09/04/2026
Egy jóbarát kérdésére írtam választ ma reggel, s mivel úgy gondolom, ezek a gondolatok másokat is segíthetnek, kiteszem posztban.
Dante Isteni színjátékának első soraiban így ír: Az ember életútjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mert az igazi utat nem lelém"
Az életközepi válság, amit tapasztalatom szerint 45-54 éves kor tájékán élünk meg, egy hosszú folyamat, ami segít újrafogalmazni önmagunkat. Az, amit az ember eddig hitt, tett, ami eddig cél volt, értelmet adott az életének, törvényszerűen át kell, hogy alakuljon. Az eddig gyűjtött tapasztalatai és az önismereti folyamat az, ami megmutathatja neki, merre tovább. Rá kell néznie a traumáira, a kríziseire, a hitrendszerére, hogy mi okoz neki valóban örömöt, meg kell fogalmaznia, mi ad(hat) értelmet az életének. Sokan ilyenkor váltanak munkát, hivatást, vagy válnak el, lépnek új párkapcsolatba. Ilyenkorra tudjuk felismerni a belső késztetést, hogy mivé szeretnénk válni a következő évtizedekben.
Ilyenkor erősödik fel az igény a spirituálisra. Ennek formája függ a személyiségtöl, a tanult mintáktól és hiedelmektől, valamit a szabadságvágytól, ti. milyen mértékben akar leválni a konvenciókról és szeretné megtalálni saját, egyéni hitét.
Ezek a döntések - meggyőződésem szerint - erősen befolyásolják a következő évek, évtizedek életminőségét, leginkább a belső megéléseket. Semmiképpen sem szabad erről külső szemlélőként véleményt formálnunk, mert ami lényeges, azt leginkább az adott személy érzi és tapasztalja meg.
Nem egyszerű időszak, különösen ezekben a nagyon aktív, exaltált és egyben transzformatív időkben.
kép: pinterst.com (https://pin.it/5XzScPXTN)