Bilsiczky Balázs, addiktológiai konzultáns

27/04/2026

A minap néztem újra egyik kedvenc filmemet, a Casinot. Bár a történet a szerencsejáték világában játszódik, mégsem a rulettasztalokhoz köthető játékszenvedély, hanem az egyik főszereplő, Sam Rothstein mindent felemésztő kontrollkényszere gondolkodtatott el.

Sam nem iszik, nem drogozik, viszont napi 16 órát dolgozik. Minden részletre figyel, a muffinokba kerülő áfonya mennyiségétől a kaszinó összes pénztárosának, osztójának viselkedéséig. Első ránézésre ő a fegyelem és a profizmus szobra. Segítőként azonban mást látok: egy olyan embert, aki munkamániájával és a környezete totális uralásával próbál elnyomni valamit – feltehetően saját belső bizonytalanságát.

A mindent átható kontrollkényszer valójában a függőség egyik legtisztább, „szermentes” megnyilvánulása. De hogyan ismerhető fel ez a működés a mindennapokban, és miért válik pusztítóvá? Sam karakterén keresztül jól láthatók azok a tipikus jegyek, amelyek teljes mértékben megegyeznek a szerfüggőség dinamikájával:
🔸 A mindenhatóság hiedelme – Azt hiszem, ha elég keményen próbálkozom, mindent és mindenkit, embereket, eseményeket is irányítani tudok magam körül.
🔸 Érzelmi elszigeteltség – A kontrollkényszer fala mögül esélyem sincs a valódi intimitásra; számomra a kapcsolatok is csak projektek, amelyeket menedzselni kell.
🔸 A rugalmasság hiánya – Amikor a dolgok nem az én forgatókönyvem szerint alakulnak, a rendszer kártyavárként omlik össze: elönt a frusztráció, a düh vagy a kétségbeesés.

Gyakran látom a kontrollra való kényszeres törekvést a konzultációkon is. Legyen szó a szerről, a munkáról, kapcsolatokról vagy a környezet feletti kontrollról, a kiindulási pont ugyanaz: félelem a bizonytalantól, a kiszámíthatatlantól. Ha én tartom a gyeplőt, nem eshet bajom – gondoljuk sokszor. Csakhogy a valódi erő, pláne a megnyugvás nem abban van, hogy mindent az uralmam alatt tartok, hanem abban, hogy el merem fogadni azt, amit nem tudok irányítani.

16/04/2026

Sokan úgy gondolják, hogy a rendszeres szerhasználat elhagyása után a sóvárgás leküzdése lesz a legnagyobb kihívás. Valójában gyakran egy ennél sokkal zavarba ejtőbb jelenség okozza a fő nehézséget: az érzelmek visszatérése.

Az aktív használat évei alatt a szer egyfajta érzelmi védőpajzsként, vagy inkább tompítóként működik. Nemcsak a fájdalmat fojtja el, hanem minden más megélést – a dühöt, a szomorúságot, a valódi örömöt, lelkesedést. Amikor a szer kikerül a rendszerből, ez a védőréteg megszűnik, és a személy hirtelen védtelenné válik a saját belső világával szemben.

Ami korábban tompa morajlás volt, az most éles valósággá válik. Ez azért is ijesztő, mert a felépülés elején még hiányoznak a szavak és az eszközök az alábbi belső folyamatokkal való megküzdéshez.

🌊 Érzelmi áradás – olyan intenzitással törnek felszínre az érzések, mintha egy gát szakadt volna át.
🤷 Azonosítási nehézség – nehéz eldönteni, hogy amit érzünk, az düh, félelem, frusztráció, vagy egyszerűen csak fáradtság, éhség.
🧰 Eszköztelenség – mivel korábban a szer „oldotta meg” a hangulatszabályozást, az új, józan megküzdési módok még kidolgozatlanok.

Ez a – nevezzük így – érzelmi analfabétizmus a felépülés kezdeti szakaszának természetes velejárója. Olyan ez, mint amikor egy hosszú ideig sötét szobában tartózkodó ember kilép a napfényre: a sugarak először nem melegítenek, hanem vakítanak és fájdalmat okoznak.

A felépülés során nemcsak leállunk valamivel, hanem elkezdünk tanulni egy új nyelvet. Megtanuljuk felismerni, elviselni, végül megfelelően szabályozni az érzéseinket anélkül, hogy elmenekülnénk előlük. Tompítás helyett elsajátítjuk annak a képességét, hogy együtt éljünk velük, együtt éljünk magunkkal.

Kapcsolat: [email protected]
INTRA Traumatudatos Addiktológiai és Pszichoterápiás Rendelő

11/04/2026

Így vagy úgy, Petrivel.

30/03/2026

Mihez (és meddig) kell a mankó?
Ha elfogadjuk, hogy a függőség nem csak a szerről szól, adódik a kérdés: miért ragaszkodunk akkor hozzá, miért nem tudjuk elhagyni a használatát?

A válasz nem a szervezetünkben, hanem a belső megéléseinkben rejlik. A függőség ritkán kezdődik puszta élvezetkereséssel, sokkal inkább egyfajta öngyógyítási kísérlet. Szociális vagy rekreációs használat esetén persze más a helyzet, de ahol megjelenik a függőség, ott a szer eszköz, ami segít elviselni azt, ami elviselhetetlen.
Feszültség, magány, kapcsolódási nehézség, feldolgozatlan trauma vagy a hétköznapok szürkesége – a szer vagy a pótcselekvés olyankor kínál megoldást, amikor nincs más a kezünkben. Megnyugtat, ha szorongunk, feldob, ha üresnek érezzük magunkat, elnémítja azokat a belső hangokat, amelyeket nem akarunk meghallani.

A becsapás ott van, hogy a mankó, ami kezdetben segített járni, idővel ledobhatatlan gipsszé változik, amely a korábban még működő izmokat is elsorvasztja.
A függőség tehát valós igényeket szolgál, de a válasza hamis: nem oldja meg a problémát, csak elfedi a valóságot. A felépülés nem ott kezdődik, hogy letesszük a szert, hanem hogy ránézünk arra a hiányra vagy fájdalomra, amit eddig eltakartunk vele.

Kapcsolat, segítségkérés: [email protected]
INTRA Traumatudatos Addiktológiai és Pszichoterápiás Rendelő

18/03/2026

Klubbezárások, zéró tolerancia és úgynevezett drogháború idején érdemes körüljárni a kérdést: ha nincs szer, tényleg nincs függőség?

Dehogy nincs.

A függőség kialakulásában és fennmaradásában a használt szernél jóval nagyobb szerepe lehet az alábbiaknak:
🔸 feszültség, amelyet az érintett nehezen visel el;
🔸 érzések, amelyeket nem képes szabályozni;
🔸 hiányok, amelyeket valamivel pótolni próbál;
🔸 rossz minták (tanult vagy örökölt), amelyeket képtelen felülírni.

Ha a választott szert (erővel) ki is vesszük a képletből, a fenti okok megmaradnak, és csak idő kérdése, hogy az egyén megtalálja függősége újabb tárgyát egy másik szer vagy kényszeres tevékenység formájában.
A valódi segítségnyújtás tiltás helyett kérdésekkel kezdődhet:
🔹 Miért van szüksége a szerre?
🔹 Mit ad neki a használat, amit másképp nem tud elérni?
🔹 Hogyan tudná ezt szer nélkül megélni?

A felépülés ott indul, hogy elkezdjük megérteni önmagunkat – ehhez a kezdetben támogatásra, segítségre van szükség. Azzal nem kezelem a függőséget, hogy elveszek valamit. Azzal sokkal inkább, ha adok: figyelmet, megértést, új szempontokat és lehetőségeket.

Kapcsolat: [email protected]
INTRA Traumatudatos Addiktológiai és Pszichoterápiás Rendelő

(Kép: Waldemar Fink: Este Abelbodenben)

09/03/2026

„Abba kell hagynom – de nem most”
A függőségével küzdő személy egyik legnehezebben érthető működési sajátossága, hogy egyszerre akarja és nem akarja abbahagyni a szerhasználatot, kényszeres viselkedést. Kívülről nézve ez érthetetlen ellentmondásnak, következetlenségnek tűnik, számára viszont teljesen valós élmény.
Sokan pontosan látják a negatív következményeket: a növekvő feszültséget, az elharapozó konfliktusokat, a fizikai és pszichés leépülés jeleit, a súlyosbodó problémákat. Ugyanakkor a használatnak van egy másik oldala is: rövid távon még mindig megadja a vágyott megkönnyebbülést, kikapcsolást, menekülést, vagy – paradox mód – a kontroll hamis érzetét.

Ez az ambivalencia, amikor két ellentétes késztetés egyszerre van jelen. A konzultációs folyamatok kezdetén ez gyakori tapasztalat. A változás ritkán indul úgy, hogy valaki teljes bizonyossággal eldönti: most azonnal abbahagyja. Jellemzőbb egy belső mérlegelés beindulása, a veszteségek és a nyereségek számbavétele.
Ami kívülről nézve érthetetlen ellentmondás, az éppen az első jele annak, hogy a függőben megjelent az igény a változásra vonatkozóan.

Kapcsolat: [email protected]
INTRA Traumatudatos Addiktológiai és Pszichoterápiás Rendelő

(Kép: F. I. Vulo)

02/03/2026

Ki tartja a gyeplőt?
Mikor lesz egy szokásból függőség, mikortól számít egy rendszeresen végzett tevékenység megoldásra váró problémának?

A függőség jellemzően nem egyik napról a másikra üti fel a fejét, kialakulásában nincsen látványos fordulópont – lassan, szinte észrevétlenül veszi át az irányítást. Egyre több időt igényel, egyre fontosabbá válik, egyre nehezebb nemet mondani rá.
Kezdenek megdőlni az előzetes tervek, háttérbe szorulnak az élet más, fontos területei, és hiába a gyakoribb negatív következmény, ez sem tart vissza az újbóli használattól – egyértelmű jelzői ezek a folyamatnak, amelyben a szokás kényszerré alakul.
A kulcskérdés a kontroll. Sokszor nem a mélypont jelzi a problémát, hanem az a csendes, belső bizonytalanság, ahol egyre kevésbé egyértelmű, ki irányít valójában.
A felismerés ijesztő, de nem gyengeséget jelez, sokkal inkább az első lépést a változás felé.

Kapcsolat: [email protected]
INTRA Traumatudatos és Addiktológiai Pszichoterápiás Rendelő

09/01/2026

Ahogy a függőségből való felépülés sem egyetlen döntés, hanem döntések sorozatának és az ebből kirajzolódó folyamatnak az eredménye, úgy a visszaesés sem az egyik pillanatról a másikra történik. A tényleges szerhasználatot jól felismerhető lelki, gondolkodásbeli és viselkedéses jelek előzik meg – ha ezeket időben észrevesszük, lehetőség nyílik a folyamat megállítására, visszafordítására.

Visszaesésre figyelmeztető jelek lehetnek:
🔘 napi rutin felborulása, alváshiány, rendszertelen étkezés
🔘 kimerülés, fokozott stressz, akár kisebb gondok következményeként is
🔘 elbizakodottság, határfeszegetés, a problémák bagatellizálása
🔘 érzelmi hullámzás, hangulatváltozások
🔘 elszigetelődés, mások kerülése
🔘 fekete-fehér, „mindent vagy semmit” gondolkodás
🔘 türelmetlenség, frusztráció
🔘 önsajnálat, áldozatszerep, neheztelés

A jelek felismerése nem kudarc, hanem a tudatos felépülés egyik legfontosabb eszköze. Segítséget kérni pedig nemcsak a legnagyobb krízisben lehet – nem érdemes megvárni, amíg újra összedől a ház.

Kép: Zdzisław Beksínski

15/12/2025

„Ha megfeszítem a hasizmomat, akkor kivédem az ütést, de legalábbis nem fáj annyira” – írja Feldmár András Wilhelm Reich testpáncél teóriája kapcsán. Hasonló ellenállással (tagadással, elfojtással, megmagyarázással stb.) védekezünk a fájdalommal járó érzelmi behatások ellen, márpedig az olyan élmények, mint a beismerés, a feladás, a kényszerű beletörődés jókora fájdalommal járhat egy olyan helyzetben, amikor a függő azzal szembesül: minden, amit eddig gondolt magáról, másokról, kapcsolatairól, nagyjából az egész életéről, az alapos felülvizsgálatra, sőt, teljes újraértelmezésre szorul.

„Nem elég, hogy mától nem iszol. Mától mindent másképp kell csinálnod” – szokták mondani a felépülés kezdetén. Jól hangzik, igaz? Lehet egyáltalán mindent másképp csinálni? Tegyük fel, hogy igen. De lehet ezt az egyik napról a másikra? A függő tudniillik ezt is minél előbb szeretné, lehetőleg azonnal. Ugyanúgy, ahogy a választott szer, a játék, a szex, a pornó, az étel vagy a képernyő használatánál megszokta: instant megnyugvás és kielégülés, azonnali állapotváltozás. És ha ez nem lenne elég: nem csak, hogy azonnal szeretné, de teljes páncélzatban, megfeszített hasizommal védekezve a fájdalom ellen.

Reich szerint egy terápia elején semmi mással nem lehet foglalkozni, csak azzal, hogy a kliens levesse a páncélját. (Tekintsük ezt igaznak más segítő folyamatokra, így a konzultációra vonatkozóan is.) „Addig, amíg az illető karakterpáncélt visel, tulajdonképpen nincs is terápia. Beszélhet a két ember álmokról meg mindenféléről, de az úgy lepereg a páciensről, mint víz a kacsa seggéről” – foglalja össze Feldmár. Nincs más választás tehát, mint a segítségkérést követően megpróbálni türelmesnek maradni, és lassan, de biztosan megválni a hosszú ideje hordott páncéltól – elkezdeni ezt is másképp csinálni.

Kép: Massimo Colonna

Segítségnyújtás problémás szerhasználat (alkohol, drog, gyógyszer), valamint kényszeres viselkedési zavarok (szerencsejáték, szex-, kapcsolat-, társfüggőség stb.) esetén, személyesen vagy online. E-mail: [email protected]

01/12/2025

Johann Hari brit író sokat idézett gondolata szerint a függőség ellentéte nem a józanság, hanem az emberi kapcsolatok, a kapcsolódás. Meggyőződésem, hogy a tisztán, szermentesen eltöltött éveim alatt kialakított kapcsolataim kulcsszerepet játszanak abban, hogy egyáltalán beszélhetek tisztán, szermentesen eltöltött évekről. A felépülés sokszor embert próbálóan nehéz, máskor egészen könnyed folyamatának, a szerhasználat alatt rögzült, becsontosodott minták napról napra történő kioldásának, a mindennapok néhol felemelő, néhol lesújtó élményeinek másokkal, kiváltképp az ezeket a folyamatokat pontosan értő és ismerő sorstársakkal való rendszeres megosztása az egyik legkomolyabb erőforrás, amely a józan élet fenntartásához rendelkezésünkre áll.

Tamás (Hetkó) egyike azoknak, akik évek óta a függőség ellentétét jelentik az életemben. Mindannyiunknak megvan a maga története, az övé negyed órába sűrítve így hangzik:

„Egyedül mentem tizenhárom napig. Egy olyan utat akartam megtenni, amely az életemet, az életemben megtett utat szimbolizálja: Esztergomtól Pécsig.” megszóla...