.

01/09/2026

Szeretem az ápolást.

Szeretem azt a részét, amiért annak idején ezt a hivatást választottam: amikor tudásra, önállóságra, emberségre és valódi jelenlétre van szükség. Szeretem a betegekkel való munkát. Azt az érzést, amikor tudod, hogy amit csinálsz, annak valódi jelentősége van.

Talán éppen ezért jelenik meg bennem időről időre a gondolat, hogy vissza kellene térnem az ápolásba. Igazán. Kórházba. Betegek mellé.

Aztán újra és újra történik valami, ami elbizonytalanít.

Legutóbb egy kötelező továbbképzésen körülbelül hetvenen ültünk egy teremben, az ország különböző pontjairól érkező egészségügyi szakdolgozók.

És amikor beszélgetni kezdtünk a munkáról, szinte ugyanazok a történetek kerültek elő.

Nem egy kórházból.
Nem egy osztályról.
Nem ugyanannak a rossz vezetőnek a beosztottjaitól.

Az ország különböző részeiről. Megalázó vezetői hangnem. Tiszteletlenség. Kiabálás. Fenyegetés. Kibeszélés. Orvos, aki minősíthetetlenül beszél a szakdolgozóval. Vezető ápoló, aki félelemmel irányít.

De ami számomra talán a legelkeserítőbb:
szakdolgozók, akik egymással bánnak így.

És ekkor már nehéz azt mondani, hogy „biztos csak rossz helyen dolgoznak”.

Hetven ember történeteit hallgatva óhatatlanul felmerül bennem a kérdés:
nincs-e a magyar egészségügynek a pénznél és a létszámhiánynál egy sokkal nehezebben kimondható problémája is?

A munkahelyi kultúra.

Mert a létszámhiány valós probléma. A túlterheltség valós probléma. A bérezés, a műszakok, a munkakörülmények problémái is valósak.

De a kolléga megalázása nem finanszírozási kérdés.
Az ordibálás nem vezetői kompetencia.
A kezdő „betörése” nem szakmai követelmény.
A másik megszégyenítése nem a túlterheltség szükségszerű következménye.

És az, hogy „velem is így bántak”, nem indok arra, hogy én is így bánjak az utánam következővel.

Folyamatosan arról beszélünk, hogy nincs elég ápoló. De talán azt is meg kellene kérdeznünk: mit teszünk azokkal, akik még ott vannak?

És mit teszünk azzal a fiatal szakdolgozóval, aki lelkesedéssel belép egy osztályra?

Megtartjuk?
Tanítjuk?
Segítjük?

Vagy néhány hónap alatt megtanítjuk neki, hogy ne kérdezzen, ne szóljon, tűrjön, alkalmazkodjon – és örüljön, ha egyáltalán emberszámba veszik?

Engem nem a betegek tartanak vissza attól, hogy visszatérjek. Nem is az ápolá
Amitől tartok, az az a kultúra, amelyről újra és újra ugyanazokat a történeteket hallom.

És ezt azért különösen fájdalmas látni, mert egy olyan szakmában, ahol ennyire kevesen maradtak, legalább egymást nem kellene elveszítenünk.

Lehet új eszközünk. Lehet béremelés. Lehetnek toborzókampányok. Beszélhetünk az ápolói hivatás szépségéről.

De ha közben a saját embereinket felőröljük, akkor nem az lesz a kérdés, hogyan csábítsunk új szakdolgozókat az egészségügybe.

Hanem az, hogy ki marad még ott.

31/08/2026

Na, lett egy kis utóélete a hajnali ügyeletről szóló posztomnak. 🙈🙈😃

Kaptam érte mindent is. Hogy minek írom ki. Mitől lesz nekem ettől jobb. Miért nem intézem csendben. Miért kell lejáratni az egészségügyi dolgozókat… stb

De közben történt valami, ami miatt egyáltalán nem bánom, hogy megírtam.
Képzeljétek, megkeresett privát üzenetben az intézmény ügyeletvezetője.
Elkérte a pontos időpontot és a körülményeket, nagyon korrekten kommunikált, és jelezte, hogy kivizsgálják, mi történt.

És ezt szeretném külön is leírni: nagyon köszönöm neki, hogy ilyen gyorsan reagált, és főleg azt, ahogyan reagált.
Nem támadott vissza. Nem próbálta megmagyarázni, hogy biztosan én értettem félre valamit. Nem kezdte el védeni látatlanban a kollégáját. Elkérte a szükséges információkat, és azt mondta, utánanéznek. Szerintem ez a profi vezetői hozzáállás. Tényleg le a kalappal előtte.
Mert többen kérdezték: „És attól jobb lesz, hogy kiposztolod?”
Hát, most lehet, hogy igen.

Én hiszek egyébként abban, hogy a nyilvánosságnak van ereje. Ha mindenki hallgat, mert kellemetlen beszélni róla, mert „nem illik”, vagy mert félünk attól, hogy majd azt mondják, az egész szakmát támadjuk, akkor semmi nem fog változni.

Egyébként nem, továbbra sem gondolom, hogy minden ápoló ilyen. Könyörgöm, én is ápoló vagyok. És nem vagyok ilyen 😃😄

Engem annak idején úgy tanítottak, hogy amikor felveszem az ápolói köpenyt, azzal felelősséget is veszek magamra. Nem forgatom a szemem a betegre. Nem ítélkezem azon, hogy szerintem mennyire beteg. Nem éreztetem vele, hogy minek jött ide. Akkor sem, ha fáradt vagyok. Akkor sem, ha elegem van. Akkor sem, ha hajnali négy van.

Mert az ápolás nekem nem csak egy munkakör. Hogyan várjuk el a tiszteletet, ha mi nem tojunk rá?

És éppen ezért zavar, amikor valaki úgy viselkedik, hogy közben azoknak a kollégáknak a munkáját és hírét is rombolja, akik becsületesen, normálisan, sokszor elképesztő terhelés mellett, szívvel-lélekkel dolgoznak.

Az ő renoméjukat nem az rontja, hogy valaki beszél egy rossz tapasztalatról.
Hanem az rontja, ha a rossz gyakorlatot inkább elhallgatjuk. Szóval igen, kiírtam.
És különösen az ügyeletvezető reakciója után azt gondolom, hogy jól tettem, hogy kiírtam.

Mert ha nem beszélünk róla, akkor tényleg nem fog változni semmi.

Cím

Budapest

Weboldal

http://www.gedeaniko.hu/, https://mydoterra.com/modernesszencialis

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Esszenciális Egészség új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.