03/06/2026
Néha fájdalomtól elvakult létezésünkben nem találjuk a kiutat az élet útvesztőiben. A hétköznapokban, amelyek nem mindig ünnepnapok. Amelyek néha sok nehézséget és megrekedtséget rejtenek magukban. Néha csak pislákol a fény az alagút végén, és néha „elengedjük” Isten kezét és vezettetését, mert egyszerűbb a megszokott nehézség részévé válni, csendben, magányba burkolózva létezni. S nem jelen lenni. Csak úgy az elme rabságában megfenekletten lézengeni. Hiszen jó ez így. S minek nyissak, minek induljak, ha mindenki csak a rosszat látja bennem. Amikor azt érzem, hogy a világ megfordult, s csak ellenem vezényel mindenkit s mindent.
De ez nem létezik, mert, ha egyszer Isten megfogott, el kell hinned, hogy soha el nem enged, nincs hiba, nincs rossz lépés, mi megbocsájtást ne nyerne. De csak egyet fog tőled kérdezni, s csak mindig egyet léphetsz előre. Teljes feloldozást soha, azonnal minden alól nem nyerhetsz el. De vajon képes vagy-e mindig azt érezni, megint egyet menni, megint nekem hallgatni, megint az én elmémet elcsendesíteni. Vajon meddig lehetek mások fogja, s korlátozhatom létem legjavát, hogy majd egyszer szabad lehetek.
De mi van, ha az egyszer már itt van. S soha nem is volt máshol. Mindig itt volt benned, Mindig itt volt melletted. Csak néha, ha az élet elfojtja a lélek még csak pislákoló jelenlétét, oly egyszerűbb a külvilágban vigasztalást nyerni, s mástól megoldást s feloldozást kapni. Hiszen így, nem kell tenni. Nincs felelősségem sem kudarcom, csak a komfortzóna, mi biztosan tart s mindig velem van…
Hiányként fellépő érzések jelennek meg, más emberekben megtestesülve, hogy nekem miért kell mindent egyedül megtennem.
De sosem vagy egyedül, a kérdés nem ez, csak az, hogy akarod-e, csinálod-e, mész-e. Hiszel-e a láthatatlanban, s abban, hogy mikor még nem látod, csak érzed vagy s néha csak kétségekkel telve érzed, hogy Isten jelen van, akkor is mész-e. Hiszel-e. Felállsz-e minden reggel. S lerázva az élet mélyét, felveszed a vándorlás mindennapi súlyát és megteszed-e, a következő, a még 1 és a még 1 lépést, hogy bár nem tudod mikor, de hiszed, hogy egyszer Te is feloldozást nyersz és eléred Isten országát. Ami egyszer itt lesz, itt a fizikai létezésben. De elveszem a majd-ot, a lesz-t, mert tudd, már most itt van, itt van benned, előtted, s körülötted. Mindenben s mindenkiben benne.
Mindenkiben, legyen az körülötted bárki. De amíg ezt nem látod, nem érzed s láthatatlanságában is el nem hiszed, addig rejtve marad előtted, s mindig csak a világ hibáztatása marad az elmédben.
Mert, ha Isten itt van, akkor tudd, hogy már nincs felmentésed, hogy majd, és ha, és egyszer,,, mert itt van és veled is van, már nem menteheted fel magadat, hogy majd lesz…vmi, vhogy, valamikor…majd jó lesz..
Menj!
Mert a majd, most van!
S csak Te vagy, s ha Te nem vagy, senki se lesz, aki megmentsen s boldoggá tegyen!
