07/06/2026
Június 4.
Nemzeti gyásznap: a trianoni békediktátum aláírásának napja
Az első világháború 1914-től 1918-ig tartott. A háborút Magyarország szövetségeseivel együtt elveszítette.
A győztes hatalmak és a vesztes országok között a franciaországi Párizs melletti Versailles kastélyban folytak a béketárgyalások. A végső békekötés hosszú alku folyamata volt a hazánkat megszálló és győztes hatalmak, valamint a minket képviselő küldöttek között. Sajnos a veszteseknek el kellett fogadniuk a győztesek feltételeit. A tárgyalások lezárásaképpen 1920. június 4-én a kastélyhoz tartozó Trianon palotában írták alá a Magyarországra vonatkozó békeszerződést.
Amikor híre haza jutott, azonnal megszólaltak a harangok, az emberek gyászruhába öltözve vonultak az utcákra. Magyarországot temették akkor az emberek.
A döntés értelmében Felvidékét és Kárpátalját a cseheknek adták, Erdélyt a románok kapták, Délvidék és Horvátország az újonnan megalakuló Jugoszlávia része lett, Lengyelország is kapott néhány falut, s még a szintén vesztes Ausztriának is jutott egy kisebb terület. Ilyenformán Magyarország egyik napról a másikra elveszítette területének kétharmadát, lakosságának felét. Három és fél millió magyar ember rekedt határainkon túlra.
Nagy-Magyarországot (történelmi Magyarország, Kárpát-haza) vegyes népesség lakta. Erdélynek egyre nagyobb részébe települtek be a románok az évszázadok során, a Felvidék nagy részét is szláv lakosság lakta. Horvátország önálló országként tartozott a Magyar Királysághoz. A Magyar Királyságban élő nemzetek békében éltek egymással évszázadokon át, mert a Szent Korona törvénye nem engedte, hogy bárki elnyomás alatt éljen. A Kárpát-medencében lévő történelmi hazánk természeti-, gazdasági-, történelmi- és szellemi egységet alkotott.
Amikor elvették országunk nagyobb felét, az ipari létesítmények többsége is kikerült az ország területéről. Erdeink nagy részét, arany-, ezüst- és vasércbányáink zömét mind elveszítettük. A határokat szándékosan húzták úgy meg, hogy a fő vasútvonalak nagy része is határainkon kívülre essen.
Ekkora igazságtalanság nem sok nemzetet ért a történelem folyamán.
Balassagyarmatra bevonultak a csehek, hogy elfoglalják a várost, de egy maroknyi csapat kiverte őket onnan. Ezért Balassagyarmat a „Legbátrabb város” nevet viseli.
Nem mindenki nyugodott bele a határozatba, ezért Sopronban népszavazást tartottak, hova akar tartozni a város: Magyarországhoz vagy Ausztriához. És Sopron lakói hűségesek maradtak nemzetükhöz, s Magyarországra szavaztak. Ezért nevezzük e várost a „hűség városának”.
Nehéz elképzelniük azoknak az embereknek a fájdalmát, akiknek tudomásul kellett venniük, hogy az évezredes hagyományokkal rendelkező magyar nemzet részeként idegen ország polgárai lettek. Őseik a hazáért harcoltak évszázadokon át, védték az idegen betolakodóktól, sokszor vérüket áldozták érte, s most azt mondják rájuk, hogy hazátlanok.
Idegen nyelven kell azóta is beszélniük hivatalos helyeken, s sokakat megvernek, bántanak, csúfolnak ma is azért, ha meghallják, hogy az utcán anyanyelvén, magyarul beszél.
Nem lenne olyan reménytelen és szomorú a helyzet, ha az elcsatolt területek magyarságának megadnák azokat a jogokat, amelyek őket megilletik:
– önállóan szervezhetnék meg gazdaságukat, mindennapi életüket (ezt autonómiának mondjuk),
– szabadon használhatnák magyar anyanyelvüket,
– magyar nyelven tanulhatna minden gyerek és fiatal az iskolákban,
– magyarul hallgathatná a Jóisten szavát a templomokban,
– szabadon ápolhatnák magyar hagyományainkat, szokásainkat.
Ezekhez minden embernek joga van, az elszakított területen élő magyar testvéreink mégis csak részben kapják meg ezeket. Pedig erejüket megfeszítve küzdenek érte, s minél jobban elnyomják őket, ők annál inkább ragaszkodnak magyarságukhoz. Ezért szerveznek rendezvényeket, mert ott magyar szót hallhatnak, s sokan, ha iskolában nem is tanítják őket a magyar nyelvre, otthon, hétvégén, játék és szórakozás helyett tanulnak magyarul szüleiktől, nagyszüleiktől.
Talán kevésbé szomorkodnának kint élő testvéreink, ha nem azt látnák, hogy mi, Csonkamagyarország lakói egyre kevésbé törődünk hagyományainkkal, egyre inkább átvesszük az idegen szokásokat, s szégyenszemre nekik, a határokon túl rekedt magyaroknak kell példát mutatniuk hazaszeretetből, hagyománytiszteletből.
A magyar Kárpát-hazát (a régi Magyarországot) a Jóisten adta nekünk, s senki sem veheti el erőszakkal tőlünk, akárhol húzzák meg az országhatárokat. A Kárpát-medence egységes, természetes határait te is meglátod, ha ránézel a domborzati térképre.
„Azt a hazát, melyről a Szózat zeng, el nem veheti és meg nem csonkíthatja senki. Az visszavonhatatlanul hozzánk tartozik.”
“Magunkban hordozzuk éppen annyira, mint ahogy ő hordoz bennünket általa, benne vagyunk, akik vagyunk, s ha ő nem volna, mi sem lennénk többé. Ez az a föld, „amelyhez annyi szent nevet egy ezredév csatolt”, ahol számunkra a szabadság zászlaját hordozták. Ezen a földön nem fog az erőszak! Ha egyszer hazánk volt, örökre az marad, még magunktól sem mondhatunk le róla, mert akkor magunkról mondanánk le. Ezért kell híveknek lennünk hozzá „rendületlenül”: kívüle tényleg „nincsen számunkra hely”. Ez a haza egységes és oszthatatlan: őseink emléke szabadságunk megszokása, jogaink méltósága, kultúránk hagyománya, nagy költőink szava, minden benne van és vele értődik. Ennek a hazának „integráns része” a Szózat is: nélküle csonka lenne a szellemi ország, s nem lenne többé magyar a magyar.”
(Babits Mihály)
A magyar nemzet lélekben egy, és az is marad, de csak akkor, ha minden magyar ember akarja, imádkozik és tesz is érte.
Te is sokat tehetsz ezért, ha megismered magyar múltunkat, érdeklődsz iránta, ápolod a hagyományt. (Nem ülsz egész délután a TV és a számítógép előtt, hanem értelmes dolgokkal foglalkozol: például részt veszel népszokásaink eljátszásában, megtanulod néptáncainkat, népdalainkat, ismerkedsz igaz történelmünkkel, őszintén, figyelemmel ünnepeled nemzetünk ünnepeit, megismered népmeséinket, mondáinkat, s ezeket másokkal is megismerteted.) Hiszen a Jóisten nem azért adta nekünk e gyönyörű hazát, hogy hagyjuk elveszni. Azok a nemzetek, amelyek hagyták, hogy elvegyék történelmüket, hagyományaikat, nyelvüket, megszűntek létezni. Nekünk is távolabb kell látnunk a pillanatnyi kényelemnél, s tennünk kell azért, hogy szép hazánkban, a világ szívében még nagyon sokáig beszéljenek utódaink magyarul, s éljenek magyar szívvel.
Vers a magyarságról
Szép vagy, ó hazám, szebb minden földnél,
A sok veszedelemben acélossá lettél.
Mindig csak üldöztek, mindig csak gyaláztak,
Megsemmisíteni sohasem tudtak.
Megásták ezerszer, nem százszor a sírod,
De aki megásta, önként belehullott!
Tudja meg a világ, magyar sorsa nehéz,
Halállal számoljon, ki véle szembenéz!
Áldva légy jó Atyánk, ki a magyart véded,
Ki a magyar zászlót diadalra viszed.
Védasszonyunk, Szent Szűz, könyörögj érettünk!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
(Bosnyák Sándor gyűjtése)
„KIKEL ŐSLELKÜNK ÚJ Bimbója,
S ÚJ EZEREVES FÁBA HAJT,
ÉS ZENG A DAL, ZENG FAGYBA, HÓBA: ISTEN, ÁLDO MEG A MAGYART!”
„SZENT ISTVÁN KIRÁLY... CSUPÁN HAZÁNKRA...
TEKINTS GYERMEKET ADÓ ORSZÁGODRA
NÉPMINDENÜNK VAGYON BENNED S IMÁDÁSBAN HÁT MAGYAR HAZÁNKNAK LÉGY KIRÁLYA
