31/08/2026
🔥 Berobbantam a Tűz Ló évébe
Január végén síbalesetem volt, rosszul estem és elszakadt pár térdszalagom. Mentő, kórház, gipsz, rögzítés, orvosok – hirtelen egyik napról a másikra megváltozott a mozgásterem.
Nem így képzeltem a berobbanást a tűz ló évébe...
Soha életemben nem tört el semmim, ezért nagyon furcsa volt megtapasztalni, hogy az agyam már menne, csinálná, intézné a dolgokat, a testem viszont egyszerűen nem engedi. Meg kellett állnom, és ezzel együtt valami olyat gyakoroltam, ami nem mindig könnyű számomra: a befogadást.
A segítség elfogadását, azt, hogy most mások visznek, hoznak, alkalmazkodnak hozzám, és hogy nem én irányítom, milyen tempóban haladok. Közben pedig kiderült, hogy nagyon cuki és segítőkész emberek vesznek körül. A vendégeim hoztak-vittek, így az autóvezetés hiánya ellenére a munkámban is jelen tudtam maradni.
Gipszben tartottam csoportokat, és még jógaórát is. Én ugyan nem tudtam gyakorolni, de a csoport igen, és nagyon jó élmény volt megtapasztalni, hogy a közös munka attól még működik, hogy én éppen fizikailag nem tudok mindent megmutatni.
Önvizsgálatot tartottam, vajon mi történt velem, miért állított meg ennyire az élet? Feltűnt akkoriban, hogy sok ember körülöttem valamilyen balesetet, sérülést vagy váratlan megtorpanást élt meg.
Újra és újra az újjászületés témája jött fel. Annak az elengedése, ami már lejárt, hogy legyen helye valami újnak. A tarotban is nagyon erős lapok érkeztek erre az időszakra, miközben én ott feküdtem gipszben.T
öbbször tapasztaltam már az életemben, hogy egy látszólag rossz helyzet később valami fontosat hozott. Nem úgy gondolom, hogy egy baleset azért történik, mert valamit meg kell tanulnunk, vagy hogy minden fájdalmas eseményt pozitívvá kell magyarázni. Inkább azt tapasztalom, hogy amikor egy helyzet megállít, olyan dolgokat is észrevehetünk, amelyek mellett addig a megszokott lendületünkkel egyszerűen elmentünk.
Nekem most ez az időszak nagyon sok mindenre rávilágított. Például arra, hogy nem mindig nekem kell tartanom másokat. Lehet engem is tartani. Nem mindig nekem kell segítenem. Lehet segítséget elfogadni.
A neheze azonban csak ezután jött.
Az orvos előre elmondta, hogy a rehabilitáció fájdalmas lesz, de erre valójában nem lehet felkészülni. A gyógytorna sokszor nagyon fájt, és az öt hónap alatt szinte minden nap volt valamilyen kezelés, gyógytorna vagy más szakember, akivel a térdemmel dolgoztam.
Nagyszerű szakemberek segít***ek, és én is rengeteget t***em a teljes gyógyulásért, nemcsak fizikailag, hanem energetikai és lelki szinten is. Az ötödik hónap végére mégis nagyon elfáradtam a fájdalomban.
És talán ebből született az egyik legfontosabb tanításom: az öngondoskodás lehet gyengéd is.
Sokáig az öngondoskodást én is könnyen összekevertem azzal, hogy teszek magamért: mozgok, fejlődöm, megoldom, elvégzem, végigcsinálom.
Most sokkal közelebb kerültem ahhoz a részéhez, amikor az öngondoskodás azt jelenti, hogy meghallom a testem jelzéseit, és nem akarom mindenáron felülírni őket.
Lehet pihenni anélkül, hogy bűntudatom lenne. Lehet lassabban haladni. Lehet segítséget kérni és elfogadni.
Újra és újra megkérdezem magamtól: most mire van valóban szükségem? Mit kér a testem?
A térdem már majdnem a régi, még dolgoznom kell az izomépítésen, de most egy kicsit szabadságra küldtem a testemet.
Figyelem, mire vágyik, mire van szüksége, és igyekszem jelen lenni.
Talán ez volt számomra ennek az öt hónapnak az egyik legnagyobb tanítása: nemcsak akkor gondoskodhatok jól magamról, amikor erős vagyok és cselekszem. Akkor is, amikor megállok, elfogadom a segítséget, és hagyom, hogy a testem vezessen.
Köszönöm mindenkinek, aki a folyamatomban velem volt.
Niki
