https://jozanapasag.substack.com/

Böcskei Balázs addiktológiai konzultáns, Frankel Leó út 64-66, Budapest (2026)

18/06/2026

Ha valaha is felt***ed magadnak a kérdést, hogy „miért kezdek el újra inni/használni pár hét elteltével?”, akkor ez a poszt neked szól.

Ebben a posztban egy elég gyakori jelenségről olvashattok, mely főleg azokat érinti, akik már (többször) próbálkoztak a szerhasználatuk „kontrollálásával” vagy a szárazsággal. Aztán egyszer csak azt vették észre, hogy idővel éppúgy fogyasztanak, mint a „kontrollálás”- vagy a szárazság-próbálkozás megkezdése előtt.

Nagy magyarázatok helyett az önbecsapásnak folyamatának bemutatásával fogok élni, ami pedig nem ködszurkálás, hanem megannyi érintett saját tapasztalata. Aztán fogok írni arról is, hogy mit csináltak ők, amikor megunták a körbenjárást.

A körbenjárás azzal veszi kezdetét, amikor egy szerhasználati problémával küzdő férfi vagy nő úgy dönt, hogy most „egy darabig nem iszik/nem használ”, „kicsit visszavesz”. Vagy hogy akkor ő most „nem ivó lesz”. (Ha nem lenne szerhasználati problémája aligha lenne szüksége az előbbiekhez hasonló elhatározásokra. Ezzel épp magának üzen, mégpedig azt, hogy van probléma. Ez már önmagában lehet egy előremutató jel.)

Az elején az első napok lehet, hogy nehezebbek, több a belső feszültség. Aztán viszonylag hamar, pár nap után már jönnek a pozitív megélések. Nincs fáradtság a reggeli felkelésnél; nincs a reggeli vagy napközbeni szégyen. Korábban fekszik, jól is alszik. Nem olyan zaklatottak a hétköznapjai, mint amikor a szerhasználat másnapján próbálja utolérni magát. Megy az edzés és a munka, kevesebb a vita otthon. Alábbhagy a szorongás, színe lesz az arcának, egyre magabiztosabb, és egyre erősebbnek látja magát.

És ezzel az érzéssel a körbejárás következő stációjába léphet, ha az első sikerek után elkezdi mondogatni magának, hogy ha már ilyen rövid idő alatt ennyi minden jó történik, és pár nap is elég volt mindezekhez, akkor ez valójában azt jelenti, hogy „nincs is itt akkora gond”. Hogy talán egy kicsit túlgondolta „ezt az egészet”, túlaggódta a helyzetet. Sőt, ez pár nap/hét maga a példa arra, hogy tudja ő kezelni a helyzetet, ha odafigyel; és lám mi mindenre képes ilyen rövid idő alatt is. Tehát egyre magabiztosabb lesz abban, hogy meg is találta a jó megoldást. Most már csak tartania kell „irányt”, és kis koncentrálással nem is lesz itt gond.

Ez az a szakasz, ami a körbejárás egyik legerősebb éltetője, és az önmagának állított csapda tere – amibe jellemzően bele is esik az, aki tovább járja a körbenjárás útját. Merthogy az érintett ilyenkor azt gondolja, meg is oldotta a feladatot, és nem is volt az nehéz. Csakhogy az érintett agya nem erre van tanítva. Az arra van tanítva, hogy ha már nagy a baj, akkor fékbe taposás, de miután a válság elmúlik, lehet lassan újra fokozni.

Merthogy attól, hogy nem iszik, nem használ, nem játszik, nem néz, stb., attól még nem foglalkozott azzal, hogy miért ivott, használt, játszott, nézett, stb. Hogy mire keresi a megoldást a használatban, mire lenne szüksége ott és akkor. Helyette bár elindult felfelé a krízisből, fel is ért egy fennsíkra, de azt már csúcsnak gondolja. Pedig az „csak” egy fennsík, bár egy fontos állomás. Az agya azonban ismeri ezt a fennsík-állapotot, segít a problémával kapcsolatos visszanyugtatásban. Ezzel együtt jár a már említett kételkedés („lám, nincs is itt akkora gond”).

A fennsíkon azonban nem öntanulás van, hanem „csak” nem ivás/nem használat. De mivel a legtöbben még nem tanulhatták meg életükben az olyan kívánatos megküzdési módokat, amelyek segítenének válaszokat adni a stresszre, az unalomra, a szorongásra, a túlterheltségre, az önértékelési nehézségekre, a saját maga feletti ítélkezésre, a tehetetlenség- vagy egyéb kellemetlen érzésre, idővel könnyen visszacsúsznak a régi mintákhoz. Ilyenkor ismét ahhoz fordulnak, ami korábban gyors megkönnyebbülést nyújtott számukra, és ami „biztonságosnak” és megszokottnak tűnik: a szerhez.

Nem tudatosan döntenek így, de benne vannak a körforgásban, mert az egy kötött pálya. Egészen addig, amíg ezt a pályát el nem hagyják. Amikor nem arra gyúrnak, hogy megtanuljanak rácsok között szabadnak lenni, hanem kinyitják a rács ajtaját. Amikor nem attól akarnak félni, hogy mikor esnek vissza, hanem a magabiztosságot egy életre akarják. Amikor nem egyensúlyozni akarnak a sok-kevés kötélen, hanem olyan megküzdéseket találni, ami után azt az életet élik, ami az övék.

Amíg a szerrel küzdesz, addig a lehetséges örömök, a boldogságod, a valós megküzdési utak, vagy épp a (leendő) társad elől veszed el az idődet. Mert nem arra koncentrálsz, amit szeretnél, hanem arra, hogy elkerüld, amit nem szeretnél.

Ki irányít? Te vagy, amit el akarsz kerülni? Amíg utóbbira megy el az energia, addig azt máshonnan kell elvenni. Mégpedig az elől az élet elől, ami a tiéd lenne.

Ha magadra ismersz a fentiekben, és kíváncsi vagy a személyre szabott megoldásokra, akkor találkozzunk konzultációs ülésen, hogy visszavedd az irányítást!

(Elérhetőségeim: [email protected]; 70-6050347)

16/06/2026

Hamarosan indul Magyarország első…

Magyarországon a szereknek van már kultuszuk, a józanságnak még nincs. Ebből indultam ki akkor, amikor arra gondoltam, hogy milyen bátorító lenne, ha a józanság Magyarországon is arra a helyre kerülne, amit valósága alapján megérdemel. Nagyon sok mindennek van már lapja, oldala és felülete, a józanságnak még nincs.

Ezért arra gondoltam tavaly ősszel, hogy eljött az idő Magyarország első online józanságmagazinjának az elindítására. Egyik pillanatban álomnak, másik pillanatban realitásnak tűnt.

Így született meg támogatással, és indul el a jövő héten a Józanul + boldogul online magazin, melynek fokozatos elgondolásában és felépítésében nem voltam egyedül. Bánosi Eszter újságíró, alkotó-fejlesztő meseszakpedagógus elsőre igent mondott a megkeresésemre, így ketten alkotjuk azt a csapatot, ami szakmai és szerkesztői értelemben is felelős azért, hogy a Józanul + boldogul ne a magyarázkodás lapja legyen. Ugyanis a józanság felszabadító, vidám és kíváncsiságban gazdag életélmény. Hálás vagyok ezért is Eszternek, öröm a közös munka.

Reményeink szerint tartalmában is egy rendkívül színes magazint olvashattok majd, interjúalanyaink, szerzőink erősek, függetlenek és öngondoskodóak. Saját élményes szerzők mellett a hazai segítői szakma ismert szakemberei, illetve szépirodalmi szerzők is egy-egy lapszám közreműködői között vannak és lesznek. Így van ez a nyitószám esetében is, melyben kifejezetten a témához kapcsolódó fotókat és grafikákat is közlünk kommentárokkal.

Természetesen a Józanul + boldogul nemcsak a viselkedési- vagy szerhasználatban érint***ek, vagy az azokból elrugaszkodó józano(dók)k lapja. A szerzők és a témák sokszínűségével egy színes segítői-irodalmi teret akartunk létrehozni azoknak, akik tisztán, magabiztosan és félmegoldásokat el nem fogadó életet szeretnének élni.

Jövő héttel letölthető, olvasható és terjeszthető Magyarország első online józanságmagazinja.

(Logó: Karakó Zsana, Alter Ego)

10/06/2026

Csütörtökön indul a labdarúgó-világbajnokság (VB). A legutóbbi Labdarúgó-Európa-bajnokság (Eb) idején egy Egyesült Királyságban végzett felmérés szerint a kocsmalátogatók 38%-a számolt azzal, hogy az Eb alatt többet költ majd alkoholos italokra. 27 százalákuk több italt is tervezett fogyasztani, mint egy átlagos kocsmalátogatás során.

Az európai labdarúgó-bajnokságokkal kapcsolatos vendéglátóipari elemzések arra is rámutattak, hogy a sörfogyasztás a mérkőzések kezdete előtti egy-két órában éri el csúcspontját. Ebben az időszakban gyűlnek össze a szurkolók a kocsmákban, a teraszokon és a szabadtéri szurkolói zónákban, ami jelentősen növeli az italforgalmat.

A VB meccseinek nézése izgalmas, klassz baráti és társas események. Emellett kifejezetten jól lehet rájuk hivatkoznia annak, aki (a meccsnézés mellett főleg inkább) inni akar. Azt is mondhatnám, hogy a szerhasználati zavarnak mint problémának az elhárítása érdekében a VB-meccsekre lehet úgy „támaszkodni”, hogy a „VB alatt mindenki iszik”; „az ivás a meccsnézéssel jár”; „ez ilyenkor normális”. Vagy arra is jó, hogy a segítségkérés idejét kitolhatja: „Ezt a VB-t még megvárom”; „Na, majd pont a VB alatt kezdjek el ezzel foglalkozni?!”.

A VB és a nyár eleve összekapcsolódnak. A nyár pedig sok hétből és sok estéből áll. Sok teraszozás. A nyár viszont nem csak azt jelenti, hogy el lehet magunkat teljesen engedni, hanem azt is jelenti, hogy több a kockázat. Ilyenkor könnyebben talál az ember egy „ejtőző” havert, egy szabadságon lévő közeli-távolabbi barátot/ismerőst. Ilyenkor a várost járva könnyebben beleszalad az ember olyanba, aki ugyanabban van. Szóval nyáron a kockázatok erdeje sűrűsödhet.

Mindamellett a nyár egy nagyon nagy lehetőség is. A pozitív változást vagy a nehézségek fokozódását is nyújthatja. Pont amiatt, hogy lazábbak a napok, tér nyílhat önmagunk végig gondolására. A függőségnek szüksége van az adott emberre, és az erre az a nyár folyamán még nagyobb lehetőséget kap.

Hogy kinek milyen VB-je és nyara lesz, az nem attól függ, hogy ki nyeri a világbajnokságot, hanem sokkal inkább attól, hogy ki-ki hogyan dönt saját magáról és a lehetőségeiről.

Az én életemben az alkohol tekintetében például egy nyáron kezdődött el a változás, a józanodás. Egy barátomnak szintén azon a nyáron, előtte napon. Egy harmadik ismerősnek szintén a nyári időszakban. A sor folytatható. A lényeg, hogy a nyár igenis lehet a fontos döntések időszaka.

(Kép: Funzine)

08/06/2026

Egy budapesti lakótelepen fotóztam ezt a képet. Miről mesélnének ezek a kártyalapok, ha beszélni tudnának? Ugyanazt mesélnék-e el, mint az, aki kidobta őket? És aki így t***e, miért t***e? Csalódottságában? Dühében? Fogadkozásképpen, hogy többet nem játszik? És vajon vett már azóta új paklit?

A szerencsejáték-használat esetében is ismerjük a játékbetegség „kimozgásának” különböző módjait. Vannak, akik egyszerűen tagadják: hiába vannak folyamatosan pénzszűkében, és a tartozások olyan rendszerét építették meg, ami bármikor összeomolhat alátemetve őket, hiába csinálják kontroll nélkül sok órára belefeledkezve az online pókerezést, ők csak annyit mondanak: „Meg tudom én oldani a dolgaimat”.

A tagadás mellett gyakori a bagatelizálás is, a kicsinyítése a problémának. Ilyenkor bár érzi az illető, hogy nincs rendben az, ahogyan játszik, de mint egy szerfüggő, ő is inkább másokra mutogat: „Ha mindenki ennyit játszana, mint én, nem lenne gond”, vagy „Aki igazán nem tudja kontrollálni játékát, az többet játszik, és így többet is veszít, mint én”. Ez utóbbi is egy elhárító mondat, a valóság az az, hogy mindenki annyit veszít, amennyit tud. Akinek sok (tartaléka) van, az többet, akinek fogyóban vagy kevesebb a pénze, az egyre kevesebbet.

Vannak a racionalizálók, akik belátják, hogy sokat játszanak, de erre, mint pedig arra, hogy veszítenek, találnak magyarázatot: „Rossz lapjárás volt”; „Rossz volt a szisztéma”; „Nem figyeltem oda”; „Fáradtan játszottam”, stb.

És vannak, akiket úgy hívok most, hogy „a” szakértők. Ők azok – legyen szó bármilyen viselkedés vagy szerhasználati zavarról – akik általában, ha feljön a téma, tudósnak állnak, és belátás helyett tudományos kérdéssé teszik a problémát. Ismerősek lehetnek ők, ha ismerős az a kérdés, hogy „értem, na de mit is nevezünk egyáltalán függőségnek?”; Vagy „hogyan mérhető a játékszenvedély, mikortól számít károsnak?”. Esetleg az, hogy „létezik-e olyan, hogy valamit csinálunk, de nem szenvedéllyel?!”; Vagy a „fogadás és a szerencsepróbálás egyidős az emberiséggel”.

A játékszenvedély megkérdőjelezése és tagadása éppúgy a lehető legváltozatosabb stratégiákat hívhatja életre, mint a szerhasználat.

A játékszenvedély – mint minden függőség – mélyül: azaz egyre több időt és egyre több pénzt emészt fel. Az érintett kontrollálatlan és kényszeres módon játszik, megduplázza a tétet, tévedhetetlen abban, hogy most nyer.

Az élet azonban nem szerencse, az élet döntés kérdése.

04/06/2026

Rengeteg energiát vesz el a védekezés.

Védekezés az, amikor valaki azt mondogatja, hogy nincs is valójában semmi gond a „dologgal”, csak mostanában nehezebbek a hétköznapok. Védekezés az is, hogy hónapoknak akarod láttatni az éveket. Védekezés, hogy te mindig is így használtál vagy ittál, és hogy ennek ellenére nézze meg mindenki, mégis itt vagy – nem lehet tehát nagy gond.

Rengeteg energiát visz el az olyan vita is, amiben azt bizonygatod, hogy ahogyan te csinálod, az teljesen normális. Sok energiát visz el a védekezve támadás is, amikor a másik embernek a használatodra vagy az ivásodra vonatkozó megjegyzésére a másik minősítésével válaszolsz.

Védekezés a magyarázatok gyártása, a fogadkozások ünnepélyessé tétele, amikor megígéred, hogy „csak kettőt”, de aztán öt lesz belőle. És persze azért is más a hibás – „kínáltak”; „járt körbe”; „most mit tehettem volna?”

A védekezés izgalmasnak hathat, de inkább indulatot szül. Magaddal, a másikkal és a környezeteddel szemben. Az indulat pedig még több életerőt éget el. Aztán ilyenkor jössz azzal és mondod a másiknak, „hogy hát, ha neked ez kell, akkor nesze” – és „jól” megbosszulód a társadon vagy a környezeteden, hogy a maguk módján jelezték: aggódnak érted, vagy hogy nem érzik magukat biztonságban melletted. Vagy azt, hogy ott van közöttetek a szer, az ital. És persze a bosszú a használat vagy az ivás lesz.

Viselkedési- és szerhasználati zavarral bírónak és hozzátartozóknak egyaránt joguk van a saját életükhöz. Az előbbinek a viselkedéstől és a szertől kell visszavennük a cselekvőképességüket, utóbbiakra a függő szerhez való joga helyett saját magukhoz való jog érvényesítése vár.

Azok az eszközök, melyeket valaki évek óta eredménytelenül használ a saját területén, azokról minden bizonnyal el lehet mondani, hogy a jövőben sem hozzák el a reményt.

Más-más a felelőssége és a cselekvési köre a változásban egy szerhasználónak és egy hozzátartozónak. Egy hivatásos segítő pont abban tud segíteni, hogy ezek a „másságok” felismerésre és gyakorlásra kerüljenek.

Mindehhez rengeteg eszköz áll rendelkezésre, a hozzátartozók sincsenek egyedül.

Aki segítséget kér, az magáról gondoskodik.

Ha magadra ismersz a fentiekben, és kíváncsi vagy a személyre szabott irányodra, akkor találkozzunk konzultációs ülésen, hogy a saját területeden visszavedd az irányítást!

02/06/2026

Mit üzen a „két pohár sörért minek elkezdeni inni?” kérdése?

Évtizedeken át Matthew Perryről a világnak Chandler jutott eszébe. Ma már valószínűleg az is, ahogyan Matthew Perry Matthew Perryvel is küzdött. Sokan gondolhatják azt, hogy egy függő a szerrel vagy a viselkedéssel küzd. Az ember, aki használ vagy valahogyan viselkedik, az magával is küzd, magát is hajtja. És saját maga mindig érdekesebb, mint maga a szer vagy használat. Még akkor is, ha ezt nem mindig érzi vagy gondolja így.

A függőknek sokszor…

- az élettel van gondjuk, az „én” és az élet viszonyával,

- küzdenek saját maguk megélésének nehézségeivel; a biztonság(érzés) hiányával; a nyugalom ismeretlenségével ‐ ami ha ideiglenes eljön, akkor kívánatossága ellenére is fenyegető; a fejükben évtizedek óta zakatoló „kell” mondatokkal.

A függőknek sokszor…

- problémájuk, hogy úgy érzik nekik valamilyennek lenniük kell, hogy szeressék vagy elfogadják őket,

- szigorúak magukhoz,

- nem tudnak bízni magukban és másban sem,

- nem szeretik magukat,

- szégyellik magukat,

- fel akarnak szabadulni, mert úgy érzik be vannak zárva,

- úgy érzik magukat zárták be,

- félnek a megmérettetéstől,

- foglalkoztatja, és elbizonytalanítja őket a kérdés, hogy számukra mi is az élet értelme.

A sor nagyon sokáig folytatható lenne, hiszen a viselkedési- és szerhasználati zavarral bírók sokfélék lehetnek. Egyéni okok és hátterek vannak.

Az első, ami segíthet a segítségkérésben vagy a segítséggel élés folyamatában, az önmagunk szerhasználói ismerete. Tehát az őszinteség. Enélkül egyetlen kapcsolat sem tud egyenrangú lenni. A saját magunkkal folytatott se.

Matthew Perry egy interjúban maga mondta: ő egy olyan ember, „aki ha iszik, akkor iszik”. Sokaknak ismerős lehet ez a „tudás”. Van, aki, ha nem ihatja magát egy bizonyos szintre (érzésre), akkor el se kezdi. Mondja is magának: „Két pohár sörért minek elkezdeni inni?”. Ez a kérdés beszédes. Aki ugyanis rekreációs indíttatásból iszik, az tud keveset inni, annak a kevés is elég. Akinek két pohár kevés, akinek többre van szüksége, annak az alkohollal is más és több célja van.

Matthew Perry azt is hozzát***e, hogy ő már az első itallal kontrollon kívül került. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valaki teljesen magán kívül kerül, hanem azt, hogy egyik ital után jön a másik. Rendelés, ivás, rendelés, újabb kör – az első ital tehát valójában nem az első, hanem a sok ital nyitánya.

Nem kell nagy energiákat mozgósítania senkinek se annak érdekében, hogy észre vegye saját magán, hogyan is iszik.

Matthew Perry egy másik interjúban arról is beszélt, hogy ő volt az, aki zárta a bulikat. Sokan ismerhetik ezt a „benne levést” – hogy mehetnénk akár már haza, de még menni „kell” tovább: „mi van még nyitva?”, „még át lehet érni oda”, „még egy kilépő X helyen”, stb.

A megküzdés kulcsa a viselkedés és a használat mögötti ember megértése, megérteni akarása. Ennek az akaratnak a fenntartásában és kísérésben lehet őt segíteni, akárcsak a szabadulás személyre szabott megoldásának megtalálásában.

Mert a szer nem érdekes, az egyes ember viszont annál inkább.

(Fotó: Economist)

01/06/2026

Varsó városa úgy döntött, hogy a mai nappal életbe lépteti a részleges éjszakai alkoholárusítási korlátozást, melynek értelmében este 10 óra és reggel 6 óra között sem az üzletekben, sem a benzinkutakon nem lehet alkoholt vásárolni. A rendelkezés nem érinti a vendéglátóhelyeket, valamint a varsói Chopin repülőtér vámmentes övezetében működő üzleteket.

A teljes városra kiterjedő szabályozást megelőzően tavaly novemberben két varsói kerületben próbaként vezették be az éjszakai alkoholárusítás korlátozását. A varsói polgármesteri hivatal megbízásából januárban készített telefonos közvélemény-kutatás szerint a lakosok többsége támogatja az intézkedést: a megkérdezettek 58 százaléka egyetért vele, míg 27 százalék ellenzi.

Több magyar településen (pl. megyei jogú városok, városok, fővárosi kerület) is vannak hasonló helyi korlátozások önkormányzati rendeletek formájában.

Én nem ismerek a varsóihoz hasonló kutatást, egy másikkal azonban tudok szolgálni. Kezdeményezésemre készítettünk országos reprezentatív kutatást annak kapcsán, hogy a magyarok támogatnának-e egy reggeli szesztilalmat. Az elmúlt évtizedekben Magyarországon egy alkalommal akadt arra a példa, hogy a felnőtt népesség alkoholfogyasztásához fűződő jogát az állam tiltással akadályozta, korlátozta volna. 1978. január 1-én lépett érvénybe a belkereskedelmi miniszter 19/1977 (XII. 20.) Bk M számú rendelete, amelynek értelmében a vendéglátó üzletekben, munkanapokon, reggel 9 óráig tilos volt szeszes italt értékesíteni. 2025-ban az általam koordinált kutatásban arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon mekkora támogatottsága lenne jelenleg a magyar társadalomban egy hasonló intézkedésnek.

Az eredmények azt mutatják, hogy ez a támogatottság csak nagyon alacsony lenne. Csak a népesség alig ötöde támogatna egy reggeli korlátozást (19%), miközben az emberek 52 százaléka nem értene egyet vele. A férfiak 57%-a egyáltalán nem értene egyet egy ilyen intézkedéssel, további 6%-uk pedig inkább nem (ez az arány a nők esetében 35%, 5%).

Ti mit gondoltok egy reggeli vagy egy éjszakai alkoholárusítási tilalomról a a saját településeteken, ahol éltek?

(Kép: netkoffer)

30/05/2026

A gyereknap elé a gyereknek adott figyelemről

Féléves kislányunkkal hétről hétre más egy kicsit az élet, mint ami előtte az adott héten volt. Természetesen megvannak azok az állandóságok és rutinok, amelyek sok más mellett egy gyerek és egy családi rendszer kiszámítható és otthonos háttérét adják, de kislányunk mindig valami mást és újat is mutat magából. Továbbá abból, ahogyan ő a világot éli. Intenzív, mosolyokban, izgalmasságokban, tanulásban és elragadtatásokban gazdag időket élünk.

Néha egy-egy hétvége után, amikor eleve többet vagyunk együtt, a hétfő reggeli munkába indulás mintha egy árulással érne fel számomra. Mintha azzal, hogy elhagyom a hétvége miatt érzelmekben és kapcsolódásokban még gazdagabb teret, el is árulnám azt. Hiszen hogy lehet otthagyni valamit, ami ennyire jó?! Hogy lehet hátrahagyni a szeretet terét?!

Persze, tudom azt, hogy nem árulás történik, és azt is tudom, hogy családom sem így éli meg. Ez az érzés „csak” arról ad számot, hogy milyen jó is együtt lenni, egymásra figyelni, vagy „csak” nézni, ahogy egy kislány felfedezi a világot, ahogyan érdeklődik. Mennyi örömet tud adni nekünk, szülőknek is egy csöppség csak azzal, hogy úgy van, ahogy van; azzal, hogy számít ránk, hogy szeretet lehet neki adni. És, hogy a szeretetet lehet hagyni, hogy áramoljon, hogy nem kell annak utat törnie, hanem az ott van.

De mit is jelent, hogy ott van?

Amit megtanultam a félév alatt – bár persze tudtam, hogy ez lesz az egyik kulcs – , az a figyelem és annak tétje. Hogy sok más mellett amivel igazán ki tudjuk fejezni a szeretet, az a figyelem. Ott lenni, és csak nézni őt, továbbá visszatükrözni a gyermek felé, hogy létezése öröm, és az hogy van, az csoda. Minden gyerek egy csoda, és hálásak lehetünk, hogy ebben részünk van.

A figyelem megtartása azonban ma nem könnyű. Az ingereket bombázó online tér, az újdonságkeresést erősítő algoritmus-környezet, az agy jutalmazó rendszerét ingerlő közösségi média világa mind-mind kihívások. Előbbiek nem csak a gyerekkel töltött időben, hanem a nélküle eltöltött időben is ott vannak. Nem mindegy az sem, hogy napközben mennyit adunk át a figyelmünkből, a koncentrációnkból, az energiánkból és az időnkből az előbbieknek. Minél többet, annál kevesebb marad belőlük a gyereknek – mert fáradtan, ingerek által behúzalozottan érünk haza. Szerintem egy gyerekkel töltött idő megszervezése a gyereken kívüli idő és tér megszervezésével kezdődik. Ha utóbbiban káosz, rendezetlenség, elúszás, és a figyelem elszórása van, azoknak következményei lesznek a gyerekkel, lehetőség szerint eltölthető időre is.

Nem könnyű ma ebben a (nem kívánt módon) ingergazdag (technológiai) környezet kihívásai között megtartani a figyelmet. De meg lehet tanulni, lehet vele foglalkozni. Több klienssel foglalkoztunk már azzal, hogyan lehet a közösségi média és egyéb online terektől visszavenni az idejüket és a tereiket, mert előbbiek használata kényszeres és kontrollálatlan lett.

És az lehetséges, sőt, a gyerekünk pont ugyanezt kéri tőlünk, akár tudja már mondani, akár nem. Egy gyereknap számára az, amikor a szülőtől figyelmet kap, az pedig úgy adja neki, hogy ott van, azaz jelen van. És hogy ezt a gyerek érzi. Mert ő érzi. Le tudja „tapogatni”, hogy amiben van, az egy aktív, érdeklődő és támogatói jelenlét, vagy egy mechanikus, érdemi figyelem nélküli tér.

Természetesen egy szülő lehet fáradt. Nem lehet mindig és mindenkor úgy jelen lenni, ahogyan szeretnénk. A kérdés csak az, hogy mennyit teszünk bele a magunk részéről abba, hogy úgy lehessünk jelen, ahogyan szeretnénk. Hogy mennyit teszünk azért, hogy úgy legyünk jelen, hogy mindennap gyereknap legyen.

Nem tökéletes szülőnek kell lenni, nem az emberfelettire kell vállalkozni. Inkább „csak” azt kell megtenni, amit meg lehet. Az pedig nagyon sok tud lenni. Nem mindig könnyű megteremteni, nem is lehet egyszerre és mindent, de a figyelem visszavehető, javítható és erősíthető.

Ismétlem most magam: szerintem egy gyerekkel töltött idő megszervezése a gyereken kívüli idő és tér megszervezésével kezdődik

Ha nem figyelünk, lemaradunk a gyerekeinkről. El tudjuk majd mesélni, hogy mit evett, mit ivott, mikor sírt, mikor aludt, stb., de figyelem nélkül nem tudjuk elmesélni milyen is ő, ki is ő, milyennek látjuk mi őt. Ha mi nem tudjuk ezt megtenni, akkor ő hogy fogja? Ha mi nem tükröztük vissza az iránta való kíváncsiságot, akkor ő, hogy éli meg majd azt, hogy mi minden van benne?

Te kinek és minek adsz figyelmet?

Legyen most ez a kérdés a gyereknap elé.

29/05/2026

Mikor megérkezem a magánrendelőbe, ahol a konzultációs üléseket tartom, annak az udvarán most már hetek óta ez a csigaház fogad. Nyilván nincs benne már csigaélet, mégis szeretem azt képzelni, hogy van ott valaki. Mint valami kis titok, van ott bent van valami vagy valaki.

Kicsit olyan ez, mint az ember maga. Kívülről egy páncélt látunk, egy kemény, áthatolhatatlan álarcot vagy szerepet, belül viszont valaki más lakik. Belül van a titok. Belegondolni, hogy hány olyan élethelyzet van, amikor is valami olyan szerepet veszünk fel, ami nem mi vagyunk. Ami talán szűk is ránk, kényelmetlen is, de mégis azt gondoljuk, hogy jobb ez, ha már, így alakult. És néha vagy gyakran eggyé is válunk a szerepeinkkel, az álarcainkkal, a maszkjainkkal.

Mint a viselkedési- és szerhasználati zavarral bíró férfi vagy nő, aki eggyé válik azzal, amit csinál, vagy ahogyan használ. Azt mondja magának, hogy „én ilyen, meg olyan vagyok”, „én iszok/szívok/ használok, én ez vagyok”. De, amivel ilyenkor azonosul, vagy az az önkép, amit ilyenkor megél magából, az valójában nem is az, aki ő. És nem is kell olyan mélyre mennie ehhez magában, hogy így lássa, vagy így érezze. Csak hát a szerep, vagy az álarc már annyira hozzá nőtt, hogy talán félne is meglátni, hogy ki van mögötte, vagy mi mindenre lenne az képes az álarc nélkül.

Szabadságra és döntésre ítéltetett lények vagyunk. A viselkedési- vagy szerhasználati zavart, az álarc felvételét, a szerepekbe történő beletanulást senki sem választja, gyakran azt inkább elszenvedjük. De az a felismerés, hogy mennyi életerőt, energiát, lehetőséget visznek el ezek mind, az egy lehetőség. Hogy akkor dönthetünk: bent maradunk a csigaházban, magunkra ragasztunk még egy réteget a szerepből vagy az álarcból; vagy kijövünk a fényre, és megtapasztaljuk saját magunkat a csigaház cipelése nélkül. Kinyújtózkodunk, és elkezdjük jobban szeretni magunkat a ránk tapadt, önkorlátozó szerepeinknél.

Ennek jegyében várom a személyre szabott megoldásokért hozzám fordulókat, a viselkedési- vagy szerhasználati zavarból szabadulni akarókat.

Ha jöttök, ne felejtsétek el megnézni a kis csigaházat az udvarban a nagy fa árnyékában.

28/05/2026

A „mit iszol?” és a „nem iszol valamit?” kérdése hány olyan helyzetben van ott, ahol nem is kellene lennie?

A képen a kezemben tartott fagyiban nincs alkohol, természetesen még csak ízesítéssel sem. Elvileg ezt nem is kellene közölnöm, hanem azonban azon a helyen, ahol ezt a fagyit vettem, kifejezetten alkoholtartalmú (Cointreau, narancslikőr), továbbá bár kifőzött, ám az adott alkoholra (elvileg csak) emlékeztető módon ízesített fagyi is volt kapható.

Elgondolkodtató, hogy miért kellhet, hogy a fagyi például narancslikőrt tartalmazó vagy whiskyvel ízesített legyen? Miről is szól vajon ez a sajátos kínálati politika? Arról talán, hogy már annyira megszokott Magyarországon, hogy mindenhez is fogyaszt a lakosság egy része alkoholt, hogy a fagyikínálat se legyen már kivétel?

Nem célom a nagy általánosítások megfogalmazása, de azt tapasztalhatjuk, hogy tényleg milyen gyakran fordul elő, hogy az alkohol hazánkban „csak úgy” előkerül.

Iszunk, ha születésnap van, és iszunk akkor is, ha a gyereknek van születésnapja. Iszunk az ebédhez, iszunk esténként. Iszunk pihenésképpen hétvégén, iszunk főzés közben. Iszunk, ha örülünk, hogy vége egy feladatnak, iszunk ha összefutunk utcán, és rég nem láttuk egymást. És előkerül az ital akár bérmálkozás ünneplésekor, és persze nem hiányozhat karácsonykor sem. Locsolás és kínálás, majd a kínálás elfogadása adott. A „mit iszol?” vagy „nem iszol valamit?” kérdései már akkor el tudnak hangozni, ha a szomszéd átjön kölcsönkérni egy kalapácsot. És ilyen esetekben a legritkább esetben gondoljuk azt, hogy üdítőre gondol az, ki felteszi a kérdést.

Szóval, ha már ennyi élethelyzetben jelen van az alkohol, miért pont a fagyi lenne ez alól kivétel?!

Korábban sokaknak feltűnhetett, amikor a fagyizók egy része elkezdte árusítani a dobozos söröket is. „Kérnék egy gombóc vaníliát, egy csokit, meg egy sört” – valahogy korábban is testidegennek éreztem a sört a fagyizótól, de hogy árusították az annak jele, hogy volt aki nem.

Egy szerhasználati zavarral bíró fejében egy alkoholos fagyiajánlat nem jelenti természetesen azt, hogy azonnal ízesített/alkoholtartalmú fagyit kérne. De azt igen, hogy egy olyan információt kap az agya már egy fagyizás esetén, ami katalizálhat egy későbbi ivást. Persze, ezzel pedig nem azt mondom, hogy ezen múlna, vagy hogy valaki fagyizás után iszik, azért a felelősség a fagyizóknál lenne. Egyáltalán nem! Ez csak annak illusztrálása, hogy hány helyen találkozhatunk az alkohollal úgy, hogy nélküle is lehetne teljes az a tér.

Talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy van-e alkoholos fagyi vagy sör a fagyizóban. Sokkal inkább az, hogy mennyire természetes lett az alkohol állandó jelenléte. Érdemes lehet ránézni arra, mennyi tér marad valójában alkohol nélkül – nem tiltásként, nem ítélkezésként, hanem egyszerűen alternatívaként.

Mert talán nem az a kérdés, hogy miért nem iszik valaki – hanem az, hogy miért lett ennyire természetes, hogy szinte mindenhez inni „kell”.

Böcskei Balázs addiktológiai konzultáns

18/06/2026

16/06/2026

10/06/2026

08/06/2026

04/06/2026

02/06/2026

01/06/2026

30/05/2026

29/05/2026

28/05/2026

Cím

Weboldal

Értesítések

Parancsikonok

Megosztás

Kategória