Benned a létra - Altorjay Virág

Benned a létra - Altorjay Virág Gondolataim önismeretről, lelki munkáról, terápiás kapcsolatról, változásról, addikcióról, neurodiverzitásról és a világ dolgairól.

Altorjay Virág vagyok, családállító, lelkigondozó, hivatásos beszélgető partner, aki instant válaszok helyett kérdésekkel inspirálja partnerét a térképen való eligazodásban, saját útja megtalálásában. Hiszek abban, hogy mindenkiben ott van a lehetőség, hogy a saját életét olyan minőségben élje, amilyenben szeretné. Ahogy Weöres Sándor is fogalmaz, "Benned a létra!", mi döntünk arról, mennyit fedez

ünk fel, élünk meg saját valónkból, mennyit fejlődünk, tapasztalunk belső utunkon életünk során. Az önismeret végtelen folyamat, amelynek vannak intenzívebb és kevésbé intenzív időszakai, mély és kevésbé mély dimenziói, de aki hosszútávon szeretne feljebb jutni a létrán, jobban érezni magát a bőrében, nem tudja megkerülni a szembesülést saját magával. Mögöttem is van már jócskán megtett út, megszerzett tapasztalat, feldolgozott történések, ezért tudok figyelni a másikra, ezért látok meg fontos momentumokat, ezért tudom megérteni és átérezni a fájdalmat, tisztában vagyok vele, mivel jár az érzések feldolgozása, megfejlődése, milyen szenvedéseket okoznak a traumák, van benne saját tapasztalatom, ettől tudok hiteles kísérő lenni az önismereti úton. Ahogy Vekerdy Tamás fogalmaz, a terapeuta "vetítővászon", tükörként meg tudja jeleníteni a kliens folyamatait, éppen aktuális helyzetét, elakadásait. Ebben a vetítővászon minőségben tudom megmutatni, most éppen aktuálisan hol tartasz, tudok segíteni abban, hogy tudatosabban és önreflektíven lásd saját magad és jobban lásd a mintázataidat, amik a működésed befolyásolják. Tudok segíteni a fókusz megválasztásában, a folyamatok katalizálásában, amik elősegíthetik a belső változásokat, többféle módszerrel, eszközrendszerrel tudlak kísérni ebben a folyamatban. Nem vagyok pszichológus, önismerettel foglalkozom kvalifikált coachként, családállítóként, lelkigondozóként, jógaoktatóként, ezekkel a módszerekkel dolgozom, kísérem a hozzám fordulókat. Közgazdászként több, mint 20 évet töltöttem emberi erőforrás területen multi és kkv környezetben, mindig is emberekkel foglalkoztam hivatásszerűen tágabb és szűkebb értelemben egyaránt. Tanulmányok:

2005 - közgazdász, Msc - Budapesti Corvinus Egyetem
2010 - okleveles jóga oktató - Bikram's Yoga College of India, Los Angeles, USA
2012 - kvalifikált business coach - Coach Akadémia, Budapest
2014 - rendszerszemléletű családállító, sorsmodellező - Kövesdi Krisztina
2014 - gyászcsoportvezető - Napfogyatkozás Egyesület, Singer Magdolna
2015 - tranzakció analízis - Integratív Pszichoterápiás Egyesület, Rosta Teodóra
2021 - Portage-modell a szenvedélybetegek gyógyításában, KIMM, Ráckeresztúri Rehabilitáció
2022 - Bántalmazó párkapcsolat pszichológiai kísérése, NANE Egyesület
2022 - Testközelben - traumafeldolgozás, Traumaközpont, Jarovinszkij Vera
2022 - Drogprevenció - KIMM, Ráckeresztúri Rehabilitáció
2023 - lelkigondozó - Sola Scriptura
2023 - Érzelemszabályozás a gyakorlatban - Mogyorósy-Révész Zsuzsanna
2024 - Semmelweiss Egyetem - addiktológiai konzultáns - folyamatban
2025 - Neuroaffirmatív szemléletű autizmus és ADHD workshop
2025 - Pázmány Péter Katolikus Egyetem - Autizmus szakértő - folyamatban

Elérhetőségek
Telefon: +36 30 262 3248
E-mail: [email protected]

https://www.facebook.com/share/p/1EAkAxYscb/?mibextid=wwXIfr
23/05/2026

https://www.facebook.com/share/p/1EAkAxYscb/?mibextid=wwXIfr

GONDOLATOK A JÓVÁTÉTELRŐL

Ahogy itt a földi létben mozgunk, hatunk egymásra, megsebezzük és gyógyítjuk egymást. Felelősségünk van abban, hogy mit hagyunk a másik életében magunk után.

A posztmodern társadalom, amiben élünk, a hibázást is a végletekig polarizálta. Könnyen tagadhatunk: “mindenki hibázik”, “lépjünk tovább”, “nem kell ezen ennyit időzni”, “én a fény vagyok, nekem ez nem árthat”.
A másik a végleges megbélyegzés és “cancel culture”: ha valaki egyszer ártott, akkor örökre az marad, aki ártott. A bűnös. Kizárjuk a jóvátétel lehetőségét, legtöbbször magát az embert is.

A jóvátétel, vagy jóvátételi cselekedet feltételezi, hogy az ember képes felelősséget vállalni anélkül, hogy teljesen megsemmisülne benne, és azt is, hogy a sérülés valóságát el lehet ismerni anélkül, hogy az örökre mindent meghatározna.

Jóvátenni valamit akkor tudok, ha a magamról alkotott “jó ember” képemet az élet megrepeszti. Enélkül nem tudok szembenézni azzal, hogy fájdalmat okoztam. Addig csak védekezem, relativizálok, magyarázkodok, visszatámadok, bűnbakot képzek. A lelkünk nehezen viseli a bűntudatot és a szégyent, különösen akkor, ha a "hibázásaink" miatt megbüntettek gyerekként. Inkább eltorzítjuk a valóságot, csak ezt ne lássuk.

Ha van lehetőség a jóvátételre, akkor a bűntudat nem feltétlenül romboló. Annak a jele, hogy erkölcsi kapcsolatban állok egy másik emberrel. A destruktív, elárasztó szégyen azt mondja: “rossz vagyok”, az érett bűntudat pedig ezt: “hibáztam, rosszat tettem”. Nem kell, hogy az identitásunkká merevedjen egy hiba, viszont enélkül a belátás nélkül teret sem tudunk adni a felelősségnek és a változásnak.

A jóvátétel nem egy szó vagy gesztus. Nem egy gyors “sajnálom” és minden megy tovább a régiben, anélkül, hogy nem fogom a tetteim következményét hordozni. Az a jóvátétel, amiről itt beszélek, mindig jár valamiféle cselekedettel, akár áldozattal: idővel, energiával, a kényelem feladásával, az önmagunkról alkotott képünk összeomlásával. Szimbolikusan vissza kell adnom valamit abból, amit az ártás elvett. Legtöbbször egyszerűen annak a tiszta elismerését, hogy “igen, ez megtörtént, és nem lett volna szabad megtörténnie.”

A jóvátétel az emberi szabadság egyik legfőbb bizonyítéka. Ha erre nem lennénk képesek, akkor a múlt tényleg meghatározna mindent: aki egyszer bántott, örökre bántalmazó marad, aki egyszer megsérült, örökre sérült marad. A jóvátétel ebben az értelemben azt sugallja, hogy nem vagyok azonos a rossz tettemmel, de nem is menekülhetek el előle a felelősség örökös hárításával.

A dolgok történnek, a valóság teljes egészében felfoghatatlan számunkra. A belső szabadságot az adja, hogy marad választásunk arról, ahogy mindehhez viszonyulunk. Segíthet abban, hogy a múlt tényleg múlttá váljon és megérkezzünk a jelenbe, ahol az élet történik.

Fontos, hogy ez nem egy helyreállítás, bűnbocsánat, erőltetett elengedés. A legtöbb sebet nem lehet visszafordítani vagy kiegyenlíteni. Sokszor annak kell megtörténnie, hogy nem hagyjuk a másikat magára a sebe valóságával. Elismerjük a létezését. Két ember között, ha az elkövető hárítja a felelősséget, azzal a másik valóságát sérti, különösen azért, mert a legtöbb kapcsolat nagyon sokféle, s ha a “jó” dolgokat figyelembe veszem, a “bántást” nem, akkor a belső iránytű teljesen összezavarodik.

Talán ezért nagyon gyógyító, amikor egy terapeuta vagy más tekintélyszemély, mondjuk egy tanár, kimondja egy bántalmazott embernek: “ami történt veled, az nem volt rendben, és sajnálom, hogy ez megtörtént veled.”
Ez önmagában is egy szimbolikus jóvátétel. Ehhez látni kell, hogy az ártás legmélyebb fájdalma gyakran nem maga az esemény, hanem az utána következő magány, elhagyatottság, bűnösség érzése és a tagadás.

A jóvátételnek van közösségi dimenziója is. Az érettségünket, mint társadalom vagy közösség (de akár csoport is), mutatja, hogy mennyire tudunk nem csak büntetni, hanem felelősséget is vállalni. Tudunk-e emlékezni, nevén nevezni a károkat, és létrehozni olyan folyamatokat, ahol a jóvátétel megtörténhet.
Ehhez nagy bátorság és érettség kell, ezért a valódi jóvátétel ritka. Le kell mondanunk hozzá mindenféle fantáziánkról, hogy mindig igazunk van, hibátlanok vagyunk, sőt egyenesen megvilágosodottak. És arról is le kell mondanunk, hogy ragaszkodjunk az áldozati működéshez, hogy mi vagyunk a rosszak, velünk baj van, mindenki más jó. Emiatt annyira emberi. Abból a képességünkből születik, hogy elbírjuk a saját tökéletlenségünk igazságát és súlyát, és ennek ellenére, vagy éppen ezzel együtt, kapcsolatban maradunk a másikkal.
Nem mondunk le sem róla, sem magunkról.

Balázs, egy intézetben felnőtt, jelenleg hajléktalan ember gondolatával zárom. Egy sorsszerű találkozás során mondta ezt nekem múlt héten:“Szerintem azért vagyunk itt, hogy egymást kísérjük az úton, és néha ehhez elég annyi, hogy szóba álljunk egymással, és csak beszélgessünk.”

A kép a Kacsakő Irodalmi Színpad eseményén készült.


rajongók

Sosem voltam rajongó típus, szeretem az embereket embernek látni, de azért vannak ikonok közöttünk is, ilyen a dalai lám...
09/05/2026

Sosem voltam rajongó típus, szeretem az embereket embernek látni, de azért vannak ikonok közöttünk is, ilyen a dalai láma, vagy Sir David Attenborough. Gyerekkoromban zoológus szerettem volna lenni, a sukorói nyaralónál folyton az erdőben szaladgáltunk a szomszéd gyerekekkel, olvastuk Gerald Durrel Amatőr természetbúvár című könyvét, próbáltunk halott lepkéket gombostűvel hungarocell darabokra feltűzni, ügyetlen gyerekkezekkel preparálásnak képzeltük a dolgot, nézegettük és próbáltuk meghatározni a Fürkész könyvekből a növényeket, rovarokat, hogy éppen mit találtunk a fűszálon, levélen, avarban, távcsővel néztünk madarakat, próbáltunk odút, barlangot építeni erdei állatoknak és mindig nagyon csalódottak voltunk, hogy senki sem költözött bele, gyermeki naivitás.. 😊

Aztán egyre inkább az iskolai tanulás került előtérbe, a kultúra, a művészetek, a városok, bigcity life és a beton dzsungel, az épített környezet, egyre távolabb a természettől. Az urbán ingerkeresésben eltelt húsz év anélkül, hogy visszatért volna különösebben a megnyugvás iránti vágy, a természethez való kapcsolódás igénye. Ma már újra vágy és öröm fog el, ha eljutok egy kietlen távoli tájra, ahol emberi tevékenységnek nyoma sincs, lenyűgöz Afrika vibráló zöldje, Grönland elképesztő csendje, a patagóniai vad hegyek vagy a kazahsztáni sivatag végeláthatatlan képe és színei. Nagyon szép ez a bolygó, ahol élünk

10 gondolat David Attenborough-tól, ami egyszerre szép, fájdalmas és kijózanító. Idézetek a természetről, klímáról és reményről.

Nyugodjon békében! Szeretem a gondolatait és az élni akarását! Olvassátok a könyveit!
28/04/2026

Nyugodjon békében! Szeretem a gondolatait és az élni akarását! Olvassátok a könyveit!

23/04/2026

Április az autizmus hónapja. Mindannyian másképp működünk, gondolkodunk, érzékeljük a világot, ahányan vagyunk, annyi képen percepcionáljuk a környezetünket, kapcsolatainkat és a velünk történő eseményeket. Idegrendszeri adottságoktól eltekintve fontos a biztonságot adó háttérország, az 'anya szoknyája', amit gyerekként elsősorban a családtól tapasztalhatunk meg. Kívánom, hogy minél több gyerek nőjön fel ilyen védelmező 'szoknyák' mellett, amiről Viktor beszél, hogy legyünk cinkosai a gyerekeinknek, mert ezek a legfontosabb dolgok.

Egyszer már bőven felnőttként ellopták a táskámat egy buliban, benne volt a lakáskulcsom, igazolványaim, bankkártyám, a fél életem és haza kellett mennem a lakásom pótkulcsáért a szüleimhez. Kaptam a fejmosást, hogy nem igaz, hogy nem tudok vigyázni a cuccaimra ennyi idősen, ideje lenne felnőnöm, blablabla.. Ezeket a mondatokat nyilván a saját belső kritikusom is jó párszor elmondta már nekem addigra útban a szülői házig, tele voltam szégyennel és bűntudattal a hegyi beszéd nélkül is. Tisztában voltam vele, mennyi nyűggel jár egy zárcsere, az okmányiroda, a banki ügyintézés és az összes veszteség helyreállítása. Szóval meglehetősen magam alatt voltam amúgy is, hegyibeszéd nélkül.

Aztán egyszer csak odajött apu, átölelt és azt mondta: Azért te még az én gyerekem vagy és nagyon szeretlek! És akkor az volt a MINDEN. A biztonság, amiből erőt tudtam meríteni és tovább tudtam menni..

Legyetek cinkosai a körülöttetek levő gyerekeknek, mert ettől jobb hely lesz a világ!

Nőnap kapcsán sok szervezet írta, hogy nem virágot szeretnénk kapni, hanem azonos jogokat, lehetőségeket, egyenlőbb és k...
08/03/2026

Nőnap kapcsán sok szervezet írta, hogy nem virágot szeretnénk kapni, hanem azonos jogokat, lehetőségeket, egyenlőbb és kiegyensúlyozottabb viszonyokat, partnerként kezelést, és még hosszasan sorolhatnám.. A mai helyzet összetett és rendet kellene tenni sok fejben az ideális állapot eléréséhez. A férfi fejeken túl a női fejekben is, mert néha egészen elképesztő, ahogy nők egymással bánnak, amit egymásról gondolnak és adott esetben, amit ki is mondanak. Szóval sokszor a saját szemüvegünkön sem ártana állítani.

De a klasszikus férfi és patriarchális narratívához visszatérve, tegnap a hétköznapi szexizmus a Lukácsban elég jól mutatta, mi van a fejekben. A szaunában belebotlottam egy huszonéves csoportba, a srácok lábkörme ki volt lakkozva, hipszternek tűntek, 4-5 fiú, egy lány, a lány megkérdezte az egyik sráctól, hol hagyta a barátnőjét? Mire az a válasz jött: „Nem érdekel, hol mászkál, amíg van otthon vacsora és tiszta ágynemű!” – ez már a múlt században is naftalinszagú és ciki volt szerintem, nemhogy napjainkban egy huszonéves szájából?! És a ’legszebb’ az egészben, hogy a lány is velük nevetett.

A másik jelenet a gőzben volt, ahol egy 55+os férfitársaság beszélt a fiatalkori sz*****is kalandjairól és beszélték ki az egyikük liezonját egy bizonyos nővel, akit látszólag mind ismertek. Miért kell ismeretleneknek, mint én ilyen storykat hallgatnia kéretlenül egy fürdőben? És ide kapcsolódik a lenti kérdés is, miért arról beszélünk, hogy a nők mekkora ribancok, maguknak keresik a bajt, nem számolnak egy miniszoknya következményeivel, miért ’ingerlik a férfiakat’, ésatöbbi.. Miért nem az a narratíva, hogy vajon a férfiak miért nem tudnak viselkedni és felelősségteljesen működni a nőkkel szemben?

Hogy bár a legtöbb családban a kétkeresős családmodell dívik, mégis a nők viszik el a házimunka és a láthatatlan munka nagy részét, marad kevesebb idejük magukra, áldozzák fel a saját jóllétüket párkapcsolatokban/családban, érik be kevesebbel és még csak köszönet sem jár érte. Fontos a társadalmi narratíva és a cselekedeteken keresztül megnyilvánuló viselkedés, de legalább olyan fontos az ezekre adott női reakció. Kívánom minden nőnek, hogy legyen ereje kiállni magáért, hatással lenni a környezetére, hogy olyan emberek vegyék körül, akik értékelik önmagáért és megbecsülik az értékeit. Akik nem csak egy szál virággal és üres gesztusokkal mutatják ki az érzéseiket nőnapon, hanem az év minden napján tesznek azért, hogy együtt könnyebb legyen.

https://www.facebook.com/photo?fbid=1313781034117483&set=a.470223641806564

"Maybe we should start talking about how many men out of 3 will sexually assault someone... instead of how many women out of 3 will be assaulted. Let's shift the ownership." - Christina Ricci

Árulkodó egy társadalomról, ahogy a legsebezhetőbbekkel bánik, mint például a gyerekekkel, vagy a mentális betegséggel k...
01/02/2026

Árulkodó egy társadalomról, ahogy a legsebezhetőbbekkel bánik, mint például a gyerekekkel, vagy a mentális betegséggel küzdőkkek, akik a saját érdekeiket nem tudják hatékonyan képviselni.. 😢 https://www.facebook.com/share/p/1CkdMJ4KRc/?mibextid=wwXIfr

A MAGYAR PSZICHIÁTRIAI ELLÁTÁS A SZEMÜNK ELŐTT ZUHAN A MÉLYBE

Magyarországon a ’80-as évek óta nem volt olyan aggasztó az öngyilkosságok alakulása, mint az elmúlt 5 évben.
Négy évtizeden át – szinte folyamatosan – csökkentek a számok. 2019-ben azonban a csökkenés megállt. Hat óránként öngyilkos lesz egy honfitársunk.

Ennek oka nem egyetlen esemény, vagy átmeneti probléma, hanem rossz irányú társadalmi folyamatok, és a mentális egészségügy kritikus állapota.

A szakma legalább egy évtizede jelzi, a miniszterelnököt is elérve, hogy központi kormányzati beavatkozás nélkül a pszichiátria súlyos bajba kerül.
Egy-két EU-s projektet leszámítva érdemi fejlesztés nem történt.

Közben:
▪️Pszichiátriai intézmények sora korszerűtlen, olykor embertelen körülmények között működik. Még egyetemi klinikákon is gyakorlat, hogy a betegeket rácsok mögé zárják.
▪️A szakdolgozó- és orvoshiány miatt nem kaphatják meg a betegek a megfelelő törődést.
▪️Az irányítás minden szintjén - intézményvezetők, minisztérium - rendszeres, hogy másodrendű területként kezelik a pszichiátriát, a szakmai vészjelzéseket félresöprik.
▪️Egyes intézményekben a szakmai szempontok mellőzésével, politikai lojalitás alapján, vagy egyenesen pályázat nélkül, jogszabályokat semmibe véve jelölnek ki vezetőket.
▪️A háziorvosok nem kapják meg azokat az ellátási jogosítványokat, például precíz diagnosztikával kombinált gyógyszerfelírási jogot, amelyeket a szakma teljes konszenzussal javasolt.
▪️A pszichoterápia hozzáférhetősége évtizedek óta nem javul, miközben minden szakmai ajánlás szerint kulcseleme lenne a megelőzésnek.
▪️A gyermekek, a krízishelyzetben lévő kamaszok a kapacitáshiány miatt nem jutnak időben megfelelő segítséghez.

⚠️ A betegjogok rendszeresen sérülnek.
Nem jutnak hozzá az állampolgárok az őket jog szerint megillető, független szakvizsgálathoz, a bíróságok eseti szakértőkkel próbálnak lavírozni egy túlterhelt, strukturálisan alulfinanszírozott rendszerben.

📄 A Kamara és a szakma képviselői a körülmények és jogszabálysértések gyanúja miatt számos alkalommal a minisztériumokhoz fordultak.
Érdemi intézkedés nem történt.

Így néz ki egy közegészségügyi krízis. A penészes fal csak a dekoráció.

Nagyon klassz, hogy 11-13  éves gyerekek ennyire tisztán látják mi a jó/nem jó nekik az ünnepek kapcsán és erről tudnak ...
22/12/2025

Nagyon klassz, hogy 11-13 éves gyerekek ennyire tisztán látják mi a jó/nem jó nekik az ünnepek kapcsán és erről tudnak is kommunikálni. Kívánok mindenkinek szeretetteljes, szívmelengető pillanatokat az ünnepekre, teljen nyugodalmasan, kényelmesen, öngondoskodósan, elvárásoktól mentesen, önazonosan!

"MILYEN NE LEGYEN A KARÁCSONY?"
Az elmúlt időszakban a kiskamasz, 11-13 éves korosztály egyik önismereti csoportjában a karácsonyról beszélgetve készült az alábbi, tanulságos lista.

Természetesen emellett a gyerekek sok dolgot örömmel várnak, de a karácsony sok neurodivergens gyerek és felnőtt számára nem elsősorban a meghittségről, hanem fokozott szorongásról is szólhat.

Az ünnepi időszakban felborulnak a megszokott rutinok, szenzoros ingerek árasztják el az utcákat, hangos zene, villódzó fények, profi pszichológiai eszköztárral impulzív fogyasztást és döntéseket provokáló, vágyakat keltő hirdetések mindenütt.

Már hetekkel korábban elkezd minden felnőtt ráfeszülni arra, hogy minden rendben elkészüljön, kiéleződik egy sor családi konfliktus, közben a gyerekek az iskolától vannak kimerülve, sok felnőttet az éves zárás szorongat. A teljesítményszorongásra, külső mércékre érzékeny emberek messze a határaikat meghaladva próbálnak megfelelni valamilyen képnek, ami lehet, hogy a neurodivergens családtag számára kényelmetlen, fárasztó vagy érthetetlen törekvés, de az is, hogy épp ő az, aki teljesen becsavarodik tőle.

A hangos családi összejövetelek, káosz, másféle illatok, karácsonyi zenék, ritkán látott családtagokkal évi egyszer folytatott, mégis intim mélységű beszélgetések mind stresszt okoznak.
A váratlan érintések, szokatlanul heves érzelemkifejezés, kényelmetlen ruhák, az ajándékok miatti izgalom és bizonytalanság, a „most örülni kell!”/"vajon örül-e?" feszültsége szintén túlterhelik az idegrendszert.

Sok gyerek számára az is szorongató, hogy nem tudja pontosan, mi fog történni, meddig tart egy program, mik az érvényes illemszabályok, lehet-e pihenni, illik-e felszabadultnak lenni, egyáltalán szabad-e jeleznie a saját szükségleteit vagy a máskor ilyeneken soha fenn nem akadó, a jelenben viszont már két hete nem alvó szülő ráförmed, hogy dehogynem kóstolja meg a Mucika néni mazsolás bejglijét, sőt, addig itt ül, míg az egész szeletet meg nem ette.
Sokszor nagyobb vendégségek előtt az este eleve azzal a szerencsétlen aktussal kezdődik, hogy a gyerek felé erőteljes elvárásként fogalmazzák meg, hogy "jó legyen", miközben ez valójában egy nagyon bizonytalan keret, hegynyinek tűnő elvárást és nulla konkrétumot tartalmaz és már önmagában elég feszültséget teremt ahhoz, hogy ez jó eséllyel ne sikerüljön.

Ennyi izgalom után, kiszámítható keretek nélkül, ráadásul vélhetőleg napok óta a megszokotthoz képest korlátozottabban rendelkezésre álló, feszült felnőttekkel valójában belátható, hogy bárki végtelenül túlterhelődne, aki kicsit is érzékenyebb.

Kötelező jó gyakorlat lehet előre felkészíteni a gyereket: elmondani, mi várható, kik jönnek, mennyi ideig tart az esemény és pontosan mit várunk tőle. Az sem baj, ha ez az elvárás reális.

Tervezzük meg, hogy legyen lehetősége csendes pihenésre vagy elvonulásra, semmiképp ne legyen problémás viselkedésnek bélyegezve az, ha szóban vagy viselkedésével jelzi, hogy elfáradt és töltődésre, saját időre van szüksége.

Fontos tiszteletben tartani, ha nem szeretne puszilkodni és annak sem sok értelme van, ha épp ezen az estén érezzük szükségét, hogy ráadjunk egy olyan ruhát, amiben kényelmetlenül érzi magát vagy erősködünk, hogy igenis megegye a számára szokatlan, nemkívánatos ételeket.

Sem a folyamatos veszekedés, sem az "egy évben egyszer kibírod" érv biztosan nem azt az üzenetet közvetíti, amit karácsonykor hitelesen át szeretnénk adni a gyermekünknek arról, mi fontos családi érték valójában.
Ezzel szemben a megszokott rutin elemeinek megtartása, biztonságos ételek, kényelmes ruha, tudatos szenzoros kímélet, tér és idő biztosítása mind sokat csökkenthet a szorongáson és így annak viselkedéses tünetein.

Készüljünk fel szülőként arra, hogy kiálljunk gyerekünk mellett ezen az estén is, legyen prioritás, hogy ő jól és biztonságban érezze magát, hogy jelezhesse szükségleteit felénk, hiszen nyilván fontosabb a vele való kapcsolatunk bármilyen képzeletbeli Muci néninél!
Miért mégis ilyen nehéz ebből kilépni?

Ha nehezen megy a szokások "mi szolgálja a jelenben a családunk testi-lelki jóllétét, stabilitását?" kérdés mentén való praktikus szelektálása, érdemes kicsit belegondolni, nekünk milyen benső kritikus hangjaink vannak, honnan származnak, vajon, ha dekódolnánk azokat a tudat alatti paradigmákat magunkról és a világról, amiket közvetítenek, tetszene-e, amit látnánk, szeretnénk-e ezt az üzenetet örökül hagyni a gyerekeinknek. Nekünk vajon mire lenne szükségünk, ha csak egy buborékban lehetnénk ezekben a napokban? Biztosan lehetetlen ezt megvalósítani? Milyen paradigmáink miatt azok?
Próbáljunk kevésbé kötelező érvénnyel hallgatni rájuk, a magunk komfortját is jobban megengedni és egyben megtalálni azt a módot, ahol az ünnep tényleg rólunk, nekünk szól.

A fenti listát író gyerekek tökéletesen alkalmasak arra, hogy bármit "kibírjanak" és az összes létező viselkedéses normának megfeleljenek, ugyanakkor ennek ellenére ez az ő saját megélésük az ünnepek kapcsán. Volt még szó jó családi gyakorlatokról, pihentető tevékenységekről, szükségletkifejezésről, megfelelni vágyásról, kapcsolódó szorongásokról.

Nyugodtan bárki egészítse ki, mi az, ami neki vagy az ő gyerekének nehéz élmény (volt) és természetesen a klassz, egyedi megoldásokat is örömmel várjuk! 😍

Cím

Városkúti út
Budapest

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Benned a létra - Altorjay Virág új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Benned a létra - Altorjay Virág számára:

Megosztás