21/06/2026
A Jóga Világnapja alkalmából sokat gondolkodtam azon, mit jelent nekem a jóga.
Azt hiszem, leginkább a HÍVÁS szó jut róla eszembe.
Tinédzser voltam, amikor egy közepesen súlyos gerincferdülés és Scheuermann-kór gyanúja miatt abba kellett hagynom a ritmikus gimnasztikát és az aerobikot. Akkoriban ez óriási törés volt az életemben. Imádtam mozogni, imádtam a nőies mozgásformákat, imádtam feszegetni a határaimat, imádtam azt az erőt és magabiztosságot, amit a mozgás adott…de új utat kellett találnom.
A jóga ekkor lépett be először az életembe.
Akkor még nem sejtettem, milyen hosszú utat fogunk együtt bejárni…
Nem szerelem volt első látásra.
Inkább útkeresés.
Aztán évekig gyakoroltam autodidakta módon, könyvekből, videókból, a saját kíváncsiságomtól vezetve.
Mígnem édesanya lettem, és valamikor a húszas éveim közepén betévedtem az első stúdióórámra.
A harmincas éveimben fordult meg először a fejemben, hogy jógaoktató is lehetnék. De mindig volt bennem valami, ami visszatartott.
Talán a félelem.
Talán az önbizalomhiány.
Talán az a kérdés, hogy tudok-e én bármit adni az embereknek a jóga által, amit ne kaptak volna már meg máshol.
Így újabb évek teltek el.
A jóga viszont újra és újra megtalált.
Újra és újra hívott.
És végül igent mondtam.
Ma már tudom, hogy a jóga számomra nem csupán mozgás. Nem csupán ászanák vagy légzőgyakorlatok.
Hanem egy folyamatos hazatérés önmagamhoz.
Nem szerelem volt első látásra.
Inkább egy hívás, amely 20 éven át újra és újra megtalált.
És amikor végre készen álltam, igent mondtam rá. 🤍
Boldog Jóga Világnapját!