Monori Györgyi Intimitás Mentor & NLP Practitioner

09/09/2026

„Nem kívánom a szexet. Nem akarok most együtt lenni vele. De… inkább nem mondok nemet.”

Hány nő ismeri ezt?

Nem azért mond igent, mert valóban vágyik rá. Hanem mert nem akarja megbántani a párját. Nem akarja, hogy a másik sértve érezze magát. Nem akar veszekedést. Nem akarja, hogy a férfi azt gondolja, már nem kívánatos. Nem akarja, hogy máshol keresse azt, amit otthon nem kap meg.

És így megszületik végül egy igen, csak éppen nem belülről. Hanem félelemből, megfelelésből, kötelességtudatból, bűntudatból. És talán elsőre úgy tűnik, hogy ezzel megoldottunk valamit. Nem lett konfliktus. Nem sértettük meg a másikat. Nem kellett magyarázkodni. „Túlvagyunk rajta.”

Csakhogy közben történik valami sokkal fontosabb. Magunkat tanítjuk arra, hogy a saját érzéseink nem fontosak. Minden egyes alkalommal, amikor azt érzed, hogy nem szeretnél együtt lenni a pároddal, de mégis igent mondasz, egy apró üzenetet küldesz önmagadnak:

„Amit érzek, az nem annyira fontos.”
„A másik vágya fontosabb az enyémnél.”
„A béke fontosabb, mint az őszinteségem.”
„A kapcsolat megőrzéséért nekem kell feladnom magamból valamit.”

Ha ezt elég sokáig ismételjük, egy idő után már nem is biztos, hogy tudjuk, mit érzünk.
Nem tudjuk, hogy valóban nincs vágyunk, vagy csak már annyira megszoktuk az alkalmazkodást, hogy elvesztettük a kapcsolatot a saját vágyainkkal.

A szexualitás pedig lassan átkerül egy másik polcra. Az intimitásból feladat lesz. A vágyból kötelesség. Az együttlétből teljesítés.
A „szeretném” helyére pedig bekúszik a „kell”.
Sokan azt gondolják, hogy: „Azért nem kívánom a szexet, mert a párom…”

Természetesen egy kapcsolat dinamikája, a másik viselkedése, a kommunikáció, a biztonságérzet és rengeteg más tényező hatással lehet arra, hogyan működik a vágyunk.

De van egy pont, ahol nekünk is érdemes visszavenni a saját felelősségünket.
Nem a párom feladata kitalálni, hogy a mosolyom mögött valójában egy „nem” van.
Nem az ő dolga gondolatot olvasni. Nem az én dolgom sem előre megoldani az ő minden lehetséges reakcióját.

Ha azért mondok igent, mert félek attól, hogy ő mit fog érezni, mit fog gondolni, hogyan fog reagálni, azzal tulajdonképpen elkezdem irányítani a másik érzéseit, miközben közben elhagyom a sajátomat. Pedig lehet nemet mondani úgy is, hogy közben nem utasítom el a másikat.

Nem kell önmagamat felülírnom azért, hogy szerethető maradjak. Nem kell a testemet odaadnom azért, hogy fenntartsam a békét. És nem kell szexelnem azért, hogy bizonyítsam, hogy jó társ vagyok.

De talán nem az a kérdés, hogyan mondjak nemet, hanem az, hogy miért nincs bennem igen. Mit jelez a testem? Mire van szükségem? Mi az, ami miatt újra és újra elutasítom az együttlétet?

Mert nem az a cél, hogy mindig nemet mondjunk, hanem hogy az igenünk is valódi legyen.

És ha most nincs bennünk igen, akkor talán nem magunkat kell rávennünk, hanem kíváncsian meg kell néznünk, mi hiányzik ahhoz, hogy egyszer újra lehessen.

Szeretettel:
Györgyi ✨

🥁 DOBPERGÉS…

Hamarosan érkezem egy workshoppal, ami ezt a témát is körbejárja:

Téma: Fedezd fel, mi történik a vággyal a kapcsolatotokban: mi élteti, mi akasztja meg, és hogyan tarthatjátok életben.

📍 Budapest
👩‍❤️‍👨 Nőknek és férfiaknak is
⏳ 2 × 2,5 óra 30 perces szünettel
🗓️ 2026 okt. 4 (vasárnap)

Már most lehet jelentkezni!
📧 [email protected]
📞 +36309280846
Vagy írd a kommentbe, hogy érdekel, és felveszem veled a kapcsolatot.
A részletekkel pedig hamarosan jövök. 🤗

És hogy én mennyire várom? Nagggggyon!!!❤️

08/09/2026

Higiénia a párkapcsolatban!?
Erről valahogy nagyon nem szeretünk beszélni.
Pedig kellene…

Mert vajon mi történik egy hosszú kapcsolatban, amikor már nem egyszer, nem kétszer, hanem rendszeresen szólni kell a másiknak, hogy „nem mennél el fürdeni?”, „nem mosnál fogat?”, „nem lehetne, hogy abban a munkásruhában nem fekszel rá a tiszta kanapéra?”, „nem vágnád le végre a körmödet/hajadat/szőrzetedet?” És most nem arról beszélek, amikor valakinek éppen nincs kedve, rossz napja van, túlórázott, beteg, vagy egyszerűen csak beesett az ágyba. Hanem arról, amikor az igénytelenség lassan a kapcsolat állandó részévé válik.

Azért érdekes ez, mert a kapcsolat elején valahogy eszünkbe sem jutna így megjelenni a másik előtt. Nem randizunk háromnapos izzadságszaggal. Nem fogmosás nélkül bújunk oda. Nem gondoljuk azt, hogy „jó lesz ez így, majd megszokja”. Nem azért, mert akkor még tökéletesek akarunk lenni, hanem mert természetes módon szeretnénk tetszeni annak, akit meg akarunk hódítani.

Aztán telnek az évek, beköltözünk egymás mellé, jönnek a gyerekek, a munka, a rohanás, a háztartás, a fáradtság, és valami furcsa módon sok embernél éppen az alapvető igényesség kezd eltűnni. Mintha az, hogy „ő már úgyis szeret”, azt jelentené: akkor már nem kell figyelnem arra, hogyan vagyok jelen mellette.

Pedig szerintem a higiénia a párkapcsolatban nem pusztán higiénia, hanem üzenet is.
Amivel azt közvetítem, hogy igenis fontos nekem, hogy milyen érzés mellettem lenni.

Fontos, hogy ne legyen kellemetlen a közelségem. Fontos, hogy jó legyen megölelni. Jó legyen hozzám bújni. Jó legyen megcsókolni. Fontos, hogy amikor közel kerülünk egymáshoz, ne az legyen a másik első gondolata, hogy mikor volt ez az ember utoljára zuhany alatt, hanem az, hogy jó itt lenni vele.

Persze ez nem arról szól, hogy egy kapcsolatban mindig frissen borotválva, parfümben és tökéletesen beszárított hajjal kell létezni. Nem kell állandóan „randiverzióban” lenni. Sőt. A valódi intimitás része az is, hogy látjuk egymást fáradtan, smink nélkül, kócosan, betegen, izzadtan egy edzés után.

De fontos tisztában lennünk avval, hogy az intimitásnak van egy nagyon erős testi oldala. Szagok, ízek, érintések, bőr, lehelet, haj, szőrzet, izzadság. Ezek mind részei annak, ahogyan a másik testileg érzékel minket. Nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy „ha szeret, akkor nem számít”.

Dehogynem számít. Lehet valakit nagyon szeretni, és közben bizonyos testi dolgait taszítónak találni. Mert az, hogy valaki már „a férjem”, „a feleségem”, „a párom”, „a gyerekeim apja/anyja”, szerintem nem felmentés arra, hogy abbahagyjuk a saját magunkkal és egymással való törődést.

A kapcsolat elején azért igyekszünk, hogy megszerezzük egymást. Hosszú kapcsolatban pedig azért kellene igyekeznünk, hogy ne veszítsük el egymást. És ebbe bizony egy zuhany, egy fogmosás, egy tiszta ruha, egy ápolt test és egy kis odafigyelés is bele kell, hogy tartozzon.

A tisztálkodás nem a kapcsolat elejére szóló udvariasság, hanem az együttélés alapja.

Te mit gondolsz?

Szeretettel:
Györgyi ✨

31/08/2026

Valóban a párod a hibás azért, ha a párkapcsolatodban nem érzed magad nőnek vagy férfinak?

Nagyon könnyen mondjuk ki: „Melletted nem érzem magam nőnek.” „Melletted nem tudok férfi lenni.” Aztán elkezdjük felsorolni, mi hiányzik a másikból: nem elég határozott, nem elég magabiztos, nem céltudatos, nem támogató, nem kezdeményező. Vagy éppen nem elég gyengéd, érzékeny, figyelmes, befogadó. És valahogy egészen gyorsan eljutunk oda, hogy a másik lesz a felelős azért, ahogyan én önmagamat érzem.

Természetesen hatással vagyunk egymásra. Egy kapcsolatban folyamatos kölcsönhatásban vagyunk, és egyáltalán nem mindegy, hogyan bánik velem a másik. Lehet, hogy egy férfi mellett egy nőnek folyamatosan erősnek, irányítónak és mindent kézben tartónak kell lennie. Lehet, hogy egy nő mellett egy férfi állandóan azt éli meg, hogy megkérdőjelezik, kontrollálják vagy nem bíznak benne. Ezek nagyon is valós kapcsolati dinamikák, amelyek hatnak arra, hogyan működünk.

De talán nem az a legfontosabb kérdés, hogy „Miért nem vagy te olyan, hogy én nőnek/férfinak érezzem magam?”
Hanem az, hogy: „Hogyan tudtad elérni nálam, hogy én már ne érezzem magam nőnek vagy férfinak?”

Mert a két kérdés között hatalmas különbség van. Az elsőben a másikat teszem felelőssé önmagamért. A másodikban elkezdem megkeresni a saját részemet. Hol engedtem el magamat? Hol kezdtem el feladni a határaimat? Hol vettem át olyan szerepeket, amelyek már nem az enyémek? Hol hagytam, hogy a másik viselkedése határozza meg, hogyan látom magamat? És miért van az, hogy az ő bánásmódja képes volt bennem elérni azt, hogy kevésbé nőnek vagy kevésbé férfinak érezzem magam?

Szerintem itt a lényeg! Ha valaki el tudta érni nálam, hogy elveszítsem a kapcsolódást a saját nőiségemmel vagy férfiasságommal, akkor annak a kulcsa bennem is ott van.
Félre értés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy a másik bármit megtehet. Nem azt jelenti, hogy mindenért én vagyok a felelős. És főleg nem azt, hogy egy bántó vagy romboló kapcsolatban nekem kellene magamat hibáztatnom.

Azt jelenti, hogy nem adom át a másiknak a saját identitásom kulcsát.

Mert attól, hogy ő nem bánik velem nőként, én még nő vagyok. Attól, hogy ő nem látja bennem a férfit, én még férfi vagyok. Lehet, hogy mellette nem tudom megélni önmagam bizonyos részeit. Lehet, hogy a kapcsolat dinamikája egy olyan működésbe kényszerít, ami eltávolít önmagamtól. De az, hogy ki vagyok, nem a másik kezében van.

Talán ezért érdemes egy kapcsolatban időnként nem azt kérdezni, hogy „Miért csinálja ezt velem?”, hanem azt is: „Miért tud ez velem megtörténni?”„Hol adtam át neki ezt a hatalmat?”„Hol veszítettem el önmagamat?”

Talán innen kezdődik az a pont, ahol már nem hibást keresünk, hanem felelősséget vállalunk. Mert igen, a párunk hat ránk. Nagyon is. De nem ő határozza meg, hogy nő vagyok-e. Nem ő határozza meg, hogy férfi vagyok-e.

És nem, nem neki kell visszaadnia azt, amit én magamban elveszítettem. A kapcsolat tükrözhet. A másik előhívhat belőlem dolgokat, megsebezhet, felemelhet, kibillenthet vagy éppen felszabadíthat. De önmagam kulcsa végső soron mindig nálam marad.

Szeretettel:
Györgyi ✨

Egyéni és páros online konzultációra telefonon tudsz időpontot egyeztetni:
+36309280846

29/08/2026

27/08/2026

Egy párkapcsolat valóban a szabadság elvesztésével jár?

Én azt gondolom, hogy csak akkor lehet igazán jó egy párkapcsolat, ha mindketten szabadnak érezzük magunkat benne. De, hogy kinek mit jelent a szabadság, az talán az egyik legfontosabb kérdés.

Számomra a szabadság egy kapcsolatban nem azt jelenti, hogy nincsenek határok, nincs elköteleződés, tisztelet, biztonság vagy hűség. Éppen ellenkezőleg. Azt jelenti, hogy mindezeket szabadon választjuk.

Nem akarjuk egymást birtokolni. Nem akarjuk megmondani a másiknak, mit érezzen, hova menjen, kivel tartsa a kapcsolatot, hogyan reagáljon, mit gondoljon. És ő sem akarja ugyanezt velünk. Nem azért, mert nem számítunk egymásnak, hanem éppen azért, mert fontos számunkra, hogy a másik önmaga lehessen mellettünk.

Mert van különbség aközött, hogy valamit azért teszek, mert elvárják tőlem, vagy azért, mert én így döntök.

Más érzés úgy hűségesnek lenni, hogy „muszáj”, és egészen más úgy, hogy én téged választalak, és szabad akaratomból vagyok hozzád hűséges. Más úgy tisztelni és becsülni a másikat, hogy ezt elvárják tőlem, és más úgy, hogy belülről jön. Hogy fontos vagy nekem. Hogy hálás vagyok érted. Hogy szeretnék vigyázni arra, ami köztünk van.

Szerintem éppen ettől válik a szabadság nem eltávolodássá, hanem valami nagyon mély kapcsolódássá. Mert amikor nem kényszerből, félelemből, görcsösségből, hiányból fakadóan maradunk egymás mellett, hanem szabadon választjuk egymást, akkor a kapcsolat nem egy teher, nem egy beszűkítő keret lesz, hanem egy olyan hely, ahol mindketten jól lehetünk. És ha jól vagyunk, sokkal többet is tudunk adni egymásnak.

Én nem azt szeretném, hogy azért legyél mellettem, mert félsz elveszíteni. És én sem azért szeretnék melletted lenni, mert félek attól, mi lenne nélküled. Hanem azért, mert újra és újra szabadon téged választalak, és azt, ami köztünk van!
Talán ez az egyik legszebb dolog a szeretetben: hogy nem birtokolni akarjuk egymást, hanem teret adni a másiknak ahhoz, hogy önmaga lehessen.

A minap kaptam egy nagyon szép gondolatot egy férfitól akivel jelenleg együtt dolgozom, ami a szeretetről szólt:

„Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka!” ❤️

Te szabadnak érzed magad a kapcsolatodban?

Szeretettel:
Györgyi ✨

26/08/2026

Te már beszélsz a gyerekeddel a párkapcsolatokról? Arról, hogy mit jelent szerinted jól szeretni valakit, mire érdemes figyelni, mit nem szabad összekeverni a szeretettel, és mik azok a dolgok, amiket neked jó lett volna már jóval korábban tudnod?

Én fontosnak tartottam és tartom is, hogy beszéljek a gyermekeimnek (jelenleg 17 és 18 évesek) erről. Néhány meglátásomat, tanácsomat, megosztom veletek is:

1. A másik nem a tulajdonod – és te sem vagy az övé.

Szeretni valakit azt is jelenti, hogy hagyod szabadnak lenni. Nem ellenőrzöd, nem korlátozod, nem akarod mindenáron tudni, kivel beszél, hova megy, mit csinál. A másikat nem birtokoljuk, és nem attól leszünk biztonságban, ha minden lépéséről tudunk. Szerintem az egyik legvonzóbb dolog, amikor valakit szabadon tudunk hagyni, és ő mégis minket választ. A hűség nem attól értékes, hogy nincs más választásunk, hanem attól, hogy van.

2. A másik érzése nem támadás, amit le kell győznöd.

Nem kell minden érzésével egyetértened, de érdemes komolyan venned. A „nincs okod megsértődni” ritkán old meg bármit. Sokkal többet ér az, hogy „értem, hogy neked ez rosszul esett”. Az empátia nem önfeladás, és az érzés elfogadása nem azt jelenti, hogy mindenben igazat adsz a másiknak. Csak azt jelenti, hogy elfogadod: ő ezt most valóban így éli meg. És ez már önmagában nagyon sokat tud változtatni egy helyzeten.

3. Ne várd, hogy kitalálja, mi van benned. Mondd el.

A legtöbb kapcsolatban rengeteg sértődés abból születik, hogy „ha szeretne, tudná”. Nem. Nem tudná. Mert nem te vagy. 😄 A másik ember a saját tapasztalataiból, családjából, sebeiből, szokásaiból és logikájából indul ki. Ami neked teljesen egyértelmű, az neki lehet, hogy egyáltalán nem az. Mondd ki, mire vágysz, mitől félsz, mi bánt, mire van szükséged. A kimondatlan elvárásból nagyon könnyen lesz kimondatlan harag.

4. Ne csak azt nézd, mennyire szerelmes vagy – nézd meg azt is, milyen emberré válsz mellette.

Nyugodtabb vagy mellette vagy állandóan szorongsz? Önmagad lehetsz, vagy folyamatosan szerepelsz? Bátorít vagy leépít? Tudtok nevetni, vitázni, hibázni és újrakezdeni? Mert nem mindegy, hogy egy kapcsolatban kiteljesedsz vagy lassan elfogysz. Szerintem ez sokkal fontosabb kérdés annál, mint hogy „vajon ő az igazi?”. Néha érdemesebb azt megkérdezni: én ki vagyok ebben a kapcsolatban?

5. A nagy szerelem mellé közös alapok is kellenek.

Nem kell ugyanolyan személyiségnek lenni, ugyanazokat a könyveket olvasni vagy ugyanazért a zenekarért rajongani. Sőt, egy kis különbözőség szerintem kifejezetten jó. De az élet nagy kérdéseiben nagyon nem mindegy, hogy hasonló irányba néztek-e: család, gyerekek, pénz, munka, hűség, szabadság, életmód, értékrend, jövőkép.

Az „ellentétek vonzzák egymást” nagyon jól mutat egy romantikus filmen. Aztán egyszer csak ott áll két ember a konyhában, akik teljesen mást gondolnak arról, hogyan kellene élniük. 😄 Nem az a baj, ha különbözünk. Az a baj, ha az igazán fontos dolgokban nincs közös nyelvünk.

Persze tudjuk, hogy amikor az ember szerelmes, sokkal nehezebb reálisan és tisztán látni a saját helyzetünket, kapcsolatunkat. De talán pont ezért jó, ha ezekről már előre beszélünk a gyerekeinkkel. Nem azért, hogy majd minden kapcsolatuk tökéletes legyen, hanem hogy legyen néhány kapaszkodójuk akkor is, amikor éppen nagyon viszi őket a szívük. ❤️

Szeretettel:
Györgyi ✨

25/08/2026

Nagyon sokan gondolják azt egy kapcsolatban, hogy „én már elmondtam, mi bajom”. Jeleztem, szóltam, beszéltem róla. A másik mégsem érti, nem változtat, nem reagál úgy, ahogy szeretném.

Csakhogy attól, hogy kimondunk valamit, még nem feltétlenül adjuk át azt az üzenetet, amit valójában szeretnénk, hogy a másik megértsen.

Az, hogy „elegem van”, nem feltétlenül mondja el, mire van szükségem. Az, hogy „soha nincs rám időd”, nem mondja el, mit szeretnék tőled. A „befejeztem”, a „dühös vagyok”, a „soha nem segítesz”, a „mindig a telefonodat nyomkodod”, a „neked minden fontosabb nálam” sem feltétlenül visz közelebb ahhoz, hogy a másik pontosan megértse, mi zajlik bennem, mire vágyom, vagy mit szeretnék tőle.

Ezek lehetnek érzések, indulati megnyilvánulások, elégedetlenségek. Lehetnek odabökések, odaszúrások, kétségbeesett próbálkozások arra, hogy valahogy kijöjjön belőlünk az, ami már nagyon feszít. Jöhetnek tehetetlenségből, dühből, haragból, belefáradásból.

Csak éppen a másik embernek sokszor fogalma sincs, hogy ezekkel mit kezdjen.

Mert mit jelent az, hogy „elegem van”?

Azt, hogy segítségre van szükségem? Azt, hogy ma este szeretném, ha te foglalkoznál a gyerekekkel, én pedig elmennék egyedül sétálni? Azt, hogy túlterhelődtem, és szükségem lenne fél óra csendre? Vagy azt, hogy már maga a kapcsolat is sok nekem?

Ugyanez történik akkor is, amikor azt mondjuk: „Soha nincs rám időd.”

Lehet, hogy valójában azt szeretnénk mondani: „Hiányzol. Szeretnék veled kapcsolódni. Jólesne, ha a hétköznapokban is lenne egy kis időnk egymásra, amikor nem a telefonunkat nézzük, hanem beszélgetünk, sétálunk, együtt vagyunk. Fontos vagy nekem, ezért szeretném, ha lenne több közös időnk.”

Ez már egészen más információ.

A kommunikáció ugyanis nem attól lesz igazán célba érő, hogy én kimondtam valamit.
A kommunikáció célja az, hogy a másikhoz eljusson az az információ, amit én szeretnék átadni neki.

Nem az a kérdés, hogy én kimondtam-e. Az a kérdés, hogy te megértetted-e, mit akartam valójában mondani.
Ebben pedig van egy nagyon fontos, sokszor kellemetlenül nehéz rész: az én felelősségem, hogy hogyan adom át azt, ami bennem van.

Nem várhatom el a másiktól, hogy félszavakból, hangsúlyokból, sértett csendekből és odaszúrt mondatokból rakja össze, mit érzek, mire van szükségem, mit szeretnék tőle.

Nem úgy születünk, hogy automatikusan beszéljük egymás “nyelvét”. Nem látunk bele a másik fejébe. Nem tudjuk magunktól, hogy nála mit jelent az, hogy „hagyj most békén”, és azt sem, hogy nálam mit jelent az, hogy „elegem van”.

Nekem kell megtanulnom úgy megfogalmazni magamat, hogy legyen esélyed megérteni.
Ha nem érted, nem biztos, hogy az a válasz, hogy „te soha nem figyelsz rám”.
Lehet, hogy újra kell mondanom. Másképp. Pontosabban. Közelebb ahhoz, ami valójában bennem történik.

„Nem azt szeretném mondani, hogy veled van baj. Azt szeretném, hogy ma este segíts nekem egy kicsit, mert elfáradtam.”

„Nem azt akarom mondani, hogy soha nem foglalkozol velem. Azt akarom mondani, hogy hiányzik a közös időnk.”

„Nem az a bajom, hogy telefonozol. Az fáj, hogy amikor végre együtt vagyunk, sokszor azt érzem, nem vagy igazán jelen velem.”

Ez már kommunikáció.

Mert nem az a cél, hogy végre kiadjam magamból. Az a cél, hogy átadjam magamból azt, amit szeretném, hogy a másik megértsen.

A kettő között pedig óriási különbség van.

Szeretettel:
Györgyi ✨

Ha szeretnétek jobban kommunikálni egymással, keressetek bizalommal:
📞 +36309280846

20/08/2026

„Gyorsabban.” „Lassabban.” „Hagyd abba.” „Ne így.” „Fordulj meg.” „Csináld már.” „Miért csinálod ezt?” „Nem látod, hogy ez így nem jó?” – Ha így beszélsz a másikhoz együttlét közben, ne csodálkozz, ha egyszer csak megölöd a vágyat.

Természetesen nem arról beszélek, hogy ne mondd el, mi esik jól. Sőt. Fontos, hogy tudjuk jelezni, mire vágyunk, mit szeretünk, mit nem szeretünk, mit szeretnénk másképp. A határainkat pedig mindig jogunk és lehetőségünk van kimondani.

De van különbség aközött, hogy vezeted a másikat, és aközött, hogy irányítod, kritizálod vagy lekezeled.

„Kicsit lassabban kérlek, mert ez most nagyon jó.”
„Maradj még így egy kicsit.”
„Nekem ez most ez nem annyira kényelmes, próbáljuk meg máshogy kérlek.”

Ezekben van kapcsolat. Van bizalom. Van együttműködés. A másik nem azt érzi, hogy vizsgázik, hanem azt, hogy segítesz neki közelebb kerülni hozzád.

Egészen más érzés viszont, amikor az intimitás közepén folyamatosan utasítások, türelmetlen felszólítások, szemrehányások és kritikák érkeznek. Mert ilyenkor a másik ember egy idő után már nem arra figyel, hogy mit érez, hanem arra, hogy vajon jól csinálja-e.
És abban a pillanatban valami nagyon fontos történik: a jelenlétből, teljesítés lesz.

A vágy pedig valljuk be őszintén, nem szereti a teljesítménykényszert.
Nem szereti azt sem, ha valaki úgy érzi, hogy folyamatosan értékelik, javítják, kritizálják vagy sürgetik. Mert lehet, hogy a másik szándéka pusztán az, hogy „segítsek neki megérteni, mire van szükségem”, de ha ezt bántó, türelmetlen vagy lekezelő módon teszi, annak egészen más lesz a hatása.

Egy férfi ilyenkor könnyen leblokkolhat. És igen, előfordulhat, hogy egyszerűen nem működik tovább úgy a teste, ahogy szeretné. Nem azért, mert nem kívánja a nőt. Nem azért, mert nincs vonzalom. Hanem mert a fejében egyik pillanatról a másikra megjelenik a kérdés: „Jól csinálom? Elég jó vagyok? Megint elrontottam?” És ahol megjelenik a szorongás, ott nagyon nehéz jelen lenni a vágyban.

De ugyanez egy nővel is megtörténhet. Lehet, hogy egy idő után egyszerűen bezár, elveszíti az izgalmat, feszültté válik, vagy azt mondja: „Jó, akkor inkább hagyjuk.” Nem büntetésből. Hanem mert egyszerűen eltűnt az a lelki tér, amelyben még biztonságban tudott volna átadódni.

Az intimitásban ugyanis elképesztően vékony a határ a „segíts nekem, hogy jó legyen” és a „csináld már végre jól” között.

Lehet kérni. Lehet vezetni. Lehet jelezni. Lehet nemet mondani. Lehet megállítani valamit. Lehet elmondani, mire vágyunk.

De közben nem kell a másikat megszégyeníteni.

Mert a sz*****is intimitásban nem két tökéletes ember találkozik, akik hibátlanul végrehajtanak egy koreográfiát, hanem két érzékeny ember, akik testileg és lelkileg is sokkal védtelenebbek, mint a hétköznapokban.

Ebben a helyzetben viszont, a stílus nem részletkérdés.
A hangod, a tekinteted, a türelmed, a szavaid mind azt üzenik a másiknak: „biztonságban vagy velem”, vagy azt, hogy „teljesítened kell”.
Az egyikből vágy születik. A másikból sokszor védekezés.

Úgyhogy legközelebb, amikor valamit másképp szeretnél, nem az a kérdés, hogy szabad-e elmondanod.
Persze, hogy szabad. Hanem az, hogy közelebb akarod-e hívni magadhoz a másikat, vagy csak azt akarod, hogy végre jól csinálja.

Mert a kettő nagyon nem ugyanaz.

Szeretettel:
Györgyi ✨

Egyéni vagy páros konzultáció miatt, keress bizalommal:
📞+36309280846

19/08/2026

Férfi: Szivem, kérsz valamit a benzinkútról?
Nő: Nem, semmit.
Férfi: De biztos?
Nő: Igen, biztos!

A férfi kiszáll, bemegy, kifizeti a tankolást, vesz magának egy vizet, és visszaül az autóba.

Nő: Hoztál valamit nekem?
Férfi: Nem. Azt mondtad, hogy nem kérsz semmit.
Nő: Jó, de azért hozhattál volna valamit…

És itt csúszik el az egész. A férfi azt hallja, amit a nő mondott. A nő pedig azt várja, hogy a férfi azt is értse, amit ő valójában gondolt mögötte. 🤷‍♀️
De mivel ez nem történt meg, jön a csalódás, szomorúság, elégedetlenség, megsértődés.

Az igazság az, hogy valójában nem is a csoki, üdítő, péksüti, rágó az ami hiányzik. Hanem az, hogy „ha igazán ismernél, tudnád, hogy jól esett volna, ha meglepsz vele”. Hogy „akkor érezném, hogy gondoltál rám”. Hogy „nem kellett volna megkérdezned, magadtól is tudnod kellett volna”.

A férfi pedig ül, és valószínűleg csak annyit gondol: de hát megkérdeztelek. Kétszer is. Te mondtad, hogy nem kell semmi.

Pontosan az ilyen apró helyzetekben látszik, mennyire másképp tudunk működni. Az egyik fél azt gondolja: „Ha szeret, úgyis tudja.”
A másik pedig azt: „Ha valamit szeretnél, mondd el.”

Az egyik szeretné, ha a másik magától észrevenné. A másik pedig nem érti, miért kellene kitalálnia valamit, amit a párja konkrétan az ellenkezőjeként mondott ki.

Persze, milyen jó érzés, amikor a másik kérés nélkül is tudja, mire vágyunk. Amikor emlékszik a kedvenc csokinkra, és egyszer csak ott van az ülésen. Amikor meglát valamit, és eszébe jutunk róla.

De ezek legyenek kedves gesztusok, ne pedig szeretetvizsgák!!!

Mert nagyon könnyű belecsúszni abba, hogy kimondunk valamit, közben teljesen mást várunk, aztán megsértődünk, amikor a másik a kimondott szavaink alapján reagál.

Hiszen, ha egyszer azt mondom, hogy „nem kérek semmit”, akkor nem várhatom el, hogy a másik mégis kitalálja, mire vágyom. Nem az a dolga, hogy a kimondott „nem” mögött megkeresse az elrejtett „de”-t.

Lehet, hogy jól esett volna. De ezt nem tőle kell elvárni, hanem nekünk kell megtanulnunk kimondani.
Mert tudjátok…, a párunk nem gondolatolvasó.

Valószínűleg a kapcsolatunknak sokkal többet adunk azzal, ha végre kimondjuk:
„Nem kérek semmit… de ha látsz valami finomat, gondolj rám.” ❤️

Szeretettel:
Györgyi ✨

Ha úgy érzed, elakad a kommunikáció, vagy szeretnéd jobban érteni a női–férfi különbségeket és működéseket, keress bizalommal:
📞+36309280846