03/09/2018
Családállításra rendszeresen járó társunk, a táborban törtét állításának egy kis utózöngéje, egy bejegyzés kapcsán feljöve....
A kérdés, amelyre előjöttek az emlékek és gondolatok, a képen szerepel.
" Mikor kislàny voltam anyukàm felolvasott.
Aztàn, úgy szoktatott rà, hogy olvasak magam, hogy az izgalmas rèszeknèl abba hagyta, hogy majd màskor folytatja....
Ès, termèszetesen nem birtam vàrni...
Àldja meg az Isten érte.
Egèsz èletèben fàjlalta, hogy kevès, sőt, èrtèktelen amit adni tud, mert nagyon szegènyek voltunk. Az ő anyukàja, 38 èvesen ment el, ès onnan, èlete vègèig csak a hiànyt èlte, èrezte.
Mindenben.
Pedig gazdaggà tett az àltal is, hogy a Piroska ès a farkas utàn az antik mitológiàt olvasta fel.
Arachnè törtènetèt, akit Palas Athène pókkà vàltoztatott....
Szimbolumokon ès törtènetek mesèlése àltal tanítok, ès gyógyítok.Àldàs.
Ès tudom, hogy soha nincs kèső, de, èn ezt csak most, ès itt, ezen a bejegyzèsen elmèlkedve tudom megköszönni. Annak aki màr nincs testben.
Most, mikor a legutolsó csalàdàllitàsom B.B. levette a SZŰKsèg szeművegèt.
A SZŰKsèg szemlèletèt amelyben nevelődtem. Amelyet a női felmenőimet szivemben őrizve ilyen sokàig viseltem.
Szolidàlva, -no meg igy szocializàlódva- csak azt làttam, hogy majdnem viszi a bank a hàzam, ès nem azt, hogy VAN HÁZAM.
Köszönöm, sajnàlom, szeretlek.
❤️❤️❤️ "
