03/09/2026
“Gyermekien látni annyi, mint önmagában látni: a legegyszerűbb dolgot is egyedi, egyszeri jelenségként, önmagában teljesnek. Olyannak, ahogyan a művészet megjeleníti.Egy légy zümmög az ablaküvegen. A gyerek úgy tud rácsodálkozni erre a számunkra semmitmondó történésre, olyan kíváncsian fogadja be, ahogyan csak az ámul el, aki még nem ismer sablont és konvenciót. Eső után guggol a víztócsa előtt, nádszállal vagy fűszállal kavargatja. Nem csodát vár, nem is sző hozzá ábrándképeket. Csak lebilincseli a látvány. Mert a világ dolgai nem „magától értetődőek”. Az, hogy a víztükör fodrozódik, kisimul és megint fodrosodik, a gyerek számára nem semmiség, nem törvényszerű, nem is véletlen, hanem szándéknak, előidézésnek és bekövetkezésnek olyan egybefonódása, amely újra meg újra mint önmagában való történés ragadja meg.”
(Részlet a “Gyermeklélektan” c. könyvből)