04/01/2026
Az önismereti és öngyógyító munka megköveteli ennek a belső lelki, szellemi folyamatnak a folytonosságát. Semmiképp nem erőltetve, csak úgy természetesen, önmaga kibontakozásában. Van fájdalommal megélt történet, veszteség vagy meg nem értett lecke amit nem elég egyszer feloldani, aztán ha visszaköszön akkor jön az önvád, h nem „dolgoztam meg elég jól”... Ahányszor visszatér, annyiszor tudatosítom, h az enyém úgy ahogyan most jelentkezett, azaz felelőséget vállalok, megbocsátással feloldom, jóváteszem és újraintegrálom a lelkemben. Nem keresem, nem provokálom, nem tépem fel a régi sebeket mert semmi értelme, de ha újraaktiválódott egy régi téma, akkor az már nem a mult, hanem a jelen valósága és foglalkoznom illik vele.
Felismerem, h teljesen hiábavaló az az önvád, amivel magamat kínzom, h „másképp kellett volna”, avagy „másképp is lehetett volna”. Hiszem, h a Karmák Urai oltották belénk a vonzalmat amivel egymás felé terelt az a hatalmas Erő amit Sorsnak vagy Elrendelésnek hívunk. Inkább köszönöm a Végzetnek a végtelen kegyelmet mert megrendezte újra és újra, sok inkarnáción át, h találkozzunk külömböző szereposztásokban és újabb tapasztalásokkal jóvátegyük mindazt amit valaha az árnyékban teremtettünk, távol a Világosságtól, a Szeretet forrásunktól és végre megtanuljunk szeretni feltétel nélkül bármilyenek is legyenek az élet-feltételek. Mert épp ez a lényege a „játéknak”, h ezt a fajta Szeretetet nem csak akkor éljük meg amikor a feltételek kedvezőek, hanem pláne akkor amikor a külső feltételek a legkedvezőtlenebbek és pokoljárás van. Legalábbis törekedjünk e felé. Ezért nevezzük feltétel nélküli Szeretetnek. Minden feltételtől mentes, akár valódi, akár a kivetítésből, ítélkezésből származik is a feltételnek vélt dolog.
Mindenesetre, amikor sikerül, ritka pillanatokban, h elfogadjam ezt az ajándékot az Istentől, akkor megáll a világ egy pillanatra és felragyog valami ami nem evilági...hiszen ezért jöttünk, h a Földre hozzuk magunk által azt ami nem evilági de ide való.
Ezért tiszta szívből köszönöm azoknak akik bántottak, megítéltek, gyűlöltek, fájdalmat okoztak nekem mert segítettek meglátnom a lényeget és tanulnom igazán szeretni. Elsősorban önmagamat. Ez a legfontosabb. Segítettek az egészséges határokat meghúznom. Áldozatot is kell hozni, de azt áldozni fel ami az illúziót táplálja, így távolítani el minden akadályt, mígnem felragyoghat a valódi Szeretet.
Aztán szeretni a másikat is. Mindegy, h milyen arcát mutatja épp, megpillantani a látszatt mögötti igazi önvalóját. Ezt csak akkor lehet, miután a sajátomat már valamennyire felfedeztem mert szeretni a másikat csak úgy tudom ahogyan önmagamat is szeretem. Elfogadni benne a sebeket, a fájdalmat, az árnyékot, a Fény kibontakozását és az életörömöt csak úgy tudom ahogyan magamban ezeket elfogadtam, megszelídítettem és a megfelelő helyükre engedtem integrálódni.
Miután mindezt elvégeztem, visszatértek Önmagamhoz és több vagyok mint valaha. Teljesen más mégis ugyanaz az Erő, Aki elindult.
Nem az a részem szorul meglátásra, elfogadásra, megértésre, gyógyításra vagy tán fejlesztésre, amely az Örökkévaló Világosságban Él, hanem az a részem, mely ettől eltávolódott. Például a lélek azon részei és rezgései amiket a világ megsebezhet, azok gyógyíthatóak. Az egó szelídíthető. Az elme az ami megvilágosítható.
Munkámat folytatom 2026-ban is.
