Öreg Prés Butikhotel

Öreg Prés Butikhotel Stílusos, egyedi szobák🗝
Borospince 🍷
Esküvőhelyszín💍
Pajta SPA 🌾 A XVII. századi parasztházak egykor egy jómódú parasztgazda tulajdonában álltak.

Mór város központjában, egy csendes, nyugalmas kis utcában található tájjellegű fogadónk. 300 éves ennek a kis utcának a története, ahol ezek a házak az elsők között épültek. Ha ma belépünk az udvarba, még mindig láthatjuk az egykori istálló jelképes bejáratát, a hosszú gangos folyosókat, a 3 zárt parasztudvarban található kutat és kemencét, melyet igyekeztünk abban a formátumban visszaépíteni, ah

ogy azok eredetileg is kinéztek. Ahol lehetett visszafalazták az 1700-as évekből származó agyagtéglákat. A „Márton – ház” teljesen eredeti formában maradhatott, ahol most tájház lett berendezve. A hangulathoz sokat tesz a tágas udvar és az, hogy a szobákban és a közös helyiségekben minden dísztárgyunk helyi régiség. A 25 szoba és 5 apartman berendezése részben az 1700-as éveket idéző festett, ill. faragott osztrák bútorok, amelyek stílusában az itt élő svábokéhoz hasonlíthatók. De vannak hazai ónémet bútorral berendezett szobák is, illetve egy szobasor neobarokk bútorral került kialakításra. Az udvar közepére eredeti minta szerint kenyérsütő kemencét építettünk. Természetesen ahhoz, hogy fogadónk korunk kényelméhez hozzászokott vendégek igényeinek megfelelhessen, belül modernizáltuk. A szobák mindegyike fürdőszobával, TV-vel, telefonnal, minibárral felszerelt. Az apartmanokhoz ezeken kívül konyha is tartozik. "Wekerle" és "Kiskakas" különtermeink, technikai berendezéseivel lehetőséget teremtenek különböző rendezvények megszervezésére, konferenciák, tárgyalások, előadások, bemutatók, egyéb családi- és kulturális rendezvények lebonyolítására. A házban szauna, szolárium, dézsafürdő, igény szerint masszázs, kozmetika is igénybe vehető. Zárt udvarainkban biztonságos parkolási lehetőség van az autóval érkezőknek.

Június 14-én, vasárnap ismét megvásárolható lesz házunk egyik legnagyobb kedvence, az almás-hagymás házi zsír! ❤️🍎🧅 Gond...
02/06/2026

Június 14-én, vasárnap ismét megvásárolható lesz házunk egyik legnagyobb kedvence, az almás-hagymás házi zsír! ❤️

🍎🧅 Gondosan készítve, hagyományos recept alapján, különleges ízvilággal – nem véletlenül lett sokak kedvence!

📌 Még előrendelhető!
💬 Az előrendeléseket kommentben várjuk!

💰 Ár: 3.500 Ft / 40 dkg

Ne maradj le róla, a készlet korlátozott! 😊

Itt tudod átvenni majd:
https://www.facebook.com/share/18tPB1mZUy/?mibextid=wwXIfr

01/06/2026
26/05/2026

Nyerj 1 éjszakát hozzánk! 🍀🍀🍀
Sokan csak a rózsák és hortenziák szállodájának hív bennünket ♥️💛🩷🌺🌸🌹

Most Te is átélheted a virágaink varázsát! 💐

Mit kell tenned?

1. Kövesd be oldalunkat!
2. Tippeld meg hány rózsabokrunk van & írd meg kommentben!

Sorsolás : 2026.06.14.

Játék! 🤠Újra kapható az Almás-hagymás házi zsír! ♥️…az Öreg Prés konyhájából 🤎🧅🍎🥓-ahogy régen csinálták! 👨‍🌾📅 Csak 2025....
25/05/2026

Játék! 🤠

Újra kapható az Almás-hagymás házi zsír! ♥️

…az Öreg Prés konyhájából 🤎🧅🍎🥓

-ahogy régen csinálták! 👨‍🌾

📅 Csak 2025.06.14. Vasárnap!
🕖 7:00 – 15:00

📍 8060 Mór, Táncsics utca 5.
🐄 / a kistermelői marhahús vásáron tudod átvenni/

⚠️ Vigyázz! Limitált darabszám!
Aki kapja, marja! 😋

🍞 Friss kenyérrel… hát az valami mennyei!

PS: kommentben jöhetnek az előrendelések 🤤

Az esemény linkje:

https://www.facebook.com/share/1EKFA94UYN/?mibextid=wwXIfr

Ár: 3500.-/ 40 dkg

A posztot megosztók között kisorsolunk 1 db-ot! 🥰

Újra kapható lesz 😍🥓🍏 Almás-hagymás házi zsíraz Öreg Prés konyhájából 🤎-ahogy régen csinálták! 👨‍🌾📅 Csak 2025.06.14. Vas...
21/05/2026

Újra kapható lesz 😍

🥓🍏 Almás-hagymás házi zsír
az Öreg Prés konyhájából 🤎

-ahogy régen csinálták! 👨‍🌾

📅 Csak 2025.06.14. Vasárnap!
🕖 7:00 – 15:00

📍 8060 Mór, Táncsics utca 5.
🐄 / a kistermelői marhahús vásáron tudod átvenni/

⚠️ Vigyázz! Limitált darabszám!
Aki kapja, marja! 😋

🍞 Friss kenyérrel… hát az valami mennyei!

PS: kommentben jöhetnek az előrendelések 🤤

Az esemény linkje:

https://www.facebook.com/share/1EKFA94UYN/?mibextid=wwXIfr

Ár: 3500.-/ 40 dkg

21/05/2026
🌿🚆♻️ ZÖLDEN HOZZÁNK ÉRKEZNI MOST MÉG JOBBAN MEGÉRI! 🚴‍♂️🚌🌲Szállodánk a gyönyörű Vértes és Bakony között vár Benneteket, ...
21/05/2026

🌿🚆♻️ ZÖLDEN HOZZÁNK ÉRKEZNI MOST MÉG JOBBAN MEGÉRI! 🚴‍♂️🚌🌲

Szállodánk a gyönyörű Vértes és Bakony között vár Benneteket, ahol rengeteg túraútvonal, erdei kaland és friss levegő segít kiszakadni a hétköznapokból 🌳🥾✨

Most szeretnénk együtt tenni egy kicsit a természetért is 💚

👉 Ha vonattal 🚆, busszal 🚌 vagy biciklivel 🚴 érkeztek hozzánk, külön ajándékkal kedveskedünk Nektek! 🎁

Mit kaptok?
☕ welcome drinket (kávé vagy egy pohár bor)
🥪ajándék hidegcsomag a túrázáshoz

Hiszünk benne, hogy a természet közelségét nemcsak élvezni, hanem óvni is érdemes 🌍💚

Kapcsolódjatok ki autó helyett zöldebben, és fedezzétek fel a Vértes és Bakony csodás túraútvonalait velünk! 🥾🌲✨


Fotók: Aktív Magyarország

Célunk egy zöldebb és aktívabb Magyarország, ami a helyi értékeket részesíti előnyben!Köszönjük a meghívást! 🤗
20/05/2026

Célunk egy zöldebb és aktívabb Magyarország, ami a helyi értékeket részesíti előnyben!
Köszönjük a meghívást! 🤗

✨ Ma egy inspiráló partneri találkozón vettünk részt a Vértes–Gerecse Aktív Turisztikai Fejlesztési Program keretében! 🍇🚴‍♂️🌿
Célunk, hogy a Móri borvidék szépségeit és értékeit országosan is még több emberhez eljuttassuk 🍷🇭🇺

Hiszünk benne, hogy a természet, az aktív kikapcsolódás és a helyi borászatok együtt különleges élményt adnak minden látogatónak 💚✨

🍷🌍

Bor & séta a szőlősdombokon - Gasztro partnerekkel 😍🌿🍕Ez a Welovemór 💋A következő 06.06.-án lesz! Gyertek! 😉Utolsó szaba...
12/05/2026

Bor & séta a szőlősdombokon - Gasztro partnerekkel 😍🌿🍕

Ez a Welovemór 💋

A következő 06.06.-án lesz! Gyertek! 😉

Utolsó szabad szobáink foglalhatók:

[email protected]

A rendezvényt a We Love Mór Outdoor szervezi. Bővebb info náluk.

Cím

Arany János Utca 4
Mór
8060

Telefonszám

003622562472

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Öreg Prés Butikhotel új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Öreg Prés Butikhotel számára:

Megosztás