18/03/2026
Gili Air, te kis csoda - szólok, hosszú poszt lesz
Megjártam már jó pár országot és helyet az életem során, turistás és kevésbé látogatott részeket, vidékeket, és most Gili Air kicsiny szigetéről szeretnék pár szót ejteni, mielőtt alig egy hét múlva lelépek innen és hazafelé veszem az irányt.
Nem ez az első alkalmam itt, először 2023-ban jöttem ide, mert már akkor nagyon sokat hallottam a 3 Giliről. 3 egymás mellett elhelyezkedő kis sziget sor, mindegyik más-más energiákkal. Elvileg.. mert én csak itt jártam, és lehet, úgy halok meg, meg sem nézem a többit. 🙂
Gili Air az arany középút a bulisabb Trawangan és a csendes, legkevésbé kiépült Meno között, és nekem ez tökéletesen megfelelt 2023-ban, olyannyira, hogy valahányszor meg kellett neveznem egy helyet, ahol a legjobban éreztem magam, ez volt az egyik. (A másik Dharamshala Indiában, a Himalájában.) 3 éve két részletben töltöttem itt 3 hetet, most egyhuzamban 22 napot. A helyiek kissé csóválták is a fejüket, minek maradok én itt ennyi ideig, hozzá vannak szokva, hogy itt a turisták nagy része napokra, vagy max egy hétre jön, mert méretét tekintve a sziget tényleg kicsi, kb akkora, mint otthon egy 2000 fős falu, de én nagyon jól elvagyok itt.
És hogy miért egy kis csoda számomra a sziget?
Előre bocsátom, nagyon turistás, ami abban jelenik meg, hogy a talpalatnyi területen több tíz, ha nem száz étterem, bár, kávézó, divat boltocska, szuvenír shop stb várja az ide sereglő turista áradatot. És mégis! Történik mindez valami nagyon cuki, barátságos, lassú módon, ami megnyugtató, lelket simogató. Minden komfort megvan, amire csak vágyhatunk, de közben megmarad az egyszerűség, és ezáltal a béke és nyugalom. Először is nincsenek autók és benzines motorok, csakis aprócska lovak által vontatott kocsik, amik egyrészt elfuvarozzák a hajókon érkező bőröndös utasokat, másrészt eljuttatják a kiló számra befutó termékeket, alapanyagokat a sziget többi részére, legyen az élelmiszer, építőanyag vagy egyéb termékek. 3 éve például szemtanúja voltam, amint behajózott ide egy nagy, fagyasztós hűtőszekrény, idén pedig jó pár építési gerenda társaságában utaztam, nem említve a több tucat tojást, több kilónyi gyümölcsöt, zöldséget, amiket az éttermekbe visznek. Helyben csakis a kókusz terem meg, az viszont szerencsére elegendő mennyiségben ahhoz, hogy minden nap tudjak inni friss kókuszlevet. 🙂
A helyiek és a turisták nagy része biciklivel jár, illetve elektromos mini motorokkal, ami meg kell valljam, az elmúlt 3 évben jócskán elburjánzott, már nem csak egy-két ember kiváltsága.. Mind a helyiek, mind a nyaralók körében hódított olyannyira, hogy legnagyobb megdöbbenésemre már a helyi 4-5 éves gyerekek is fürtökben lógva ezzel közlekednek, általában kamikaze stílusban. Mivel nincs autós forgalom, mérhetetlenül nagy a csend, egészen pazar, csak a tenger moraját hallod, meg a madarak csivitelését, és persze a sziget központi részén magasodó mecsetben naponta 5-ször a mecset alkalmazottját, a müezzint, aki imára hív és elénekli az adzhánt, ami egészen váratlanul tud lecsapni rád és száll a hangszórókból. Sokakat irritál, mert tény, hogy elég hangos, de több adzhánt hallottam már, és őszintén szólva ami itt Gili Airen zeng, az valami gyönyörű! Főleg a vacsora előtti és késő esti időzítés a kedvencem, amikor már sötét van, te épp tekersz haza valamelyik étkezdéből, és egyszer csak betölti az este csöndjét és sötétjét ez a gyönyörű ének.
A helyiek nagyon kedvesek, békések, szerények, és amúgy nem is annyira helyiek, lévén szinte mindenki a szomszédos nagy szigetről, Lombokról jön ide dolgozni. A rengeteg étterem, hotel, vendégház, masszázs szalon és bolt temérdeknyi embernek ad munkát.
A szigetet körbeöleli a kék ezerféle színében pompázó tenger, és attól függően, épp melyik oldalán vagy, láthatod a szomszédos Lombokot és a közepén magasodó 3700 méter magas Rinjani vulkánt, amit 2017-ben félig-meddig sikerült megmásznom, vagy a közvetlen mellettünk elterülő Gili Meno szigetecskét, illetve tiszta idő esetén a messzeségben Bali híres, háromszög alakú vulkánját, az Agungot. Már két hete itt vagyok, de eddig még csak egyszer láttam teljes pompájában az Agungot, még tart az esős évszak vége, és bár esni ugyan nem esik, csak éjszaka vannak zivatarok, a felhők valahogy mindig kitakarják a hegyet.
A tenger türkiz, a homok fehér, a víz tele van teknősökkel, minden nagyon olcsó és mindenki nagyon kedves! Mi kell még egy tökéletes kikapcsolódáshoz?
Napjaim szinte ugyanúgy telnek, és nem tudom őket megunni, legalábbis 3 hét nem volt rá elég.. Reggel 7 körül ébredek, tornázok, jógázok, légzőgyakorlatozok, aztán kb 10 körül kikérem a reggelimet, amit a saját kis kunyhóm teraszán fogyasztok el, utána vagy netezek, ha van online dolgom, vagy eltekerek egy étterem-bárhoz, ahol megiszom egy kókuszlevet, miközben a napozó ágyon olvasok valami könyvet, aztán 2 körül kimerészkedek a napra, heverészek a homokban, fotózom az eget és a tengert, vagy a most már szinte naponta arra slattyogó fiatal varánusz gyíkot, aztán eljön az 5 óra, amikor elkezdenek gyülekezni a hatalmas teknőcök a sekély vízben, hogy tele tömjék magukat tengeri fűvel. Óriási élmény, szinte tuti fix, hogy találkozol minimum eggyel, tegnap én 3-ba futottam bele, a minap pedig egy akkora példány legelészett a parttól 1 méterre, hogy ekkora teknőst még életemben nem láttam. Épp pásztáztam a vizet és az eget, amikor a partról megláttam, amikor feljött levegőt venni, gyorsan felkaptam a búvár szemüvegem, odarohantam, és a térdig érő vízben lebuktam, és hirtelen meg is borzongtam, mert a teknős akkora volt, mint én, feje, mint egy kosárlabda, a lábai mint egy-egy nagyobb péklapát. Abszolút ártalmatlanok, és nagyon békések, olyanok, mint a víz alatti bárányok, csak legelésznek nyugisan, aztán ha megunták a jelenléted, kilőnek, és iszonyú gyorsasággal tova úsznak.
Amikor én is megunom a dolgot, hazakerekezek, gyors zuhany és már tekerek is tovább a naplementés oldalra, hogy megnézzem az aktuális naplementét, mert itt Ázsiában a naplementék legendásak! Akkora bárányfelhők tudnak összegyűlni, hogy ilyet otthon ritkán látni. Naplemente után valami vacsi, aztán vagy megyek egy kört a parton a bringával, esetleg beülök valami szabadtéri mozis bárba, vagy hazafelé veszem az irányt. Igyekszem minél több éttermet, étkezdét kipróbálni, de azért vannak bevált helyeim, amiket szeretek. Olykor feldobom a délutánjaimat egy-egy balinéz masszázzsal, vagy jóga órával a helyi jóga központban, hogy néha közösségi életet is éljek. Ma délután pl bambusz rudas nyújtó jóga órára megyek. 🙂 És igen, ez így megy minden nap, és nem, nem lehet megunni.
Nem tudom, meddig lesz még ez a picinyke sziget ilyen kis cuki, mert már 3 évvel ezelőtthöz képest is sokkal több étterem és vendégház, resort hotel stb van, és látom, épülnek a továbbiak, de most még szerintem élhető a dolog.
Pár képpel búcsúzom, aztán hamarosan már otthonról jelentkezek majd.
Csók és ölelés.
🌴
