Lélekkuckó

09/09/2026

09/09/2026

Adott szó

Napjainkban az őszinteség már nem divat. Nem képvisel értéket a mai világban az, ha őszinte vagy. Nincs értéke az adott szónak, nincs értéke már semminek ami emberi, vagy ember közeli. Nem számít, hogy kinek mit ígértél, hiszen amikor kimondtad, hogy megígéred, már akkor tudtad, hogy meg fogod szegni! Azért mondtad, hogy időszakosan nyugalom legyen, hogy megnyugtass arról, hogy a szavadat adva biztonságban vagyok, nem kell hogy féljek, hisz te ígéretet tettél!

Az őszinteség belülről fakad. Belülről a szívedből. Belsőnk megnyilvánulása a külvilág felé. Megmutatja rólunk, hogy milyen emberek vagyunk. Megmutatja, hogy mi számít nekünk értéknek, és megmutatja azt is, hogy önmagunkkal szemben mennyire vagyunk igazak, és önmagunkat mennyire tartjuk értékesnek. Ha magad felé igaz vagy, akkor elkerülhetetlen, hogy a külvilág felé is az legyél. Hiszen ahogy bent, úgy kint.

Most hozzád szólok, aki úgy érzed, hogy a körülötted lévőknek nem fontos az őszinteség, nem fontos a hitelesség, értéktelen az adott szó. Ígérgetnek úton- útfélen mindent és bármit. Hozzád szólok, aki úgy érzed, eltűnt a Világból az érték, úgy érzed, hogy szinte mindenki feladta magát, csalódnod kell újra és újra…

Állj meg most egy pillanatra. Figyeld meg őket, lásd meg mit tesznek és lásd meg, hogy kivel teszik. Nem te vagy az áldozat, ők maguk a saját áldozatuk. Lásd meg a szegénységüket, hogy mennyire üres lehet az életük, mennyire üresek belül, ott ahol neked a szíved dobban, és összeszorul minden hazug szótól. Lásd meg, hogy a valódi érték belülről fakad.

Forrás: Talentumok

08/09/2026

2026. szeptember 8. kedd
Álmaink idején a Hold Plútóval való szembenállása támogatja a legkülönbözőbb belső átalakulásokat. Mivel éjszaka történik, talán álomban, vagy érzelmi működésünkben érkezik az üzenet, a beavatás, amellyel majd nappal dolgozhatunk tovább. Érdemes arra figyelni, hogy mi az, ami egyszerűen már nem a minek, amivel lelkünk már nem képes azonosulni, amit innen nem vinnénk tovább.
Napközben a Jupiterrel való együttállása a Rák csillagkép ollóinál tovább érleli a levágás gondolatát, így továbbra is ott fog lógni a levegőben a kérdés, hogy vajon mit időszerű lefogyasztanunk, elengednünk magunkból.
Semmi más dolgunk nem lesz, csak hagyjuk…
Hagyjuk, hogy ez az egész kiforgasson világunk hamisságából, hogy szétzúzza komfortzónánk falait, elmossa a téves elképzeléseket, felébresszen a hamis illúziókból, és félre söpörje a régről hurcolt fájdalmakat.
Csakis az maradhat, ami a lélek igazságával egyenlő.
Ezen pedig nincs mit kertelni, nincs hova túlmagyarázni, mert az igazság az mindig baromira egyszerű.
Ami eddig nem működött, az hiába mentegetnénk tovább, aki becsapott, az bárhogy mosolyog, még egyszer meg fogja tenni. Ahol már nem érezzük jól magunkat, az később sem lesz semmivel sem komfortosabb. Amit kinőttünk már, az így is, úgy is szorítani fog.
Mi döntjük el, hogy fuldoklunk-e tovább. Mi döntjük el, hogy sorba állunk-e az újabb pofonért.
Vagy…dönthetünk úgy is, hogy mától másképp próbáljuk.
Persze…semmire nincs garancia.
Senki nem állíthatja azt, hogy egy radikális lépés után rózsaszirmos lesz minden. Senki sem ígérheti, hogy minden azonnal könnyebb lesz.
De legalább már nem jön szembe ugyan az, mint régen.
És az is valami.
Pintér Erzsébet

08/09/2026

Mindig van választásunk…

Felelősek vagyunk reakcióinkért, viselkedésünkért, és előbb vagy utóbb, de önmagunk felé mindig elszámolunk. Mindannyian kivétel nélkül traumatizáltak vagyunk. Elvesztettünk valakit vagy valamit, nem valósult meg, amit megálmodtunk. Szenvedünk, fájunk, és hogy túl élhessük, saját magunk érző részétől elválunk…

…és így önmagunktól egyre messzebbre kerülünk. Egyre jobban megvadulunk. Indulatosak, haragosak, számon kérőek, követelőzőek vagyunk. Amikor így működünk bántunk másokat, lehetnek szavaink látszólag kedvesek, mégis karcolnak. Szemben állunk, és harcolunk. Mindennel, és mindenkivel. Leginkább önmagunkkal. Védekezünk, aztán védekezésből-támadunk. Nem érezzük, nem látjuk mit tesszük, csak a magunk mögött hagyott romokból látjuk, hogy valami nincs jól. Nem tudunk megállni, nem tudjuk magunkat leállítani, nincsenek határok, szabályok, nincs más, csak az ÉN. A nekem, az enyém. A kell, és a jár nekem… Akarom, és elveszem. Nem számít, hogy mit okozok ezzel neked, mert nem vagy te…csak én vagyok, magamra maradva, kiüresedve, napról-napra magányosabban.

Bezárkóztam. Páncéllal vettem körül magam, és a páncél áthatolhatatlan. Ne lépj közelebb, mert bántani akarlak! Igen, jól hallod! Akarlak bántani…látni akarom, hogy te is szenvedsz…mert azt gondolom, akkor ketten leszünk, ugyanabban az érzésben, és elmúlik az egyedül fájdalmas kínja bennem. De nincsenek érzések, hiába szenvedsz, hiába bántalak egyre jobban, egyre mélyebben, semmi nem történik bennem. Aztán egyszer csak felismerem…jó nekem, ha bántalak, és látom, hogy szenvedsz, mert ettől erősebb leszek. Erősebb, és ezzel az erővel végleg ellököm a saját érző részemet. Hideggé, érzéketlenné, gonosszá lettem…

…vagy a bennünk lévő fájdalommal együtt maradunk, veszteségeinket meggyászoljuk, összeomlunk, és segítséget kérünk, megoldásokat keresünk.
Keresünk valakit, aki segít túlélni, elfogadni, megérteni, és az érző részünkkel való kapcsolatot erősíteni. Csendben vagyunk, nem kapcsolódunk, hogy ne bántsunk. Nem akarjuk a többieket megbántani, nem akarjuk, hogy nekik miattunk fájjon. Magunk felé fordulunk, magunkban, magunkkal dolgozunk. Gyűlöletből-Jóságot, Haragból-Megértést, Elutasításból-Szeretetet formálunk. Aztán egyszer csak újra kapcsolódunk. Előbb magunkkal, aztán a többiekkel, a világgal. A fájdalom nem múlt el teljesen, de tudjuk, és érezzük, hogy már van bennünk annyi Szeretet, hogy kapcsolódjunk. Hosszú út amit bejárunk, fáradtságos munka amit vállaltunk…hogy történjék bármi, mi érző emberek maradunk!

Mindig, minden körülmények között van választásunk: A Szeretetet tápláljuk, és érzők maradunk, vagy szabadon engedjük a démonjainkat, és pusztítunk.

A mi döntésünk, a mi választásunk…és előbb vagy utóbb, így vagy úgy, döntéseinkkel elszámolunk…

Forrás: Talentumok

07/09/2026

Egyetlen könnycsepp…

Évtizedek óta próbáltalak tisztán látni, megismerni.

Szerettelek volna megérteni. Megérteni mindazt amit tettél, ahogyan tetted és persze azt is, amit elfelejtettél megtenni. Kerestelek, kutattalak a tetteid mögött, kerestem a szándékodat, ami vezethette tetteidet. Nem láttam tisztán sosem. Nem láttalak tisztán téged.

Mindazt aki te valójában vagy elfedte a múlt, a nehéz jelen és a szorongató jövő. Láttam és éreztem a belőled kiáradó dühöt, fájdalmat. Jól ismertem ezeket a minőségeket, mert ha téged néztelek, ezeket láttam belőled. Láttam a félelmeidet, a küzdelmeidet, azt ahogy ellenállsz mindennek, s mások azt mondják: “Milyen makacs, önfejű ez az ember!” Amikor mások ilyennek láttak téged, én nem értettem. Mert én nem láttalak soha makacsnak és önfejűnek. Én szomorúnak láttalak, dühösnek, csalódottnak és mindeközben láttam a küzdelmeidet. Láttam, ahogy mész előre és sosem adod fel amit a fejedbe veszel. Láttam, ahogy ennek köszönhetően elérted céljaidat. Láttam, ahogy kitartasz a legeslegnehezebb időkben is az ember mellett, akit szeretsz, akinek örök hűséget fogadtál egyszer. Láttam és éreztem mindig, hogy te komolyan gondoltad, amikor kimondtad az igent… Láttam, hogy így is lehet… hogy lehet továbblépni, a sérelmeken felül emelkedni, újra hinni, bízni, szeretni. Jó volt ezt látni, jó ezt ma tudni, élni, továbbadni.

Elmúltak az évek, s ma már másként látlak…

Látom, hogy sok álmodat adhattad fel azért, hogy mások álmai valóra válhassanak. Látom, hogy kitartasz még mindig, de ha szükséges, képes vagy változni és változtatni. Látom az igyekezetedet, a próbálkozásodat, a fájdalmad és szomorúságod mögött megbújó törékeny embert. Látom, hogy megváltozott az értékrended és ma már te sem bánod ezt. Amikor nézlek, akkor ma már felcsillan egy-egy pillanatra a valódi lényed, van, hogy megláthatlak magadban, téged.

Közös a múltunk egy része, így vannak helyzetek amiket átéltünk mindketten. Sok a fájdalom és a szomorúság bennem. Sokszor vagyok dühös, és bizony sokszor félek…pont úgy, mint te. Megyek előre és amit a fejembe veszek, azt nem adom fel. A végletekig kitartok azok mellett, akiket igazán szeretek. Sokszor talán feleslegesen…de amikor történik, sosem gondolkozom, hogy van-e értelme. Sokáig nem értettem mit-miért teszek és azt meg főként nem, hogy miért pont így teszem. Ma már értem. Tőled kaptam ezeket a minőségeket, te adtad nekem örökségbe.

Harcoltam és küzdöttem… először veled, majd magammal, mert magamban megtaláltalak téged. Sok-sok év kellett, mire elfogadtam mindazt amit kaptam tőled, és még több idő kellett ahhoz, hogy úgy fogadjam el, ahogy te képes voltál ezeket odaadni nekem. Volt, hogy közelebb léptem, volt hogy eltávolodtam. Mikor-mire volt szükségem. Azt tettem, amit éreztem. Azt tettem, amit tennem kellett ahhoz, hogy végleg soha ne veszítselek el, hogy ne veszítsem el a hitet, hogy egyszer megérthetlek és a megértésen keresztül magamhoz közel engedhetlek, magamba fogadhatlak, elfogadhatom magamat olyannak, amilyen miattad, tőled lettem.

Szerettem volna, ha megláttál volna engem. A kicsinységemet, a gyermekségemet. Azt, hogy mit is akarok tőled. Aztán szerettem volna soha többet nem látni, nem találkozni, szerettelek volna a világból és önmagamból is kitagadni, de minél távolabb kerültél bennem, annál jobban fájt nekem. A fájdalom volt a gyógyszerem. A fájdalom volt az, ami segített időről-időre, hogy aztán mindig közelebb lépjek, hogy újra próbáljalak megérteni téged.

Utoljára azt kívántam, hogy egyszer, csak egyetlen pillanatra te is érezd majd azt, amit én érzek: a fájdalmat, a szomorúságot, a hiányt, ami mint egy élő seb lüktet bennem. Azt kívántam magamnak, hogy láthassam ahogy sírsz, zokogsz, és én közben majd kemény leszek… pontosan olyan, mint te.

Vannak pillanatok az életben, melyek felejthetetlenek… te is adtál egy ilyen pillanatot nekem, és végtelenül hálás vagyok érte, mert ez a pillanat, ez a pár másodperc örökre megváltoztatott valamit bennem. Miközben a keménységet vártam, közelséget kaptam, a hiány helyett, szeretetet adtál nekem. Vártam a sírást, zokogást, vártam, hogy csak egyetlen könnycsepp legördüljön arcodon…

Egyetlen könnycseppet vártam, mert ez az egyetlen könnycsepp felülírt volna mindent. Ez az egyetlen könnycsepp, felmelegítette volna jégbe zárt szívemet. Figyeltelek és magamat is figyeltem… nem volt könnycsepp, egyetlen csepp sem.

Már elmúlt a pillanat… valaminek vége lett. Valaminek örökre vége.

Vége van a keresésnek…

Megtaláltam… könnycseppek sokasága hullott, bár a szememmel nem láttam, nem láthattam. Belül sírtál, zokogtál, és az első belül lehulló könnycsepped felmelegítette szívemet, beburkolta Lelkemet. Eljött a pillanat, amikor teljesen tisztán, úgy ahogy vagy, olyannak amilyen vagy, megmutattad magadat végre. Láthattam azt, AKI TE VALÓJÁBAN vagy… láthattam benned az embert, az esendőt, a gyengét, a szeretni akarót, a szeretni tudót. A szeretetért önmagát is feladót. A szeretetért, az akaratát is feladót. Láthattam a szeretetet benned, és ez visszaadta a hitemet, a stabilitásomat és a biztonság érzetemet.

Egyetlen könnycseppre vártam egész életemben… egyetlen könnycseppre, ami megváltoztatja az életemet.

Köszönöm neked, hogy odaadtad, végtelen hála és szeretet!

Forrás: Talentumok

06/09/2026

A testünk valamiért az utóbbi hónapokban sokkal jobban megérzi a világ fájdalmát. Nehéz a Tér, nehéz a test. Időnként úgy érezzük, hogy az összes sejtünk lüktetve fáj. A rengeteg félelem, a rengeteg szorongás, mind benne vannak a kollektív mezőben, amitől a rezgésszint igencsak lesüllyedt, és az arra érzékenyek a testükben érzékelik mindezt. Szükséges a változás, és szükséges, hogy a tested mindezt kibírja, túlélje.
Figyelj oda magadra, próbáld meg a testedet pihentetni, az elmédet lecsendesíteni, az érzéseidet lehűteni. Igyekezz a kollektív Térből kilépni, és egy tiszta mezőbe átlépni, ott menedékre lelni.

Tegyél meg mindent azért, hogy a saját életedet tudd élni. Legyél a jelenben, legyen benned hit, remény, szeretet, és tudd, hogy minden rendben van a teremtés egészében.

Forrás: Talentumok

05/09/2026

Mai szelektálok, pakolok, így tisztítom a terem. Naaa de játszunk kicsit. Keresd a macskát a képen. Mert úgye Szimba mindigis mindenbeis segít... 🐈🤭🫶

05/09/2026

Tudom, hogy mindenkinek egyre nehezebb, hiszen több generáció fel nem dolgozott traumáit gyógyítjátok magatokban. Látom, és én magam is részt veszek a világ változásában, ami folytonos változásra késztet minket. Egyre jobban elbizonytalanító helyzetekben, szociális világválságot élünk meg. Érezhető, szinte tapintható a félelem, a szorongás, az “Úristen! Ennek mi lesz a vége?!” Egyre többen keresik a válaszokat, megértéseket a változtatáshoz, és továbblépéshez, de sokan vannak, akik amikor belépnek valahova segítségért, nem csak magukkal hozzák, hanem továbbra is használják saját játszmáikat, benne maradnak abban a szerepben, azokban az érzésekben, ami a kilátástalannak tűnő, szorongató helyzetbe, majd a segítség kéréséig sodorta el…

A változáshoz gyógyulni kell. Meg kell gyógyítani az életedet, önmagadat, sérült részeidet. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen Nyugalom, Jóság és Szeretet kell. Kell egy olyan gyógyító tér amiben megpihenhetsz, feltöltődhetsz, és emlékezhetsz arra, hogy ki voltál veszteségeid, sérüléseid előtt, honnan, milyen minőségekből indultál el.

Napokig tudjuk sorolni sérelmeinket, traumáinkat, a családban, munkahelyen, a világban megélt igazságtalanságokat. Ha elég mélyre megyünk a történetekben az elszenvedettséged, fájdalmad igazolást nyer, és ezzel a fájdalom és szomorúság csapdájába esel. Azok, akik közelednek, segíteni akarnak neked, mindannyian ezekben az érzésekben tudnak csak osztozni veled. A végére nem marad más, csak a reménytelenség sötét köpenye a Lelkeden, ami beborítja teljes lényedet… és amikor találkozol emberekkel, őket is beburkolod, körbeveszed ezzel az érzéssel.

Vannak sokan, akik képesek arra, hogy az elszenvedett traumák, életveszteségek után is fel tudnak állni, tovább tudnak lépni, akarnak a többieknek is segíteni. Sosem az a kérdés, hogy képes vagy-e egy számodra elfogadhatatlannak tűnő dolgot elfogadni, megbocsátani, hanem az, hogy ezzel a fájdalommal együtt, a Jóságot a szívedben fel tudod-e ébreszteni, azokkal a történetekkel együtt amit átéltél, tudsz-e, akarsz-e, képes vagy-e Szeretni?

Forrás: Talentumok

04/09/2026

Úgy gondoltam, hogy bármi is történik, lehet egymástól bocsánatot kérni, jóvá tenni az elrontott dolgokat, és tiszta lappal újat kezdeni. De vannak olyan helyzetek, és elsősorban a családokban, ahol nem lehet változást elérni. Mindannyian hordozzuk több generáció fájdalmát és sérelmeit, és ezek az érzelmek adják meg a saját érzelmi életünk alapjait.
Egymás ellen fordult közvetlen családtagok, harag, ami nem múlik. Tettesnek látják a másikat, elfordulnak tőle, kirekesztik. Hiába próbálkozik az egyik, ha nem enged a másik... Kitart, ragaszkodik. Fájdalmát magába zárva, életében csupán vergődik, kínlódik.
Hiába szeretnél segíteni, nem engedi. Elfogadásod és megértésed csupán olaj a tűzre neki...
Bármennyire is fáj, és hiányzik, nem tudsz mást tenni, mint a saját helyeden állva, a saját életedet élve, az ő helyét megtartani. Helyére nem engedni senkit belépni. Az a hely, őt illeti. Elmehet, hátat fordíthat, de a hely ettől még az övé marad.
Amikor már mindent megtettél, nincs más hátra, mint engedni, hogy minden úgy maradjon...úgy, ahogy van...

Forrás: Talentumok