11/05/2026
Az elvonulás után még sok minden ülepszik.
Talán ezért is jó olvasni Ildikó és Gabi sorait — néha mások mondatai segítenek közelebb kerülni ahhoz, amit mi magunk még nem tudunk pontosan megfogalmazni.
Egyszerűen, őszintén.
✨ Csendes napok...
Szél szárnyon libben a lábam,
Szívetekben, helyet találtam.
Kicsi fény, pici fény,
Éneki ajkam,
Lélegzetet vettem,
Majd a mágiján haltam.
Gyöngyház fényben születtem újra,
Miközben múltam sodródott el a kútba.
Anyagból formálódott testek,
Lélekben egyensúlyt teremtettek.
Kakaó ragasztja a szívem,
Lehetetlen sosincsen.
Fejemben lebegnek álmok,
A kertben őzeket találok.
Kukacos alma gurul a térben,
Együtt vagyunk a lebegésben.
Gyermeki kacaj olvasztja a csendet,
Piros kendőbe takarva, megtalálom a rendet.
Vp., 2026. április 27.
✨ Tiszta lap
Egy üres fehér lap, még nincs rá írva semmi, én döntöm el mit írok és mennyit!
Talán a hátrahagyott énem utolsó könnyeit, vagy az új élet első szavait!
Talán egy levàgott teher, lehulló madzagja, még visszarántja a tollat, de én már biztosan tudom megszületett az első mondat!
Talan eddig nem hittem volna abban, hogy minden jól van, de már tudom soha nem vagyok egyedül a bajban!
Talán azt hittem a lelkem már csak darabokban létezhet, végül egyesített mindent a megtartó szeretet!
Talán eddig nem mertem ránézni a gyermekre aki bennem él, de már itt vagyok neki, többé nem fél!
Talán eddig azt hittem ha a felmenőim sorsát önként átveszem, őket minden tettük alól felmenthetem!
Talán már tudom ha magam köré falat építek, többé semmit sem érzek!
Talán már érzem, hogy minden ami nem szolgál, nem lehet többé a vitorlám!
Talán már tudom, kimondani amit érzünk, nem lehet más csak az őszinte igaz énünk!
Talàn màr érzem, hogy női Őseink tudása es ereje, a jelenlegi életünk kenyere!
Talán már hiszem, hogy a világ nem az ellenségem, hanem a nehéz időkben lehet a menedékem!
Talán már látom , hogy a vàltozás nem fáj, mert csak így láthatom meg ahogy körülöttem hullámzik a tàj!
Talán már tudom, hogy a végtelen bűntudat felemészti a nekem szánt utat!
Talán már érzem, hogy meghajolni ősi tudás és fény előtt nem akarat, hanem mélységes alázat!
Talán már érzem, hogy a sírás és az összeomlás nem gyengeség, hanem a padlón ülve a legnagyobb segítség!
Talán már tudom, hogy a gyógyulás maga a fájdalom, de utána nem marad más csak béke és nyugalom!
Talán már be is telt a papír, rá írni amit érzek hatalmas gyógyír!
Az utam világos és tiszta, innen csak előre megyek, többé egy lépést sem vissza!
🙏
