18/07/2026
AZ EGYENSÚLY IMÁJA
Összekapcsolódom
azzal, aki bennem öröktől fogva tud,
a legfelsőbb Énem tiszta fényével,
lényem mélyén azzal a mozdulatlan hellyel,
ahol még nem választódott külön
szeretet és bölcsesség.
Összekapcsolódom
az Univerzum teremtő erejével,
azzal a láthatatlan renddel,
amely tudja, mikor kell a kéznek nyúlnia,
és mikor kell áldón visszahúzódnia.
Hogy úgy tudjak adni,
hogy ne vegyem el a másik útját,
ne hordozzam helyette azt,
amit neki kell felemelnie,
ne gyengítsem meg azzal,
amit szeretetnek nevezek.
Képes legyek úgy segíteni,
hogy ne a saját sebeim beszéljenek,
ne a szükség, hogy szükség legyen rám,
ne a félelem, hogy elveszítenek,
hanem az a tiszta, halk tudás,
amely nem kér cserébe semmit.
És amikor a szeretet már nem adás,
hanem önmagam elveszítése lenne,
amikor a jóság kapuja mögött
önfeladás várna rám, meglássam a határt.
Hogy ne haragból húzzam meg,
ne sértettségből,
ne büntetésként emeljem,
hanem úgy, ahogyan a folyó partja
megtartja a vizet,
hogy az ne árasszon el mindent.
Legyen erőm a kimondott nemhez,
nyugalmam a visszalépéshez,
bölcsességem annak felismeréséhez,
hogy nem minden teher az enyém,
nem minden sebet nekem kell bekötnöm,
Lássam különbséget
elutasítás és önvédelem,
közöny és elengedés,
segítség és megmentés,
szeretet és önfeladás között.
Eljutva a mély középpontba tudjam, nem kell választanom
magam és a másik között,
mert ami valóban szeretet,
az egyikünket sem pusztítja el.
Ott szeretnék állni:
nyitott szívvel,
de saját gyökereimben,
kinyújtott kézzel,
de nem térdre roskadva,
irgalommal,
de nem önmagam ellen.
Legyek kész adni,
amikor az adás életet ébreszt,
és legyek kész megállni,
amikor a megállás szolgálja az életet.
Legyen bennem béke,
amikor közel lépek,
és béke akkor is,
amikor távolabb állok.
Mert a szeretet nem mindig közeledés.
Van, amikor ölelés,
van, amikor elengedés,
és van, amikor egy tisztán kimondott határ.
De ami valóban szeretetből születik,
abban nincs büntetés,
nincs elfordulás,
csak csendes hűség ahhoz,
amit a lélek mélyen tud:
A Szeretet akkor önmaga, amikor minden szempárban felismeri az Élet személyes megnyilvánulását, abból a csendes térből nézve, ahol soha nem voltunk külön.
CsillagAnya
