01/04/2024
Kedves Vendégek!
A tavasz beköszöntével nem csak a rügyek nyílnak, hanem az újabb tervek.
Idén 10 éve, hogy még fiatal rasztaként beindítottuk az akkori baráti társaságunkkal és családom segítségével az üzletet. A korai patronáló közegből aránylag gyorsan önállósodnom kellett, egyre több lett a megoldandó feladat mind az üzletben, mind a magánéletben, barátok szétszéledtek és az idő folytán hamar egyszemélyes egységgé alakult a vállalkozás.
A 10 éves évforduló közeledtével egész vegyes érzelmeim voltak. Ennyi idő után az ember jobban érzi a tettei súlyát, sok kérdés felvetődik: Mi az, amit helyesen cselekedtem? Mik azok a lépések, amit másképp kellett volna megtenni? Mennyire vagyok elégedett a mostani helyzetemmel? Ami biztos, hogy nem gondoltam azt, hogy ez a kis üzlet ilyen hosszú ideig kitart, azonban a munkák fokozatos gyűlése és az egyre színvonalasabb megrendelések lehetővé tették, hogy fent tudjam tartani a helyszínt, alakítani, fejleszteni tudjam. Tíz év eltelte után a tűz az alkotásra és az újabb ötletek megvalósítására továbbra sem aludt ki! Sőt, tovább szeretném emelni a munkáim minőségét és az üzlet belsőhangulatát, illetve újabb projektekbe is bele akarok vágni! Első állomása a változtatásoknak egy új arculat, ami tükrözi a stúdió attitűdjét annak a sok igazi oldschool arcnak a rezgéseit, akik az elmúlt időben megfordultak nálam hatással voltak rám, motiváltak. Elmondhatom, hogy sokukkal igazi jó viszony alakult ki! Természetesen az egyszerűbb minimalista munkáimban is örömömet lelem, mivel azoknál a megrendeléseknél is ugyanúgy szívügyemnek tekintem, hogy a végeredmény a viselőjét elégedettséggel töltse el. Evégett lesz az üzlet új neve True Soul Tattoo Studio. Technikai okok miatt új facebook oldalt is indítok. A Fényőrlőt meghagyom galéria oldalnak, azonban ott már nem lesz lehetőség konzultálni így további kapcsolattartásra az új profilomon lesz lehetőség.
Hálás köszönet, mindazoknak, akik támogattak az eddigi munkáimban! Köszönöm az eddigi bizalmat! Az új üzleti profilok linkjét itt éred el;
https://www.facebook.com/truesoultattoogallery/
Instagram:
https://www.instagram.com/truesoultattoostudio/
Youtube:
https://www.youtube.com/
A logó egy Indonéz tipográfia dizájner közreműködésével készült!
Köszönöm Buruh Tulis!
Üdv: Mátyás