15/07/2026
Spirituális vagyok – hazudjuk. Humanisztikus vagyok – hazudjuk.
Pedig van az a fájdalmasan valóságra ébresztő igazság, hogy:
Vagy minden ember egyenlő.
Vagy senki sem az.
Nincs kivétel. Nincs "elméletben igen, gyakorlatban attól függ." Nincs "hát persze, de a takarítónő, a hajléktalan, az a férfi, akinek nincs kocsija, az, aki albérletben lakik, az, akinek nincs diplomája, érettségije, azért mégiscsak…"
Ha különböző embereknek különböző emberi értéket tulajdonítasz, ÉS ezeknek a képzelt értékeknek a mentén feljogosítva érzed Magad, hogy lekezeld Őket, akkor itt és most szépen megkérlek, hogy ne nevezd magad humanistának. Spirituálisnak meg pláne ne.
És most kérlek, olvasd el ezt még egyszer, lassan.
Ha úgy érzed, hogy a takarítónő emberi méltósága, véleménye, jólléte kevesebbet ér, mint a cégvezetőé…
Ha úgy érzed, hogy egy hajléktalan emberi méltósága, jólléte, véleménye kevesebbet ér, mint egy híres gurué…
Ha úgy érzed, hogy egy idős ember, egy gyerek, egy nő, egy férfi, egy szegényebb, egy gazdagabb, egy kevésbé iskolázott, egy nagyobb tekintélyű ember között bármilyen kicsi is, de emberi értékkülönbség van…
…akkor valószínű, hogy sokféle sztori és énkép-védelmi hiedelem – én nyitott vagyok. Én toleráns vagyok, én spirituálisan fejlettebb (ha ebben nem látod meg a qrva durva csapdát, akkor MINDENKÉPP lassíts az életeden, Útitársam… ) vagyok – mind csak hiedelem, nem a valóság.
És valószínű, hogy ezeknek a hiedelmeknek a valóság-mélyében PONT az a hang munkálkodik, amit annak érdekében sajátítottál el, hogy életben maradhass…
Most álljunk meg egy pillanatra, mert fontos jön.
Kedvelhetsz valakit. Utálhatsz valakit. Egyetérthetsz vele. Összeveszhetsz vele. Elmondhatod neki, hogy nem akarsz Vele többet találkozni. Kitehetsz valakit az életedből.
Ezek mind teljesen emberi, teljesen jogos, teljesen egészséges dolgok.
És lenézni és lekezelni valakit – na, ott valami nagyon más működés lép életbe, és veszi át az irányítást. Egyébként pont azok fölött a részeid fölött, amiket ebben a világban jobb szavak híján humanisztikusnak és spirituálisnak nevezünk.
Rövid tisztázó: megteheted, hogy lenézel, és lekezelsz valakit? Igen, szabadon dönthetsz így. Mondom, dönthetsz.
És ha úgy döntesz, hogy így éled az életed, akkor nem vagy sem humanisztikus, sem spirituális.
Pont.
Amikor a rögzült én-képed veszélyben érzi magát, először a tanult tudattalan mintákhoz nyúl. Minden bántalmazott gyermekkorból jövő embernél tapasztalom, hogy szavaiban, tetteiben, döntéseiben, a magával folytatott kommunikációban ott bujkál – vagy nagyon is nyílt – a lekezelő bántalmazás. Ez megjelenik szarkazmusban (nem, erről nem nyitok vitát, egyszerűen ez van: a szarkazmus NEM irónia, a szarkazmus célja NEM az, hogy emberek közelebb kerüljenek egymáshoz, magukhoz, a valósághoz, hanem az, hogy rejtetten elb@ssza valakinek a kedvét. Köszönöm. ). Ez megjelenik gúnyban, kéretlen kritikában, stb.
Újra mondom, mert fontos: akár önmagam, akár egy másik ember felé. (Amikor egy másik emberről a háta mögött beszélek az a tudat alatti és tudattalan kapcsolódás szempontjából megegyezik azzal, hogy felé.)
Mély és őszinte együttérzéssel vagyok e felé az emberi mozdulatsor felé, talán mert én is olyan helyről jövök, ahol ezt a túlélés érdekében el kellett sajátítanom.
Ha beálltam melléjük, és én is gúnyoltam a Szerintük kevesebb embert, akkor engem aznap csak később kezdtek el bántani. Ha látványosan szégyelltem magam – amit mélyen komolyan is vettem, és el is hittem a szégyenem igazát –, akkor rövidebb volt a bántalmazási szekvencia.
Hidd el, Útitársam, értem.
Nagyon is értem…
Értem, hogy újra és újra a füledbe suttog az a mételyes, rohadt, élet- és örömgyilkos hang, ami mindent és mindenkit olyan skála mentén méricskél, amit olyanok alkottak, akikhez már NAGYON régóta nem akarsz se hasonlítani, se tartozni…
Értem…
És kérlek, most Te érts, és fogadj el valamit.
Vagy ilyen maradsz, vagy mindent megteszel, hogy a legigazabb önmagad lehess.
Vagy a szerint a hang szerint élsz, amivel azt ültették el Benned, programozták Beléd, hogy Te nem vagy elég – tehát más sem az –, vagy annyira megerősíted Magadban a humanisztikum és a valódi spiritualitás hangját, hogy ez a kis f0sszityergő, ez a sz@rkupac-hang már nem tud még zavarni sem Téged, nem hogy irányítani.
A valódi önismeret egyik legfájdalmasabb része, területe az, ahol azzal szembesülök, hogy: „egészen a tudatosulásig a tudattalanom nem a boldogságomat és a nekem legönazonosabb életet keresi… Hanem a megszokottat.”
És…
És ebből van kiút.
Tudom, hogy van.
Tudom, mert ismerek rá élő példát. :)
Tudom, hogy Neked is sikerülhet, Útitársam, világok vándora, udvari bolond, törzsedért élni, halni képes, érzeni tudó és hajlandó, bántalmaid mocsarában bátran caplató, sötétbe-fénybe hunyorgás nélkül néző…
Hiszek Benned, Útonjáró.
Most Te jössz.
