Gyöngyház

05/09/2026

✨ Elkészült. Megérkezett. A Gyöngyház már online is otthonra talált.✨

Az elmúlt időszakban sok minden formálódott körülöttünk – és velünk együtt a Gyöngyház is változott.

Most pedig végre elkészült a megújult honlapunk.
🤍
Egy hely, ahol megtaláljátok mindazt, ami a Gyöngyház számunkra: a hangokat és rezgéseket, a családállítást, a labirintust , a veszteségkísérést, a kineziológiát – és azokat az alkalmakat, amikor személyesen is találkozhatunk.

🌿 www.gyongyhaz.eu

És ha már találkozások…
🔸 Szeptember 18-án Lélekringató hangfürdő a Lótusz Házikóban Lótusz Házikó - Közösségi tér Székesfehérvár, hogy egy kicsit megálljunk, elcsendesedjünk és megérkezzünk önmagunkhoz.

🔸 Novemberben pedig elvonulunk.
Néhány napra kiszakadunk a hétköznapokból, és teret adunk a szembenézésnek, az elengedésnek és annak is, ami ezután következik.

Úton - Családállítás és labirintusjárás
A honlapért köszönet: www.clicknest.hu
A csodafotókat köszönjük: Petruska

Gyöngyház Székesfehérváron: gyászkísérés, kineziológia, hangfürdő, családállítás és labirintusjárás egy elfogadó, megtartó térben.

28/08/2026

Elcsendesedtek a hullámok.

Pedig nagy volt a dörgés, a villámlás, a szél.
Csak kapaszkodni lehetett, és várni, hogy egyszer majd csendesebb legyen.

És most lassan az.

A víz kisimult. A szél elült. A dolgok visszatalálnak valami ismerős rendbe.

Én még nem egészen.
Még készenlétben vagyok. Néha azon kapom magam, hogy lesem a horizontot. Figyelem, nem jön-e megint valami. Mintha a testem és a lelkem még nem hinné el egészen, hogy most már lehet egy kicsit leengedni.
A lelkemnek utol kell érnie mindazt, ami történt.

Nem siettetni.
Nem elvárni tőle, hogy „most már legyen jól”.
Csak hagyni, hogy lassan megérkezzen oda, ahol már az élet többi része jár.

Fotó: Petruska

26/08/2026

Nagyon várom a pénteki hangfürdőt... Elbúcsúzunk ettől a forró nyártól. Elengedjük, hadd menjen...🌿🥰🙏
Lótusz Házikó - Közösségi tér Székesfehérvár
Fotó: Petruska

25/08/2026

Köszönjük szépen! 🥰
Petruska

Önismeret.

Azt gondolom, az egyik legfontosabb dolog, főleg az AI uralta világban.

Akik régóta ismernek tudják, mennyire fontosnak tartom, mióta csak 2013-ban először részt vettem egy kineziológia oldáson.💚

Azóta élek a módszerrel, tanultam én is sok mást, legyen akár asztrológia, access consciousness, családállítás, kineziológia, dolgoztam is velük, mert meggyőződésem, amíg belül nincs rend, kívül lehet bármi, sosem lesz az igazi.

Nagyon sokan indulnak el ilyen vagy olyan tanfolyamokra és kapnak papírt akár pár hét után is, ami mondjuk véleményem szerint nem a legjobb, mert más emberek érzelmeivel dolgozni nem egyszerű dolog.

Sőt, másokkal együtt rezegni, amíg segíted őket, óriási felelősség. Beleszaladtam én is már olyan segítőbe, akibe kár volt, mert hetekig tartott kigyógyuljak a segíteni akarásából....és nehéz az is, hogy ne vigyük magunkkal a másik bajait.

Szóval az önismeret fontos, és szükséges. Bár mindenki elindulna rajta.
De válasszatok óvatosan, megfontoltan, mert nem mindegy, kit engedtek magatokhoz közel, még ha csak rövid időre is.

Minden energia. :)

Nemrég egy olyan párost fotóztam, akiket anno az esküvőjükön fotóztam először közösen, később családként, újabban pedig már Milán segítségével jártam én is néhányszor a labirintusban, ami szintén egy nagyon szuper módszer, ajánlom mindenkinek, aki nyitott rá. :)
Sok mindennel foglalkoznak, a social media felületükhöz szerettek volna fotókat, és hamarosan egy szuper elvonuláson is részt vehettek velük, kövessétek az oldalukat!

Szóval emberinek, egyedinek lenni, érzelmekkel dolgozni és foglalkozni egyre inkább fontos. Nem titok, mennyire utálom az AI-t, szerintem borzalmas teremtmény, de hát ezt is mi teremtettük.
Sablon posztok, sablon képek, sablon plakátok és lassan sablon emberek.
Ezt sikerült. :)

Én azokkal szeretnék "továbbrezegni" ezen az úton, akik nem ezt táplálják, és azt gondolom sikerül is.
Mindig kérem, hogy azok találjanak rám, akikkel egy nótát fújunk, úgy mindig könnyebb a közös munka is. :) 💫

És minden fotózás egyben önismeret is nálam😄 Szerintem ezt főleg a Nők tudják alátámasztani.
Hááány, de háááány alkalommal volt már, hogy rég lejárt a fotózásra szánt idő, de még itt beszélt, pityergett, ölelgetett engem az anyuka, aki kiszakadt picit nőnek lenni, vagy elhozta a családot és már ez önmagában stresszes mutatvány volt, vagy épp a válását élte meg és a képekkel szeretett volna egy kis energiához jutni 🩷

Rengeteg story, érzés van mindig ezek mögött a képek mögött.
És mindig van benne egy kis varázslat is.

Szóval Emberek! :)
Kicsit térjetek vissza önmagatokhoz, az igazi érzelmeitekhez, a kapcsolódáshoz másokkal, mert ez a generált világ higgyétek el csak távolabb visz magatoktól.

https://www.facebook.com/profile.php?id=61575784492825

https://www.facebook.com/gyongyhazszekesfehervar

24/08/2026

Kedvesek!

Mostantól időnként ajánlok majd nektek könyveket, filmeket, történeteket, amelyek valamiért velem maradtak. 📚

Olyanokat, amelyek a veszteségről, a gyászról, a változásról – és leginkább az életről – mesélnek.

Nem klasszikus könyv- vagy filmelemzések lesznek. Inkább azt szeretném megmutatni, mit indított el bennem egy-egy történet, milyen gondolatot vittem tovább magammal.

A Napfogyatkozás Egyesület Napfogyatkozás Egyesület - Gyászfeldolgozó csoportok oldalán is találhattok értékes könyv- és filmajánlókat – én pedig itt most elkezdem a saját kis gyűjteményemet. 🙂

Az első könyv már meg is talált, amit egy nagyon kedves Barátnőmtől, Julcsitól kaptam...

Laura Imai Messina: Amit a szélre bízunk🌿

📚 **AJÁNLÓ – Laura Imai Messina: Amit a szélre bízunk**

Nagyon szeretem a japán irodalmat. Van benne valami különös csend és lassúság. Sokszor szinte érzem az illatokat, látom a tájat, miközben olvasok.

Amit a szélre bízunk

A történet középpontjában álló széltelefon valóban létezik Japánban. Itaru Szaszaki a saját vesztesége után állított egy régi, nem működő telefont a kertjébe, hogy azon beszélhessen azzal, akit elveszített. Úgy képzelte, hogy a kimondott szavakat majd elviszi a szél.

A 2011-es földrengés és cunami után megnyitotta a kertet más gyászolók előtt is. Azóta emberek ezrei keresték fel a telefonfülkét, hogy „beszéljenek” azokkal, akik már nincsenek velük.

Már önmagában ez a történet is gyönyörű számomra.

A könyv pedig nagyon finoman mutatja meg azt, ami egy nagy veszteség után történik velünk, hogy megváltozik az időszámítás.

Lesz egy előtte.
És lesz egy utána.

Az élet pedig közben folyik tovább. Lassan, csendesen, néha szinte észrevétlenül.

A veszteség nem tűnik el. A könyv nem akarja lezárni a gyászt, és nem sürgeti az elengedést sem.

Inkább valami egészen mást mutat: ahogyan korábban Orvos Tóth Noémi is fogalmazott: az élet lassan körbefonja a halált.

És miközben őrizzük azt, ami volt, egyszer csak valami új is elkezdhet növekedni. Nem annak a helyén, akit elveszítettünk. Hanem mellette.

Talán ezért maradt velem annyira a széltelefon képe is:
egy telefon, amely nincs bekötve sehová – és mégis összeköt.

Csendes, gyönyörű könyv a veszteségről, a tovább élő kapcsolatokról és az életről.

Szívből ajánlom. 🤍

Kiadó:
Laura Imai Messina; Amit a szélre bízunk
Alexandra 2021

18/08/2026

Az elmúlt hetekben egy kicsit elcsendesedtem.

Nehéz időszak van mögöttem, és most érzem először igazán, hogy lassan-lassan újra vissza tudok érkezni. Nem ugyanoda, nem egészen ugyanúgy – de talán ezt nem is kell. 🤍

Szeretném megköszönni mindenkinek a türelmet, a megértést, és azt is, hogy hagytatok időt erre a csendre.

**Szeptembertől újra dolgozom**, újra várlak Benneteket a Gyöngyházban egyéni alkalmakra, veszteség- és gyászkísérésre.

De előtte még lesz egy számomra nagyon fontos találkozás:
**augusztus 28-án hangfürdőre várlak Benneteket.**
Azt hiszem, nekem is különleges lesz most újra megszólaltatni a hangtálakat. ✨

És közben készül valami más is…
Ősszel jön az **elvonulásunk**, amiről hamarosan mesélünk, és hozzuk a részleteket is. 🤍

Most pedig csak ennyi:
lassan visszatérek.
És jó érzés, hogy van hová. 🫧

Marcsi

12/08/2026

Egy könyv borítója megállított.

„Ki kap el, ha kirántják alólam a szőnyeget?”

Ott álltam ezzel a mondattal egy darabig.
Aztán megvettem a könyvet.

Mert talán ilyen a veszteség.

Egy mondat. Egy hír. Egy búcsú.
És ami egy pillanattal előtte még biztos volt, egyszer csak meginog.

Ilyenkor sokszor azt kérdezzük:
hogyan állok fel?

Pedig lehet, hogy először nem ez a kérdés.

Hanem az:

Ki kap el?

Ki marad mellettem, amíg újra talajt ér a lábam?

Talán néha ez a legtöbb, amit adhatunk egymásnak. 🤍

Joanne Yi- Az összes többi holnap

09/08/2026

Vannak dolgok, amik után egyszerűen már nem ugyanolyan minden.
Lesz egy előtte.
És lesz egy utána.
Lehet, hogy közben csak néhány nap telt el. Ugyanazok az utcák, ugyanazok az emberek, ugyanúgy felkel a nap… mégis valahogy minden más. Néha még a színek is.
Egy veszteség, egy ijesztő hír, egy váratlan történés elég ahhoz, hogy meginogjon az, amit addig biztosnak hittünk.
Aztán lassan visszatérünk. Nevetünk. Tesszük a dolgunkat. Terveket szövünk.
Csak talán már nem egészen ugyanazok vagyunk, mint előtte.
És lehet, hogy nem is kell annak lennünk. 🤍

06/08/2026

Megtanultam, hogy egyetlen pillanat alatt minden megváltozhat,

- hogy egyetlen mondat ölni tud,

- milyen gyorsan eltűnhet a biztosnak hitt jövő,

- hogy a várakozásnak súlya van,

- hogy a bizonytalanság néha nehezebb, mint maga a válasz,

- milyen végtelenül kiszolgáltatottá válhat az ember,

- hogy nem minden veszteség történik meg – a félelme mégis egészen valóságos

- hogy a lélek sokszor csak akkor zuhan össze, amikor már túl van a veszélyen

- milyen sokat jelent az empátia

- hogy néhány emberi szó megtart, néhány érzéketlen mondat pedig örökre nyomot hagy

- hogy lehet egyszerre végtelenül sebezhetőnek és elképesztően erősnek lenni

- hogy néha a puszta jelenlét a legtöbb, amit adhatunk

- hogy a közhelyek nem véletlenül válnak közhellyé

- hogy semmi sem magától értetődő.

És megtanultam azt is, hogy a kórházban úgy köszönünk el:

Minden jót!